A városokat általában férfiak tervezik a női szempontok figyelmen kívül hagyásával. Naponta tapasztaljuk ennek a következményeit, pedig lehetne másképpen is.
Régebben nagy családok éltek együtt, amely sok szempontból támogatta ugyan a nőket, de korlátokat is szabott. Többen vigyáztak a gyerekekre, az idősebbek sem magányosodtak el, viszont a család megvétózhatott például egy házasságot, és egyéb, a nőket is érintő kérdésekben hozott döntéseket. A városok kicsik voltak, könnyen kiismerte magát bennük az ember. A lakóházak gyakran egy időben voltak a termelés, a fogyasztás helyszínei is.
A nők mindent megkaptak – vagy mégsem?
A 20. században már több lehetőségük volt a nőknek arra, hogy önállóan is boldoguljanak. Munkába állhattak, elköltözhettek, annyi gyereket vállalhattak, amennyit akartak – ha úgy tetszett, egyet sem. Megnyílt előttük az oktatás, az egészségbiztosítás, biztosítást köthettek, és – kellő odafigyeléssel – nyugdíjat is biztosíthattak maguknak.
Csakhogy az új helyzet nem annyira felszabadulást, hanem inkább dupla terhet hozott, ahogyan sokan a saját példánkból is tudjuk.
A várostervezés problémái
Az idők során „zónákra osztott” városok jöttek létre, ahol a lakóhely, a munkahely valamint a bevásárlás és a szórakozás helyszíne elkülönül egymástól. Az egyik jellemző lakóhely-típus például a családi házas övezet. Ideális esetben megvannak ugyan a nagy terek, de állandó munkát adnak – főleg a nőknek. Takarítani kell, a rengeteg cuccot elpakolni, és ott a kert is, ahol szinte folyamatosan van tennivaló.
A másik változat a városi lakás vagy a panel. A kisebb tér takarítási szempontból ugyanolyan problémás, mint a nagy, másrészt pedig egy panel brutális és embertelen épület, szinte mindenki számára túl kevés személyes térrel.
A zónákra osztott városok másik problémája, hogy – a szerencsésebb kivételektől eltekintve – a gyereket óvodába-iskolába kell vinni, délután pedig hazahozni.
Milyen lehetőségeket nyújtanak a városok a nőknek?
Hacsak nem igazán jó, és persze drága környéken él valaki, hamarabb talál a lakása közelében egészségtelen ételeket kínáló gyorséttermeket vagy cukrászdákat, mint mondjuk (valóban) biotermékeket kínáló üzletet vagy nagy választékkal rendelkező zöldségest.
A zöld területek, a parkok körbe vannak kerítve és este gyakran bezárják őket. Talán szerencsére, legalábbis Budapest néhány kerületében éjszaka egy nő számára nem is lenne tanácsos megközelíteni őket.
A szórakozási lehetőségeket sokkal inkább férfiak, mint nők számára alakították ki. Ha pedig már a szórakozásnál tartunk, én régóta töprengek egy színházzal kapcsolatos problémán: vajon miért nem sikerül évtizedek óta megoldani, hogy szünetekben a női mosdó előtt ne kígyózzon hosszú sor?
A közlekedés rémálom lehet
Ami a közlekedést illeti, a kényelmes megoldást sokszor az autó jelentené, gondoljunk csak a hatalmas bevásárlóközpontokra a városok szélén, vagy a rengeteg cuccra, amivel egy gyereket úszni kell vinni például. Bár sok nő vezet már, egyelőre ez is inkább a férfiak terepe. Néhány városban, például Bécsben nagyobb parkolóhelyeket alakítottak ki nők számára. Nem azért, mert nem tudnak parkolni, hanem azért, mert nagyobb eséllyel érkeznek babakocsival, gyerekkel vagy szatyrokkal, ezért van nagyobb helyre szükségük.
Autó híján a nőknek marad a tömegközlekedés, ami – főleg a külvárosokban – nem túl gyakori járatokat jelent. Tömött szatyrokkal vagy babakocsival pedig egyenesen rémálom. Sokat elárul pedig egy városról az is, mennyire könnyű benne babakocsival közlekedni. Budapesten ez még mindig az előbb említett rémálom kategóriába tartozik: egymást érik a kátyúk, járdaszegélyek, lépcsők.
Jessica Crispin ausztrál kritikus szerint a 21. században teljesen új módon kell rendeznünk városainkat, utcáinkat, otthonainkat, munkahelyeinket – sőt a lelkünket is, méghozzá úgy, hogy megteremtjük a testvériség és az együttműködés világát. Bár így lenne.
Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
