Barion Pixel Karácsonyi reklámok – a multikultitól az UFO-ig – Coloré

Karácsonyi reklámok – a multikultitól az UFO-ig

2021. 11. 12.

A karácsonyi szezon elindulásának bombabiztos jele, hogy a nagy márkák – többek között a Coca-Cola, a John Lewis, a M&S, a Selfridges, a Lidl, a Vodafone, az IKEA és az Amazon – bemutatják ünnepi hirdetéseiket.

A karácsonyi reklám valóságos fogalom a reklámszakmában. A reklámügynökségek és a márkák sem pénzt, sem fáradtságot nem kímélve már hónapokkal korábban gondolkoznak azon, milyen üzenettel és képi világgal üzenjenek vásárlóiknak – és persze turbózzák fel eladásaikat. Ezt általában el is érik, hiszen a vásárlók alig várják a reklámok megjelenését.

Karácsony – a vásárlás ünnepe?

El lehet filozofálni azon, hogyan lett Jézus születéséből a vásárlás és a fogyasztás ünnepe. Az biztos, hogy az egyre hangsúlyosabbá váló karácsonyi reklámok jól jelzik ezt a folyamatot. 1937-ben a Coca-Cola bemutatta a világnak a Coca-Cola-vörösbe öltöztetett Mikulást, akit az amerikai hagyományoknak megfelelően Santa Claus-nak nevezett el. Azóta a figura nemcsak a márkával azonosult, hanem a karácsony egyik jelképévé is vált.

Ezzel pedig elkezdődött a karácsonyi reklámok egyelőre végtelennek látszó története is. Az egyik legjobbnak tartottat hoztam ide nektek: ahogy a kritikák mondták a Sainsbury 2014-es reklámja jóval többről szól, mint arrról, hogy hirdessen egy szupermarketet.

Az út azonban hosszú volt a mi időnkig, még rengeteg hirdetésben kapcsolták össze a fogyasztást az ünneppel. Egy 1965-ös, videókamerákat hirdető brit reklámban például egy boldog, fehér családot mutatnak a karácsony reggelén, amint a gyerekek boldogan játszanak az ajándék dobon, a szülők pedig rögzítik az eseményt. A képnek arról kell meggyőznie az embereket, hogy a szeretetüket az ajándékozással fejezhetik ki a leginkább – ez az üzenet, ami ma is él a karácsonyi reklámokban.

Ha ez az üzenet sokáig többé-kevésbé állandó maradt is, a reklámok mindig magukon hordozzák a kor jellegzetességeit. Multikulturálissá és kevésbé kirekesztővé váltak például, megjelennek benne a „levegőben lévő” témák, kérdések, hangulatok, sőt az eredetitől eltérő üzenetet is kezdtek kommunikálni.

Legendás karácsonyi reklámok

Ha már az előbb szó volt a Coca-Coláról, említsük meg azt is, hogy az idei karácsonyi reklámot Magyarországon, az etyeki Korda stúdióban forgatták. Érződik benne az a vonal, hogy el kell távolodnunk az üzletiességtől: a kampány fő mondanivalója szerint az igazi karácsonyi varázslat abban rejlik, ha nyitunk egymás felé.

Jellemző az is, hogy a hirdetést a digitális csatornák mellett influencer partnerségekkel, helyi közösségi kezdeményezésekkel és az üzletekben zajló aktivitásokkal is támogat a márka. Az új reklámfilm a világ több mint 90 országában látható, Magyarországon november 15-től találkozhatunk vele.

https://www.youtube.com/watch?v=lP6oURO5dsY

Az elmúlt évek alatt több legendás darab is született, nehéz egyet kiemelni közülük. Mindig nagy várakozás övezi például, hogy mivel rukkol elő a brit John Lewis áruházlánc, amelyet a műfaj egyik nagy játékosának tartanak. Idén is mindent bedobtak, az erőfeszítések nagyságát jelzi, hogy az idei hirdetésben Ed Sheeran és a Coldplay játszik.

A szokásosnál jóval korábban, már november 4-én nyilvánosságra hozott reklámot itt tudjátok megnézni.

Az áruházlánc idei karácsonyi reklámjának vegyes volt a fogadtatása. Bár olyan is volt, aki mesterműnek nevezte, többen hiányolták belőle a karácsonyi hangulatot, hidegnek és szomorúnak vélték. Azt is megjegyezték, hogy ez a hirdetés biztosan nem fog több terméket eladni. Szerinted?

ERRE a linkre kattintva még több karácsonyi reklámot nézhetsz meg.

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix