Barion Pixel Szentendre igazi fesztiválvárossá alakul hétvégén – Coloré

Szentendre igazi fesztiválvárossá alakul hétvégén

2022. 08. 25.

Hétvégén fesztiválvárossá alakul Szentendre, ahol augusztus 26. és 28. között a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál mellett sor kerül a Szentendrei Jazz- és Bornapokra is.

Mint minden évben, augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt. A hagyományos nyárbúcsúztató eseményt immár 17. alkalommal rendezik meg, célja, hogy a város megmutassa – a turizmuson túlmutatóan – valódi arcát, értékeit, egyediségét, a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén.

Szentendre éjjel-nappal nyitva
Kép forrása: Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

A fesztivál műfaji sokszínűsége, bohém jellege idén is érvényesül, s a jól megszokott, népszerű programelemek most is megtalálhatóak a kínálatban. A Házak, udvarok, házigazdák néven ismert programsorozatban ezúttal is szélesre tárják műhelyeik, üzleteik kapuit a helyi lokálpatrióták. A látogatók nemcsak az udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazda által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket.

A legkedveltebb programsorozaton túl most is számos szórakozási lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők.

Dunaparti Művelődési Ház napközben a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi- és kézművesprogramok, bábszínház várja őket. Este pedig a látványos fényfestésben gyönyörködhetünk a város főterén.

A főtér felett magasodó Templomdombon ismét megrendezik a nagy népszerűségnek örvendő zenés közösségi festést, amelyen az éjjelt és a nappalt festhetik meg egy hatalmas, kifeszített vászonra a festeni vágyó látogatók. És természetesen idén sem marad el a közkedvelt jótékonysági gumikacsa-verseny. 

A város történetét és őrzött titkait a városismereti séták alkalmával, a kortárs képzőművészet és a gasztronómia helyi összefonódásának csodáit a GastroArt helyszínein ismerhetik meg a látogatók. Emellett lesznek sikerfilmek a P’Art moziban és programok a Barlangban.

Fesztivál a fesztiválban: Szentendrei Jazz- és Bornapok

A helyszínen borok kedvelőinek is különleges élményben lehet részük, idén ugyanis a fesztivállal egy időben rendezik meg a Szentendrei Jazz-és Bornapokat is, Borkorzó néven, ahol a kiállítók borkülönlegességekkel készülnek.

A fesztivál mindhárom napján koncertek várják a kisvárosba látogató közönséget.  A Dunakorzón felállított nagyszínpadon fellép Horányi Juli és Oláh Dezső, a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann, a Dunakanyar Jazz Quartet és Pocsai Kriszta, de koncertet ad a PASO, a Söndörgő-Konyha zenekar és a Ladánybene 27 is.

A rendezvény ingyenes, de egyes programjai belépőjeggyel látogathatók. A részletes program a SZÉN weboldalán olvasható.

Borítókép forrása: Szentendreejjelnappalnyitva.hu

Szentendre a Skanzenen túl – 5 hely, amit látogass meg!

Szentendre a budapesti kirándulók egyik kedvenc célpontja: nem kell messzire utazni a fővárostól, mégis egy másik világba röpít az ott töltött néhány óra. Legismertebb turistalátványossága a Skanzen, cikkünkben azonban most azt mutatjuk meg, mi van még ebben az ékszerdobozban a Néprajzi Múzeumon kívül.