Emlékeink, életünk fontos pillanatainak megörökítésére ma már rengeteg eszköz áll a rendelkezésünkre, melyekkel az egész művelet csupán egy kattintás – milyen jó, hogy már nem festményekhez kell modellt állnunk, ugye?
A körülöttünk lévő világ megörökítése, lenyomatának valamilyen formában való megőrzése már több ezer évvel ezelőtt érdekelte az embereket, elég a barlangrajzokra gondolnunk. Ugyan ezeket nem igazán nevezném a fényképek elődjének, mégis elindult ekkor egyfajta törekvés arra, hogy az elmúló pillanat mégse tűnjön el örökre. Hosszú út vezetett idáig, ma pedig már hihetetlenül magától értetődő, hogy válogatás nélkül fotózunk a telefonunkkal vagy kameránkkal. Egy-egy nyaralás alkalmában egyeseknél több ezer kép is készülhet, de ha ezt Joseph Nicèphore Niépce és Louis Daguerre hallaná, biztosan a szívükhöz kapnának!
Így kezdődött minden
1839. augusztusában jelentette be a francia állam, hogy a fent nevezett két úriember közkinccsé teszi legújabb szabadalmát, a dagerrotípiát, így augusztus 19-én ünnepeljük a fotózás világnapját. Ez volt a legelső, gyakorlatban is sikerrel megvalósított képalkotási eljárás, ami azért Daguerre-ről kapta a nevét, mert munkatársa 1833-ban elhunyt, előbbi pedig Niépce fiával újrakötötte a szerződést, melyben nagyobb tulajdonrészt határozott meg saját maga számára (noha Niépce dolgozott többet a találmánnyal).
Magyarországon először egy évvel a szabadalom után készülhetett nyilvános rendezvényen fénykép, ugyanis 1840-ben a Magyar Tudós Társaság (ma már Magyar Tudományos Akadémia) augusztus 29-ei gyűlésén Vállas Antal mutatta be az eljárást, így azt a napot pedig a magyar fotográfia napjaként jegyezzük. A korabeli leírások szerint a mérnök a Dunáról és a királyi várról készített két képet a nemzeti kaszinó Duna felé fekvő termeiben egybegyűlt társaságnak. Ebben az évben jelent meg az első magyar nyelvű szakkönyv is a témában, melyet Zimmermann Jakab fordított le a Daguerre-kiadvány német változatából. A leghíresebb magyar dagerrotípiát mind ismerjük, hiszen Petőfi Sándorról készült.
Az ezüstözött rézlemezt felhasználó kémiai eljárás különlegessége, és egyben hátránya az volt, hogy minden egyes kép egyedinek számított, mert nem lehetett sokszorosítani, valamint a kép elkészülte is több percbe telt. A fotózási eljárásokkal ezért rengetegen kísérleteztek akkoriban, így az expozíciós idő lassan egy másodperc alá csökkenhetett, valamint elkészült az első tömeggyártásra alkalmas kézi kamera, a Kodak No1.
A színes fényképek korára még jó pár évtizedet várni kellett, noha James Clerk Maxvell már 1861-ben készített ilyen fotót, de a valósághű színeket visszaadó film csak 1935-ben jelent meg és terjedt el a Kodak által. A fotózás, technikájából adódóan kezdetben nem volt művészeti ág, ám gyorsan azzá vált, az 1920-30-as évektől kezdve pedig elérkezett az amatőr fotózás kora, amikor a köznép számára is elérhető közelségbe kerültek a fényképezők. A fent már említett, ma is létező és sikeres cég volt az, mely termékei forradalmasították az emlékek megörökítését. Ugye ti is vittétek szorgalmasan a tekercseket előhívni egy-egy műtermükbe?
Híres magyar fotósaink
A dagerrotípia szabadalma óta eltelt majd’ két évszázadban honfitársaink közül rengeteg világhírű fotós került ki, felsorolni őket szinte lehetetlen. A legismertebb talán Robert Capa, aki 1913-ban Friedman Endreként született Budapesten, és akit a szakma leginkább haditudósítóként készített fotóiról ismert. A szinté magyar származású André Kertészt, aki Capa kortársa volt, a a modern fotóművészeti látásmód egyik megalapozójának tartják. Ugyanígy itt a helye Munkácsi Mártonnak, aki Martin Munkácsiként az 1920-40-es évek egyik leghíresebb fotóriportere, majd divatfotósa volt Németországban, később pedig az Egyesült Államokban. A “nagy négyek” eddig nem említett tagja pedig Brassaï, vagyis Halász Gyula volt, aki fő témája, Párizs megörökítése mellett sikereket ért el a képzőművészetben és íróként is. A Bauhaus iskola egyik tanárát, a festő, formatervező és fotográfus Moholy Nagy Lászlót sem hagyhatjuk ki a felsorolásból, akinek nevét ma művészeti egyetem viseli Budapesten.
Sokan nem tudják, de a Beatles egyik fotósa is magyar volt, méghozzá a Selmecbányán született Hoffmann Dezső, aki a legendás együttesen kívül olyan hírességeket kapott még lencsevégre, mint Charlie Chaplin, Marlene Dietrich, Frank Sinatra, Louis Armstrong vagy Marilyn Monroe. Akit a világ Stefan Lorantként ismert, arról mi tudjuk, hogy Lóránt Istvánként született a fővárosban, és akinek az élete (1901-1997) körbeölelte a teljes huszadik századot. Huszonéves korában a Münchner Illustrierte Presse szerkesztője lett, majd Hitler uralomra jutásakor bebörtönözték. Fogságának éveiről írt könyve bestseller lett, később Londonba költözött, ahol megalapította Weekly Illustrated, a Picture Post és a Lilliput című, akkor igen jelentős lapokat. 1940-ben Amerikába ment, ahol “a londoni The Sunday Times gondozásában megjelent kiadvány szerint Stefan Lorant egyike azon ezer embernek, akik kitörölhetetlenül bevésték nevüket a XX. század történelmébe.”
