Barion Pixel Figyeld a madarak őszi vonulását! – Coloré

Figyeld a madarak őszi vonulását!

2021. 10. 01.

Október 2-3-án rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat.

A programot a nemzetközi BirdLife International indította útjára 1993-ban, Magyarország és a Magyar Madártani Egyesület pedig oszlopos tagja a rendezvénynek.

Sparrows,sit,on,a,dry,branch
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

„A rendezvény egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos eseményekkel sokakat szólíthatunk meg és csábíthatunk ki a szabadba” – olvasható az MME oldalán. „Az akció egyben verseny is az európai államok között. A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.” A versenyben online lehet részt venni, amibe országszerte rengeteg helyszínről be lehet szállni, ezekről itt olvashattok. De nemcsak a szárnyasok megfigyelése, hanem gyűrűzési bemutató, túrák, odúk kihelyezése is szerepel a programban. Budapesten például a Naplás-tónál, Soroksáron, Pest megyében Sződligeten, a vácrátóti arborétumban, vagy épp az Álom-hegyi víztározónál kereshetjük az állomásokat. De úgy is részt lehet venni a versenyben, ha otthon maradunk, és a kertünkben számoljuk meg a látott állatokat, ezt pedig melyik gyerek ne élvezné?