Ha ősz, akkor színház, ha színház akkor pedig rengeteg jobbnál jobb darab, amik csak arra várnak, hogy megnézzük őket!
Az őszi színházi szezon szeptember elején indul, és júniusig meg sem áll. Összeállításunkból kiderült, hogy mely színházak mit terveznek a következő, 2024/25-ös évadra.
Színház programok ősszel
A színházak ahogy mindig, idén is kitettek magukért: számos darabot visznek tovább, és több új is akad a repertoárban.
Thália Színház
A Thália Színház egyik legnagyobb dobása idén az A hülyéje című darab, amely az egyike annak a hét új előadásnak, amit műsorára tűz a Színház. Ezen kívül láthatjuk még a Romantikus komédiát és A miniszter félrelépet is. A télikertet sem hanyagolják el, hiszen itt mutatják be a Tótékat, a Bűnözőzseniket valamint a A csendestársat, az Arizona Stúdióban pedig a Madám Bizsu érkezik a színpadra.
A színészek már el is kezdték próbálni az A hülyéje című darabot, mely George Feydeau bohózata. A bemutató október 12-én lesz, ami az új évad első nagyszínpadi bemutatója. A Kelemen József rendezte darab a XX. századi Párizsban játszódik, mégpedig nagypolgári körökben. Bár látszólag minden a testi vonzalom körül forog, a főszereplők idővel kezdenek különböző érzelmi szálakat is belevenni a történetbe, így a szerelem és a megcsalás is felütik a fejüket. A helyzet idővel olyan szövevényes lesz, hogy már senki nem tudja, hogy ki csap be kicsodát.
A darab a francia drámaíró második leggyakrabban játszott bohózata. A Thália Színház fiatal szereposztással vonultatja fel a darabot, ami igencsak különleges ízt ad neki!
A darabban látható: Katona Péter Dániel, Hevesi László, Czakó Julianna, Jámbor Nándor, Jaskó Bálint, Vida Péter, Kövesi Csenge, Udvarias Anna, Szabó Erika, Hunyadkürti István, Rózsa Gabriella e.h., Bognár Bence e.h., Gali Petra e.h., Ikotics Milán és Kálmán János.
József Attila Színház
A József Attila színház egyik legnagyobb dobása a Shrek musical, ami rendkívül jó hangulatú, magyar szövegű zenés darabnak ígérkezik. A Shreken kívül is érdekes és izgalmas bemutatók várnak ránk a következő évadban. Erről tanúskodik A lovakat lelövik, ugye? című darab is, aminek során a színpad egyfajta tévéstúdió lesz, ahol a közönség Fila Balázsra és Pikali Gerdára lesz bízva. A Három férfi és egy mózeskosár Bagó Bertalan rendezésében kerül színpadra, amikor is három férfi egy kisbabát talál, és azt nézhetjük végig, hogy hogyan születnek meg bennük az apai ösztönök, és hogy mivel is kell szembenézni egy kisbaba gondozása során. A rendező elmondta, hogy vígjátékra készülhetünk, és hogy az igazi kihívást az jelenti, hogy az előadáson nem szerepelhet valódi kisbaba, és a néző pontosan tudni fogja, hogy a színészek csak eljátsszák majd, hogy élő kisbabát tartanak a kezükben, mégis minden olyan érzést átadnak, amit ők a színpadon átélnek egy valódi kisbabával.
Lengyel Ferenc Az ötödik pecsét című filmet viszi színpadra, melynek főszerepeiben Fila Balázs, Chajnóczki Balázs, Quintus Konrád, Horváth Sebestyén és Zöld Csaba láthatóak.
A Mikve című darab Balázs Zoltán rendezésében lesz látható a stúdiószínpadon, melyben Kónya Merlin Renátát, Fehér Annát, Szabó Gabit és Pikali Gerdát láthatjuk.
A Luxemburg grófja is új értelmezésben, egy zenés vígjátékként látható, aminek a bemutatója idén szeptemberben várható, valamint a Flamenco, Vérnász című darab is, aminek október harmadikán lesz a premierje.
Centrál Színház
A Centrál Színház idén már a huszonegyedik évadát kezdi meg, ami ez emlékezés, visszatekintés jegyében telik. Mindennek ellenére hat új bemutató lesz, mégpedig a legnagyobb színészek részvételével!
Molnár Ferenc, Játék a kastélyban című darabjával indul az évad. A bemutató szeptember 14-én lesz, melyben láthatjuk többek között Alföldi Róbertet, Balla Esztert, László Zsoltot és Schmied Zoltánt is.
Az Oleanna című darabot november 22-én mutatják be a Kisszínpadon. A drámában egy egyetemi tanár és tanítványának párharcát láthatjuk, melyben Szabó Kimmel Tamás és Hermányi Mariann játsszák a főszerepeket.
December 8-án kerül színpadra az Effekt, ami két fiatalról szól, akik egy tesztfolyamat során antidepresszánst szednek, és a gyógyszer szedése közben előtörő érzések vajon mellékhatások-e. Botos Éva és Fehér Tibor mellett Gáspárfalvi Dorkát és Mertz Tibort láthatjuk a színpadon a darabban.
2025. februárjában érkezik az Egy bizonyítás körvonalai, mely a gyermek és szülő kapcsolatát mutatja be a felnőtté válás árnyékában. A Nemzeti Színház két távozó színésze Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia debütálnak a darabban, amiben apa-lánya szerepben lépnek színpadra.
A Kripli története az árván maradt, végtagbénulással küzdő Billy életét mutatja be, akit Szécsi Bence alakít, játszótársai pedig Básti Juli és Mucsi Zoltán lesznek.
Nyitókép forrása: Centrál Színház