Vajon mit szólna ma Petőfi Sándor, ha feltámadna? Eljátszottunk a gondolattal…

Több, mint 170 évvel a halála után, a tudósoknak laboratóriumi körülmények között sikerült életre kelteniük Petőfi Sándort, az 1848-as forradalom meghatározó alakját. Szerzőnk most elmeséli képzeletbeli találkozását a költőóriással.

Amikor 1991-ben egy delegáció tagjaként az oroszországi Novoszibirszkben jártam, elvittek a Mezőgazdasági Kutatóintézetbe – ami mellékesen akkora, hogy állítólag 26 kilométert lehet sétálni a folyosókon anélkül, hogy az ember kimenne a szabadba. Bemutattak egy magyarul is beszélő tudósnak, Fagyjas Fagyarovis Fagyarovnak (Fegya), aki korábban itt, a kutatóintézetben dolgozott, majd a Puscsinóban lévő Talajtani Intézet kriológiai laboratóriumának munkatársa lett. Jelenleg az észak-szibériai területeken levő – állandóan fagyott ­– talajból mintákat vesz, és az abban levő organizmusokat tanulmányozza.

Nagyon örültem, amikor barátom (gondolom nem haragszik meg, hogy annak nevezem) személyesen számolt be arról, ami aztán megjelent a Current Biology című tudományos lapban is, hogy tudniillik laboratóriumi körülmények között kiolvasztottak több, mit 24 ezer éves kerekesférgeket (Bdelloidea rotifera), amelyek azután szaporodásra is képesek voltak. Az eseményre különben Matthew Cobb, a Manchesteri Egyetem zoológus professzora is reagált.

Novoszibirszk
Tél Novoszibirszkben / Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Amikor afelől érdeklődtem, hogy emberek kiolvasztásával foglalkoznak-e, azt válaszolta, hogy igen, de nem merik publikálni; attól félnek ugyanis, hogy túl sokan fogják kérni lefagyasztásukat, például azok, akik most gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvednek, abban a reményben, hogy miután megtalálják betegségük ellenszerét, kiolvasztják őket és meggyógyítják.

Nem sokkal később aztán ismét kaptam tőle egy üzenetet arról, hogy kutatásaik közben egy férfi földbe fagyott testére bukkantak, akinek zsebében Petőfi névvel szignált magyar és orosz nyelvű verseket is találtak. Ő azonnal intézkedett, bevitték a laboratóriumba, ahol megfelelő körülmények közt tárolják. Átvilágították, és az irodalomból ismert jelek – a bal felső szemfogtorlódás és az arc síkjából való kiállása, a homlok, az áll, testi sérülések – alapján beazonosították, és biztonsággal kijelenthetik, hogy az illető tényleg Petőfi Sándor.

Rögtön vettem egy repülőjegyet Moszkvába, és szállást foglaltam az attól 130 km-re levő Puscsino tudósváros egyik hoteljében. Miután szerencsésen megérkeztem, az előzetes egyeztetés után találkoztam tudós barátommal, és ellátogattam a kutatóintézetbe, ahol sikerült meggyőznünk az igazgatót arról, hogy egy ilyen jelentős személyiséget érdemes lenne életre kelteni.

Sándorunk kissé kábán ébredt, nem tudta hol van. Szakállas barátomtól, Fegyától azt kérdezte, hogy Szent Péter-e, mert a sok fény és ismeretlen környezet láttán azt hitte, a mennyországban van. Kénytelenek voltunk leszállítani a Földre. Mondtam, hogy földi maradványait jóval délebbre, a Bajkál-tó partján keresték, Barguzinban. Azt mesélte, hogy őt sokkal északabbra vitték, és nem emlékszik így hirtelenjében egyébre, csak arra, hogy 1850 végén, egy téli napon elkódorgott vadászni. (Az orosz foglyoknak már akkor is keveset adtak enni, de megengedték, hogy szabad idejükben vadásszanak, mert tudták, hogy onnan nem lehet megszökni.) Egyszer csak beleesett egy mély gödörbe, ahonnan nem tudott kikecmeregni, és közben a vihar kezdte hóval betakarni. Csak arra emlékszik, hogy elálmosodott, és azután szépeket álmodott, többek közt a respublikáról és a világszabadságról.

Nem akarta elhinni, hogy azóta több, mint 170 év telt el. Hosszas beszélgetésünk után kiderült, hogy honvágya van, haza szeretne menni, és meglátogatná a régi helyeket, ahol annak idején járt. Feleségéről és fiáról, Zoltánról is érdeklődött, de azt mondtam, hogy nem szeretnék családi dolgokkal foglalkozni, amikor vannak, akik olyasmiben illetékesebbek, mint jómagam. Elér megtudnia, hogy felsége 39 és fia csak 21 évet élt. 

Petőfi Sándor
Petőfi Sándor egy régi bélyegen / Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Kérdezte, hogy szekérrel utazunk-e, és mennyi idő alatt érünk Magyarországra. Elmeséltük neki, hogy 1850 óta nagyot fordult a világ. Először is azt mondtam el, hogy a tudomány rettentő fejlődésen ment át: most már a vasút mellett úgynevezett autóval is lehet utazni, ami egy kocsi, de nem lovashintó, hanem olyan, amit egy motor hajt, és aminek csak az erejét mérik lóerőben. Aztán ennél sokkal gyorsabban lehet repülni repülőgéppel, amivel akár három óra alatt el lehet jutni Magyarország fővárosáig. A távolbalátó gépen, a tévén mutattam be neki mindazokat a dolgokat, amelyek nekünk megszokottak, de neki ismeretlenek voltak.

Sándorunk meglehetősen csodálkozott és időnként azt kérdezte, hogy nem álmodik-e? Azt is megérdeklődte, hogy most már véget ért-e rabsága, és haza mehet-e? Miután biztosítottam afelől, hogy most már szabad, mint a madár, az volt a kívánsága, hogy először menjünk a Segesvár melletti Fehéregyházára, ahonnan elvitték az oroszok, majd onnan járjuk be átlósan Pozsonyig Magyarországot. Nem mertem elmondani neki, hogy mi történt Magyarországgal az elmúlt 170 év alatt, gondolván, hogy elmegy a kedve a hazatéréstől; úgy terveztem, hogy majd az úton lassanként adagolom be neki az azóta történteket, a lehető legérthetőbb módon – egyszerűen úgy, ahogy én látom a múlt történéseit.

Feheregyhaza Segesvari Csata Emlekmu
A segesvári csata emlékműve Fehéregyházán / Kép forrása: Wikipedia

Intéztünk neki útlevelet, és felültünk egy bukaresti repülőjáratra. Onnan vonattal utaztunk Segesvár felé. Mivel az út jó sokáig tartott, volt időm kíméletesen elmesélni, hogy eltűnése után a történelem Magyarország számára éppen úgy folyt tovább, mint korábban. Háborúztak a magyarok eleget, két háborúban is részt vettek, mégpedig nagyokban: az első 1914-ben tört ki, a második 1939-ben, ebbe 1941, június 27.-én álltunk bele. Mindkettőt elveszítettük. Forradalom is volt még kettő az 1848-as után, egy 1918-ban, az úgynevezett őszirózsás, amelyikből túl nagy haszna nem származott a magyaroknak, és azt a románok verték le, úgy, hogy egészen Budapestig mentek. (Itt jegyeztem meg, hogy Buda és Pest 1873-ban egyesült, és ez Magyarország fővárosa most is.) Aztán a másik forradalmat, az 1956-ost ugyanúgy, mint az 1848-ast az oroszok fojtották el.

Visszatérve a ’48-ashoz, kénytelen-kelletlen bevallottam, hogy azt, amelyben ő is rész vett, leverték, és a honvédsereg Görgei Artúr vezetésével Világosnál letette a fegyvert. A megtorlás nem maradt el: Aradon kivégezték a szabadságharc 13 tábornokát, és másokat is, akik részt vettek a forradalomban. Kossuth Lajos száműzetésbe vonult, és az itthon maradottak közül sokakat vetettek fogságba és többeket kivégeztek.

Aztán 1867-ben, mivel szorult a Habsburgok kapcája, kiegyeztek a magyarokkal, aminek elveit egy Deák Ferenc nevű úr dolgozta ki, akit a haza bölcsének tituláltak. Ilyenképpen megvalósult a ’48-as magyar márciusi ifjak 12. pontja is: Unió Erdéllyel. (A másodikról, Erdély uniójáról Romániával, még nem szóltam). Ferenc Jóska is a magyarok nagy barátja lett. Majd az utódjának szánt Ferenc Ferdinándot (aki szívből utálta a magyarokat), feleségével együtt Szarajevóban meggyilkolta egy szerb diák, amiért az osztrákok rettentő haragra gerjedtek, és kirobbantották az első világháborút, amibe kezdetben a magyaroknak nem nagyon akaródzott beleállni, de aztán mégis megtették.

És mi lett a forradalom eszméivel? – tért vissza a témára Sándorunk, gyanakvón.

Azzal vigasztaltam, hogy már egész világon nincsenek olyan királyok, akik uralkodnak. Európában az angol, a belga, a svéd, a spanyol király csak amolyan díszpinty, akinek titulusa van, de hatalma semmi. Aztán az is elmondtam, hogy Magyarországon már háromszor is volt köztársaság (respublika) 1918-tól kezdve. Először a tanácsköztársaság, amiben nem volt sok köszönet, aztán 1945-től a népköztársaság, ez sem volt sokkal jobb: mindkettőben a proletárdiktatúra létezett, amelyik teljes egyenlőséget ígért mindenkinek, de nem úgy sültek el, ahogy azt a jó nép elképzelte. 1989 óta létezik a Magyar Köztársaság, ahol már nagyon nagy a szabadság, béke van, csak a politikai pártok harcolnak egymással. 

Gondoltam, hogy a nehezén túl vagyok, amikor Predeálra értünk. Azt kérdezte, hogy lesz-e útlevél ellenőrzés. Már nem tudtam tovább titkolni, hogy itt olyasmi már nincs, mert Brassó Romániához tartozik, sőt Segesvár is. Azt is elárultam, hogy még jó néhány kilométert kell utaznunk, hogy elérjük Magyarország mostani határát. Így próbáltam felkészíteni a valóságra a költőt. Segesvárról elmentünk Fehéregyházára taxival és megmutattam neki az Ispán-kútnál állított emlékművét, majd a Fehéregyházi Emlékmúzeumot. Ezután visszamentünk Segesvárra, ahol sétát tettünk a városban. Csodálkozott, hogy mindenki románul beszél, és arról érdeklődött, hol vannak a szászok és a magyarok. Mondtam, hogy a szászokat eladta egy Ceausescu nevű román államelnök, aki 25 évig Románia uralkodója volt, és diktátornak nevezték a háta mögött. Azt kérdezte Petőfi, hogy meddig volt rabszolgaság, hogy el lehetett adni őket. Mondtam, hogy nem rabszolgának adták el, hanem azért, mert ők maguk kérték eladásukat, hogy ne legyenek rabszolgák Romániában, és Németország fizetett értük.

Mivel minél hamarabb szerette volna elérni a magyar határt, azt javasoltam, hogy menjünk Kolozsvár felé, amelyet a költő annak idején nagyon szeretett és dicsért. Feleségével a nászútjukon a Biasini szállóban szálltak meg. Azzal biztattam, hogy Kolozsvár azóta sokat fejlődött, már nemcsak szimpla Kolozsvár, hanem Cluj-Napoca lett belőle.

Kolto Teleki Kastely Kertje
A Teleki-kastély kertje Koltón, ahol a költő a mézesheteket töltötte hitvesével, Szendrey Júliával / Kép forrása: Wikipedia

Petőfi a város látványától nem volt felvillanyozódva, bár ezt a szót nem is igazán ismerte. El akart menni Koltóra, ahol Szendrei Júliával 1847 szeptember-októberében tartózkodtak. Ott azzal próbáltam lelkesíteni, hogy a népesség több mint fele még magyar, és hogy már egész közel a magyar határ.

Tovább az úton Budapest felé, még elmeséltem neki, hogy a Délvidék immáron Szerbiához tartozik. Sándorunk meglehetősen le volt hangolódva mindezeket hallván. Miután Budapesten töltöttünk néhány napot, azt mondta, szeretne Pozsonyba látogatni, ahol az 1848-iki rendi országgyűlés székelt. Mondtam, hogy az már nem Pozsony, hanem Bratislava, a szlovákok fővárosa, és hogy teljes legyen a kép, azt is, hogy immáron Kassa is Szlovákiához tartozik, és mindkettőben már csak mutatóban élnek magyarok. Mikor mindezeket hallotta Petőfi, akkor szemrehányóan azt mondta:

“Nem is volt érdemes engem felébresztenetek, mert mielőtt meghaltam volna, szépeket álmodtam a világszabadságról, respublikáról, ami egész életem álma is volt. De ami azóta történt, arról még rémálmaimban sem álmodtam…”

Szerző: Kuti János

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Elhunyt Haumann Péter, a Nemzet Színésze