Barion Pixel Gyilkos a házban – Egy igazán bájos sorozat nem csak krimirajongóknak – Coloré

Gyilkos a házban – Egy igazán bájos sorozat nem csak krimirajongóknak

2023. 01. 05.

A Gyilkos a házban című sorozat rendkívül szerethető széria, ami ugyan gyilkossággal foglalkozik, a környezet és a szereplők miatt inkább sorolható a vígjáték, mint a krimi kategóriájába.

A Gyilkos a házban cím nem meglepő módon utal rá, hogy mi történik a tízrészes évad során: valakit meggyilkolnak egy társasházban. Ha önmaga a gyilkosság ténye nem izgatná fel a fantáziánkat, az alkotók tesznek róla, hogy a környezet, a szereplők és a történet magával sodorjon bennünket.

A sorozatban egy társasház három lakója próbál felgöngyölíteni egy bűntényt, és mivel krimi-podcast rajongók, ezért ők is így közvetítik az eseményeket. Ehhez még tehetségük is van, ugyanis egyik tagjuk egy színész, Charles-Haden Savage (Steve Martin), egy elfeledett krimisorozat főszereplője, aki mára nem sok örömet lel az életben. A másik Oliver Putnam (Martin Short), egykori színházi rendező, a harmadik pedig Mabel Mora (Selena Gomez), aki éppen a nagynénje lakását újítja fel.

Steve Martin maga is az írók között van, s látszik rajta, hogy imádja karakterét. Nemkülönban Martin Short, aki fürdik a szerepben, hiszen ugyanazt a jókedélyű, színházi körökben jártas alkotót jelenítheti meg, aki ő valójában. Párosukat több filmben is láthattuk, így az Örömapa első és második részében is. Hogy ne csak öregfiúk kalandjait láthassuk, a készítők befűzték a szólóénesként ismert Selena Gomezt is, aki kiválóan kiegészíti a nagyöreg színészeket.

A Gyilkos a házban titka

A sorozat csodás környezetben, egy New York-i társasházban játszódik. A lakások egytől egyig impozáns belső térrel rendelkeznek, és kiváló ízléssel vannak berendezve. Külön kiemelhető Oliver lakása, amiben házi színpad is van, és szinte mindenhonnan visszaköszön egy-egy színházi elem, így nem véletlen, hogy a podcast felvétele is itt kap helyet.

Ahogy halad a történet, úgy a három főszereplőről is egyre többet tudunk meg. Megértjük, hogy miért tartanak ott az életükben, ahol, és az is kiderül, hogy teljesen őszinték-e egymással. Sajátos, detektív-vénát nélkülöző módszereik rendkívül szerethetőek, és legnagyobb meglepetésünkre a végére tényleg összeáll a történet, sőt, többet is kiderítenek, mint tervezték!

A sorozat első két évada összesen húsz epizódból áll, és a nagy sikerre való tekintettel hamarosan érkezik a harmadik is!

A Gyilkos a házban a Disney +-on magyar szinkronnal is elérhető.

Nyitókép forrása: IMDb