Magyarországon ma tízezer ember veszi igénybe a hajléktalan ellátás valamilyen formáját, a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi adatai szerint. Ez irdatlan szám, főképp, ha figyelembe vesszük, hogy ebben nincsenek benne azok, akik semmilyen ellátásban nem részesülnek, vagyis teljesen perifériára szorultak, és nincs kapcsolatuk az intézményrendszerrel. Sokuk szó szerint az utcán él, mások a maguk építette kalyibákban húzzák meg magukat.
Alig van ma olyan település Magyarországon, ahol ne lehetne hajléktalan emberrel találkozni, a jelenség a mindennapjaink részévé vált. De lehet-e még bármi újat mondani a hajléktalanságról? Más-e ma hajléktalannak lenni, vagy másképp látjuk -e mi, úgynevezett rendes polgárok a hajlék nélküli embert, mint a kilencvenes évek legelején, amikor először találkoztunk vele? Ellenségnek látjuk őket, vagy szánni való lelkeknek? Esetleg jobb sorsra érdemeseknek, akiket bedarált az élet? Kik ők valójában? Gaál Zoltán erre keresi a választ, akinek a fotói nem az unalomig ismert, szociopornó stílusában készültek. A fotográfus nem a nyomor és a kiszolgáltatottság hatásos ábrázolásával kíván együttérzést kiváltani. Az életet kutatja, azon belül is a derűt, és a választ arra a kérdésre, hogy miért érdemes mégiscsak élni – akár a taccsvonalon (sideline) túl is?
‘Nem az elesettség és nyomorult életkörülmény az a mit kerestem, hanem pont ellenkezőleg a képeim témája az ember. A társadalom peremén élőket felkerestem táborokban, aluljáróban, nappali melegedőben, éjjeli menedékhelyen, ideiglenes szállásukon. Lefényképeztem kik élnek ott, hogy élnek.’ – magyarázta a fotográfus.
‘Portrékat is fotóztam. Műtermet idéző körülményeket teremtve, szándékom volt megmutatni, hogy a szociális hálón már szinte kihullott emberek, nagy erőfeszítések árán is próbálnak embernek maradni, embernek látszani. Tekintetükben ott olvasható az életük, történetük, jelenük. Vakulámpával, néhány bútordarabbal mini műtermet varázsolok egy fehér fal előtt, és az önként jelentkezőket, rövid időre míg a kamerám előtt ülnek egy pillanatra visszacsalogatom a régebbi életükbe. A képekből küldtem az intézménybe is és szoktam visszavinni a képen szereplőknek is. Kiállításom kitűzött célja figyelem felhívás, a folyamatos gazdasági fejlődésünk mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy milyen könnyű kikerülni a szociális háló peremére. ‘- vallja a fotóművész.
Gaál Zoltán az utcán, a hajléktalanszállókon élőkkel beszélgetve készített felvételeket éveken keresztül. Az ezekből készült válogatást mutatja be a Kolta Galéria Taccsvonalon című kiállítása.
Taccsvonalon
Gaál Zoltán fotográfus kiállítása
Kolta Galéria (1052 Budapest Semmelweis utca 4.)
2024. október 10. – november 10.
Megnyitó: október 10. 18 óra
A nyitókép Gaál Zoltán fotóművész tulajdona.
