A háborús időkben a nőkre leginkább a családtagjaikért aggódó, kezüket tördelő asszonyokként, lányokként gondolunk – nem is tévedhetnénk nagyobbat.
A nemzetközi nőnapot 1917 óta szerte a világon minden évben március nyolcadikán tartják. Ilyenkor szokás, hogy egy szál virággal kedveskednek a férfiak a nőknek, így kifejezve tiszteletüket a gyengébbik nem felé, napjaink történései azonban eszünkbe juttatják, hogy ez a gyengébbik nem a történelem során nem egyszer megmutatta, hogy erősebb, mint gondolnák.
A jelenleg a szomszédban zajló háború emberek millióinak életét teszi próbára (vagy épp tönkre), és bár ha harcokról van szó, elsőként a férfiakra asszociálunk, a nők is bőven kiveszik a részüket belőle. Egy ukrán parlamenti képviselőnő például fegyverviselést tanul, hogy ha kell, megvédhesse hazáját, de ugyanígy fegyvert ragadott a 2015-ös szépségkirálynőjük is – hogy csak két példát említsünk az aktuális helyzet kapcsán.
Hozzájuk hasonló bátor nőből temérdek volt már az emberiség történelmében, így ma, nőnap alkalmából rájuk emlékezünk.
Mártírok és harcosok
Vietnámban, a harmadik század környékén élt egy női harcos, akit Lady Triệu néven emlegetnek, mert eredeti nevét homály fedi. Egy elvileg tőle származó idézet jól leírja, milyen is volt ő: “Viharokat akarok megülni, gyilkos bálnákat ölni a nyílt tengeren, kiűzni az agresszorokat, visszafoglalni az országot, eloldani a jobbágyság kötelékeit, és soha ne hajlítsam meg a hátamat, hogy bármilyen férfi ágyasa legyek”. A harcos, a legendák szerint sokáig képes volt ellenállni a Vietnámot elfoglalni kívánó Wu dinasztia előrenyomulásának. Ma az országban hősként tisztelik, utcák viselik a nevét, szobrokkal emlékeznek rá, és még videójátékokban is megjelenik karaktere valamilyen formában.
Jeanne D’Arc, vagyis Szent Johanna az “Orléans-i szűz” néven vonult be a történelembe, ő a franciák egyik nemzeti hőse. A százéves háború idején, 1412 körül született egy Domrémy nevű falucskában, melyet az ő tiszteletére azóta Domrémy-la-Pucelle-nek hívnak (a la pucelle jelentése “a szűz”). Írástudatlan parasztlány volt, akinek tizenéves korában látomásai támadtak, szentek jelentek meg álmában, és arra buzdították, hogy segítse trónra VII. Károlyt és űzze ki hazájából az angolokat. Fel is kereste a férfit, akinek klerikusai megvizsgálták őt, és úgy látták, tényleg isteni látomásai vannak, így a leendő király páncéllal látta el őt, és megbízta, hogy vezesse seregét az addig bevehetetlen Orléans ellen. Jeanne D’Arc be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, és még jó néhány alkalommal elverte az angolokat, azonban kudarcot vallott, amikor Párizs felszabadítására indultak. 1430-ban elfogta őt az angolokkal rokonszenvező franciák egy kisebb csoportja, és legalább egy évig börtönben sínylődött, mígnem eretnekség vádjával bíróság elé nem állították. Hogy megússza a kivégzést, Jeanne aláírt egy nyilatkozatot, melyben visszavonta minden állítását a látomásairól, és megfogadta, hogy többet nem vesz fel férfiruhát – ez a kettő nagyjából ugyanakkora botrány volt abban az időben. Azonban pár nappal később újra hangokat hallott, ismét felvette katonai gúnyáját, az inkvizítorok ekkor már nem bocsájtottak meg neki, és elrendelték máglyahalálát. Megégetésére 1431. május 30-án került sor, és a sors iróniája, hogy 489 évvel később ugyanaz a katolikus egyház avatta őt szentté, mint amelyik a halálát okozta.
Itthon az 1956-os forradalomban a Corvin-közi férfiak mellett nők is voltak, akik benzinesüvegeket töltöttek, járőröztek az utcákon. Wittner Mária, Havrila Béláné Sticker Kati nevét így ismerte meg a környék, majd a város is, a Széna téren pedig az eredetileg kalauzként dolgozó Márton Erzsébet ragadott fegyvert és vezette nőtársait. Wittner tizenhárom évet ült börtönben a forradalom után, Havrila Bélánét azonban három évvel később kivégezték – utóbbin kívül még öt nővel tették ugyanezt.
Ápolónők
Sokszor nem a fegyverforgatásban, hanem a harcmezőkön megsebesült katonák ápolásában segítettek a nők, akik ily módon támogatták hazájukat a kritikus pillanatokban.
Florence Nightingale a szülei hónapokig tartó nászútján, Olaszországban született 1820-ban, innen is ered neve, mely Firenze angol megfelelője. Tehetős családjának hála már gyermekkorától fogva széleskörű oktatásban részesült a birtokukon, több nyelven beszélt, és a kor szokásait ismerve nő létére igen szokatlan módon matematikát, filozófiát és történelmet is tanult. Szülei egy jó családba akarták beházasítani, azonban Florence úgy érezte, meg kell találnia isteni küldetését, amivel többé teszi a világot, így jutott el a betegek és sérültek megsegítéséhez. A krími háborúban látott borzalmak hatására célja egy emberközpontúbb, higiénikusabb ápolási mód létrehozása lett, neki köszönhető a modern nővérképzés elindítása és a tábori kórházak reformja is. Élete során elérte, hogy a nővéri munka egy megbecsült foglalkozás lett, születésnapján, május 12-én ünneplik minden évben az ápolók világnapját, hiszen nélküle nem létezne a mai betegellátás.
Az amerikai Vöröskeresztet egy, a polgárháború harcmezőit is megjárt kórházi ápolónő alapította 1881-ben, ő volt Clara Barton, akit tettei miatt Amerika Nightingale-jének hívtak. Akkoriban még nem volt intézményes nővérképzés, ezért Barton saját maga jött rá, hogyan fertőtlenítsen és kössön be sebeket, lássa el a betegeket, később pedig átadta tudását azoknak, akik hozzá hasonlóan segíteni szerettek volna a sebesülteken.
A brit Edith Cavellnek fiatalkorában sokat kellett gondoznia nagybeteg édesapját, ez késztette arra, hogy elvégezzen egy ápolónői tanfolyamot. Az 1800-as évek végi tífuszjárványban végzett munkája miatt kitüntették, hírneve pedig egy főnővéri címet is hozott neki Belgiumban, a brüsszeli Berkendael Intézetben. Itteni munkájával alapozta meg a belga ápolónőképzést, majd amikor kitört az első világháború, a belga főváros német kézre került, az intézmény pedig közben a Nemzetközi Vöröskereszt egyik kórházává avanzsált. Cavell és társai brit, francia és belga katonákat bújtattak és szöktettek ki az országból hónapokon át, azonban 1915. augusztusában lebuktak és letartóztatták őket. A német haditörvényszék bűnösnek ítélte és néhány hónappal később agyonlőtték.
Kémek és bérgyilkosok
Nemcsak a harctereken dúltak a csaták a történelem viharos évszázadaiban, hanem bizony a “kulisszák mögött” is. Megannyi hölgy ajánlkozott arra, hogy az ellenséget megtévesztve kémként szerezzen meg értékes információkat, mások már tizenévesen öltek embert hazájukért.
Az új-zélandi születésű Nancy Wake a francia ellenállás ikonikus alakja volt a második világháború alatt, tehetős férjének vagyonát sokszor fordította arra, hogy titkos műveleteket hajtson végre a németekkel szemben. Hiába volt nő, a Gestapo rettegett tőle, ezt jól mutatta, hogy ötmillió frankos vérdíjat tűztek ki a fejére. Elfogniuk azonban nem sikerült a Fehér egér kódnevet viselő nőt, aki férje halála után Londonba szökött, hogy a brit hírszerzésnek dolgozzon. Nemcsak gyönyörű volt, hanem harcias és erős is, ha igazak a legendák, egyszer puszta kézzel ölt meg egy német tisztet, hogy az nehogy megszólaltasson egy riasztót.
Virginia Hallt az amerikai kémek egyik legveszélyesebbjeként tartják számon, akit falába sem állított meg tevékeny élete során. A Cuthbertnek nevezett végtag és női mivolta miatt nem lehetett országa nagykövete, amit igen rosszul viselt, de ennek ellenére sem adta fel, hogy harcoljon Amerikáért vagy szövetségeseiért a második világháború során. A New York Post riporterének adta ki magát, így került a franciaországi Vichybe, ahonnan rengeteg hasznos információt szállított. A háború után az első nők között alkalmazták a CIA-nál.
Az Oversteegen testvérpár történetéről írtunk már néhány héttel ezelőtt – a tizenéves dán lányokra senki sem gyanakodott, így Hollandia náci megszállása után aktívan részt vehettek az ellenállás munkájában. Pontos adatot nem tudunk arról, hogy Freddie és Truus hány német tisztet illetve holland kollaboránst ölt meg, de tény, hogy nagyon hatékonyak voltak, tetteik azonban azóta is kísértik őket.
