Barion Pixel Klisék és igazságok: mit állítanak a női kapcsolatokról a sorozatok? (X) – Coloré

Klisék és igazságok: mit állítanak a női kapcsolatokról a sorozatok? (X)

2021. 12. 07.

A szerelem mindent legyőz, férfi és nő között nem létezhet barátság, a kapcsolatok egy életre szólnak – ismerős közhelyek? Kedvenc sorozataink jelenetei általában nemcsak hasonló sémákra épülnek, hanem a bennük szereplő klisék is újra és újra ismétlődnek. Cikkünkben körbejárjuk, melyek azok a közhelyek, amiket a női sorozatok igazolnak, s melyek azok, amelyeknek nincs közük a valósághoz.

Filmbe illő hazugságok

A szoros kapcsolati háló garancia arra, hogy magától megoldódnak a problémák

A Jóbarátok című sitcom 1994-es indulása óta a világ egyik legnépszerűbb sorozata. Titkát már több ízben is megpróbálták megfejteni, ám végül a legtöbb okfejtés oda lyukadt ki, hogy az alkotóknak élethűen sikerült ábrázolniuk a fiatal felnőtt kor kihívásait. Így volt ez Jennifer Aniston karakterével, Rachel Greennel is, aki a széria első részében meglép saját esküvőjéről, és új életet kezd gimnáziumi barátnőjénél, Monica Gellernél. Ugyan Rachel hamar szoros baráti kapcsolatokra tesz szert (hiszen az addig öttagú banda minden tagja szívélyesen fogadja), ám problémái nem oldódnak meg egy csapásra, sőt!

A Jóbarátok másik zsenialitása, hogy Rachel karakterfejlődésén keresztül tanúi lehetünk annak, hogyan lesz apu elkényeztetett kislányából önálló, felelősségteljes nő, üzletasszony. A sorozat alkotói viszont nem árulnak zsákba macskát: szoros baráti kapcsolatok ide vagy oda, Rachel a tíz évad során végig keményen megdolgozik a sikerért. 

Jóbarátok

A barátnőknek mindig van idejük egymásra

A Szex és New York című sorozat egyik legnagyobb kliséje, hogy azt állítja: az igaz barátnőknek mindig van idejük egymásra. Ez a kinyilatkoztatás köszönőviszonyban sincs a valósággal, hiszen rohanó napjainkban még két ember is nehezen egyeztet egymással időpontot, nemhogy négy! A realitás ennél tehát jóval árnyaltabb, a barátságok megőrzéséért mindegyik félnek tennie kell, hiszen a kapcsolat akkor mondható igaznak, ha az kiállja az idő – és az ide-oda tologatott találkozások – próbáját. Ennek ellenére a sorozat és utánozhatatlan karakterei hosszú távon is nagy érdeklődést váltanak ki a fiatal nők körében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy decemberben újra találkozhatunk kedvenceinkkel az És egyszer csak… (And just like that…) című folytatásban. Izgatottan várjuk, hogy a barátságuk vajon kiállta-e az idők próbáját!

Mindenki életébe belép egyszer a „szőke herceg”

Tulajdonképpen minden romantikus sorozat kapcsán felmerül ez a hazug narratíva. A valóságban viszont egyáltalán nem biztos, hogy az életünk során belefutunk a szőke hercegbe, akivel azonnal szerelembe esünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk. A realitás ennél sokkal fájdalmasabb, ám ettől még igaz: nem mindenki találja meg a párját, és ha igen, korántsem biztos, hogy a tökéleteset.

Szex és New York

A szerelem gyógyír mindenre

Hamis az a narratíva is a Szex és New York sorozatban, miszerint a szerelem mindenre gyógyír. Saját problémáink – legyenek azok anyagi, szakmai vagy épp mentális jellegűek – nem oldódnak meg egy csapásra attól, hogy rátalálunk Mr. Bigre. A szerelem rövid ideig persze lehet gyógyír, de nem oldja meg helyettünk életünk bonyodalmait.

A korábban „friendzone”-ba került férfi valójában álmaid lovagja

A Gilmore Girls (Szívek szállodája) című sorozat is nagy karriert futott be a kétezres évek elején. A két főszereplő, a büfétulajdonosLuke és a leányanya Lorelai karakterei négy évad után találnak végül egymásra. Az összejövést azonban mindkét fél részéről rossz választások sorozata előzi meg, míg végül Luke rászánja magát arra, hogy randira hívja Lorelai-t. Ha ez nem történik meg, Luke valószínűleg a „friendzone” kategóriában marad. A sorozat ebben az esetben teljesen szembemegy a valósággal, hiszen a barátként kezelt férfiakat igen ritkán címkézzük át férjjé.

A nagy igazságok

A különböző élethelyzetek eltávolodást eredményezhetnek

Amikor a Szex és New Yorkban Miranda életet ad gyermekének, a másik három barátnője élete ugyanabban a mederben folyik tovább. A meder még csak hagyján, ám mivel a szereplők közben a legkülönbözőbb kihívásokkal bajlódnak (Carrie például azon agyal, vajon milyen kritikára számíthat első könyve megjelenését követően), félő, hogy az óriási differenciákra rámegy a barátságuk. A dilemmával a való életben is találkozhatunk, hiszen, ha nem vigyázunk, a nagyobb életesemények, mint eljegyzés, házasság, gyermekáldás éket verhetnek a korábbi, felhőtlen baráti kapcsolatok közé.

A barátok anyagi háttere nem feltétlenül hasonló

A fenti igazság több sorozatban is visszaköszön, hiszen a már többször említett Jóbarátok című sorozat egyik részében Rachel, Phoebe és Joey komolyan összerúgják a port a többet kereső Chandler, Ross, Monica hármassal. Emellett a Szex és New Yorkban is előkerül a probléma, hiszen Carrie folyamatosan pénzügyi problémákkal küzd, egy alkalommal pedig csaknem az utcára kerül. (Ekkor vesznek össze az épp nem dolgozó, ám válása miatt dúsgazdag Charlotte-tal.) Az említett klisé a valóságban is megállja a helyét, hiszen a barátok nem mindig állnak azonos anyagi szinten, ez pedig komoly konfliktusforrás lehet.

A társadalmi nyomás mindannyiunkra hatással van

Szintén a Szex és New Yorkban kerül elő az a dilemma, ami Samantha szájából hangzik el: „Nem hagyom, hogy a társadalmunk elítéljen az életstílusomért.” A négy barátnő közül egyedül neki sikerül hűnek maradnia magához és az elveihez, míg a többiekben időről időre felvetődnek olyan kérdések, melyek a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárásokból – például a kor és gyermekvállalás viszonya Carrie-nél, vagy a dolgozó anya örökös lelkiismeretfurdalása Mirandánál – fakadnak. Ebből kitűnik, hogy a társadalmi nyomás valamilyen szinten mindannyiunkra hatással van és igazi bátorság kell ahhoz, hogy szembe menjünk a mainstream áramlatokkal.

Minden anya-lánya kapcsolat más

A Szívek szállodája azért is lehet a mai napi sokak kedvence, mert az ellentmondásokkal teli anya-lánya kapcsolatot jelenítette meg. Ugyan Lorelai és Rory viszonya az esetek nagy többségében konfliktusmentes volt, ám Lorelai és anyja, Emily csipkelődő kapcsolata verbális viták sorozatából állt. A sorozat azt az örök igazságot nyilatkoztatta így ki ezzel, hogy minden anya-lánya kapcsolat más, de konfliktus ide vagy oda, az anyai szeretet erejét nem lehet alábecsülni.

Szivek Szállodája

Mindig kell, hogy legyen terved

A Jóbarátok sitcom egyik legszívmelengetőbb része, amikor Rachel ráébred arra, hogy kortársaival ellentétben – akik már vezető pozíciót töltenek be egy cégnél vagy épp első gyermeküket várják – az ő élete teljesen más irányba halad. Elkeseredését megosztja barátnőivel is, akik egy kancsó puncs után osztoznak Rachel letargiájában. Ez a narratíva megerősít minket abban, hogy nem baj, ha a saját életünk nem abba az irányba tart, amerre szeretnénk, attól még (ha az ember bízik a varázs babjaiban) bármi történhet.