Barion Pixel Hazakísérő telefon – Coloré

Hazakísérő telefon

2021. 09. 26.

Biztos veled is előfordult már, hogy csak vadul markoltad a telefont a zsebedben egy-egy éjszakai hazasétálás során, mert nem akartál senkit felébreszteni álmából. De tudd, hogy a Hazakísérő Telefon zöld számát bármikor hívhatod, ha félsz, vagy veszélyben érzed magad a kietlen utcákon – és a vonal túloldalán lévő egészen hazáig kísér majd.

Hétfőtől szombatig, 22 órától hajnal 4-ig, illetve vasárnap 22 órától 1-ig hívhatjuk a Hazakísérő Telefont, melynek célja, hogy biztonságérzetet adjon az éjszakai sétálás során, illetve vészhelyzet esetén azonnal értesítsék a rendőrséget. A tárcsázás után célszerű – de nem kötelező – megadnunk a telefonszámunkat, a tartózkodási helyünket és úti célunkat. Ezt követően a velünk beszélgető operátor folyamatosan nyomon tudja követni az internetes térképen, hogy éppen merre járunk, egészen addig, míg biztonságban az ajtónkhoz nem érünk.

A 06 80 442 422-es zöld számon, vagy a 06 30 899 3465-ös normál tarifás számon hívhatjuk a Hazakísérő Telefont.

Napijo Hazakisero Telefon 1
Fotó: Shutterstock/PuzzlePix
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix