William Shakespeare mindent tudott. Ismerte a tragédiák mikéntjét, a vígjátékok hogyanját, és persze őt is foglalkoztatta az a kérdés, ami mindenkit, és ez nem más, mint a szerelem. Történetei a mai napig számos szerelmes regény vagy film alapját adják. A szerelem ugyanis nem változik, és az ő XVI. századi életében is azokon az alapokon nyugodott, mint napjainkban.
William Shakespeare 1564. áprilisában látta meg a napvilágot az angliai Stratford-upon-Avonban. Harmadik gyermekként érkezett, és további öt követte őt. Szülei írás- és olvasástudatlanok voltak, így kérdés, hogy fiukból hogyan lehetett a drámaírás legnagyobb mestere.
Shakespeare meglehetősen önfejű volt, és nehezen adott lejjebb az elképzeléseiből. Tizennyolc évesen feleségül vette a nálánál nyolc évvel idősebb Anne Hathaway-t, és hat hónappal később megszületett az első gyermekük, majd két évre rá az ikrek, Hamnet és Judith.
Az író tehát nem sokat várt az igaz szerelemre, és nem szerzett sok tapasztalatot, mielőtt házasságra adta volna a fejét. Ennek ellenére sok időt töltött távol a családjától, mert mindenáron színész szeretett volna lenni, ám idővel rá kellett jönnie, hogy a darabok megírása sokkal jobban megy neki, mint eljátszani azokat. Ahogy teltek az évek, egyre jobban ment a szekér, és William Shakespeare több ingatlant tudhatott magáénak, valamint színházakban is részesedései voltak.
Shakespeare és a szerelem
Bár a szerelmes történetek több száz évvel ezelőtt játszódnak, a mai napig tudunk azonosulni velük. Mindenki volt már olyan szerelmes, mint Rómeó és Júlia, vitatkozott a párjával úgy, mint Macbeth-ék, flörtölt úgy, mint Beatrice és Benedetto, és szenvedett viszonzatlan szerelem miatt, mint Heléna és Demetrius a Szentivánéji álomban.
Shakespeare nem finomkodik, ha szerelemről van szó, hiszen bár mindent átívelő érzésről ír, ez az emóció sok esetben térdre kényszeríti a szereplőit, és ettől válik egy átlagos szerelmi történet valóságos drámává. A karakterek ugyanis behódolnak a szerelemnek, miáltal megváltozik a személyiségük, és sokat kockáztatnak. Beatrice és Benedetto látszólag ki nem állhatják egymást, ám amint a fülükbe jut, hogy a másik szereti őket, máris megváltoztatják álláspontjukat.
Jöjj Benedetto, szerelmem tied!
Szilaj szívem kezessé szoktatom.
Ha te szeretsz, én kedvesed leszek:
Szent lánc köt össze majd egy szép napon.
Méltó vagy rája, mondják – s én magam
Hitet teszek szavukra boldogan!
A cickány megszelídítésében Katherina szintén feladja korábbi énjét, és megszelídül választottja kedvéért, míg az Ahogy tetszikben Rosalind férfinak adja ki magát, hogy több időt tölthessen Orlandóval, míg a Rómeó és Júliában a családjukat is képesek lettek volna feladni egymásért a fiatalok.
Shakespeare a műveiben sok mindent beáldozott a szerelemért, ám nem tudni, hogy a saját életéből mennyit merített, és hogy ő maga hozott-e áldozatot szerelméért. Egyes vélekedések szerint felesége nem tőle várt gyermeket, ám a fiatal William annyira szerette, hogy semmi nem akadályozta meg abban, hogy feleségül vegye. Egy másik teória is alátámasztja ezt, mely szerint az író a végrendeletében az úgynevezett második legjobb ágyat a feleségére hagyja. Az első legjobb ágy a vendégeknek volt fenntartva, a második pedig a hitvesi ágy volt, így vélhetően együtt aludtak a hitvesi ágyban amikor a családfő nem volt éppen távol.
Akármilyen kapcsolatban is volt Shakespeare a feleségével, pontosan tudta, mi a szerelem, és számos módon megformálta műveiben, tettekkel és szavakkal egyaránt.
A Rómeó és Júlia nemcsak a története miatt lett világhírű, hanem a benne lévő gondolatok miatt is:
,,A szerelem? Hogy gyenge? Nincs erősebb!
És nincs vadabb! Úgy szúr, akár a tüske!”
,,Szerelmem oly nagy, mint az óceán
S oly mély, adok neked belőle, lelkem
S több lesz nekem: mindkettő végtelen.”
Hogy maga Shakespeare szerelme végtelen volt-e, soha nem fogjuk megtudni, de ahogyan a történeteiben mindent legyőzött a szerelem, higgyünk abban, hogy már tizennyolc évesen megtalálta azt, aki ezeket a történeteket ihlette!
Nyitókép forrása: Pixabay
