Barion Pixel Ekkor helyezik örök nyugalomra a 70 éves korában elhunyt Mihályi Győzőt – Coloré

Ekkor helyezik örök nyugalomra a 70 éves korában elhunyt Mihályi Győzőt

2024. 09. 03.

Mihályi Győző halála megrázta az országot, ám van mód arra, hogy örök búcsút vegyünk az utánozhatatlan hangú színésztől.

Mihályi Győző augusztus 26-án váratlanul hunyt el. Halála megrázta a művészvilágot, éppúgy, ahogyan a rajongókat. A színészt szeptember 24-én kísérik utolsó útjára, méghozzá 14:30-kor a Farkasréti temető művészparcellájában – idézte a 24.hu a József Attila Színház közleményét.

Mihályi Győző: ember a hang mögött

Mihályi Győző nemcsak szinkronból, hanem színházból is ismert. Orgánuma összehasonlíthatatlan: ő volt az NCIS Gibbs ügynöke, és jellemzően ő szólaltatta meg Jean-Claude Van Damme-ot is.

Láthattuk a Szomszédokban, ahol ügyvédet alakított. Játszott a József Attila Színházban, a Pesti Magyar Színházban, és az Újszínházban is több darabban is látható volt az utóbbi években.

A színész Tiszanánán született 1954. augusztus 19-én. Pályája során Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Játszott a Nemzeti Színházban, a József Attila Színházban, és az Újszínházban is. Rendszeres szereplője volt a Székesfehérvári Királyi Napoknak, amelyben szertartásmester, koronázó érsek, és krónikás is volt.

Hangja, karizmatikus személyisége pótolhatatlan a színművészet és a szinkron világában.

Nyitókép forrása: Youtube