Barion Pixel Filmek a valóságról, a valóságban – Coloré

Filmek a valóságról, a valóságban

2021. 11. 07.

Igazi filmfaló vagy? Bizonyára még többet nyújtanak azok, amelyekről tudod, hogy a valóságban is megtörténtek.

Az élet nagy rendező és a forgatókönyvet is megírja helyettünk. Akár a saját életünkből, vagy mások sztorijából is lehetne filmet forgatni, mert abban vannak annyira hihetetlen, banális, vicces fordulatok.Filmnézés közben olyan érzésünk támadhat, mint amikor egy könyvet olvasunk. A könyvek ugyan nagyobb szabadságot a képzeletünknek, míg a film képi világa miatt behatárol, de a fantáziánk így is beleszőhet plusz elemeket. Ugyanakkor kötöttebb annak a filmnek a története, amelyről tudjuk, hogy megtörtént, igaz alapokon nyugszik. Ezekre jellemző, hogy a lehető leghitelesebben igyekeznek visszaadni azt a filmvásznon, amely egyszer tényleg megtörtént. Éppen emiatt lehetnek ránk olyan nagy hatással. Ilyenből hoztunk most néhányat:

Hacsi, a leghűségesebb barát

Az akita inu fajtájú kutyus hű társa volt egy japán professzornak, Hidesaburo Ueno, akit kitartóan kísért naponta az állomáshoz, amikor munkába ment és rendszerint a peronon várta. Egy nap azonban hiába rostokolt Hacsikó, ugyanis munka közben rosszul lett agyvérzés következtében és meghalt. A hűséges társ minden nap kiment az állomásra és várta. Hiába vitték haza, ő mindig visszatért a peronra, hátha feltűnik a professzor. A gazdi szeretete és a napi rutin miatt 9 éven át várta az a férfit, mígnem az állomáson érte a halál Hacsikót. Bronz szobra ma is az állomáson hirdeti a kutyák hűségét.

2009-ben Richard Gere bújt a professzor szerepébe, a Hacsi, a leghűségesebb barát filmben. Az adaptáció annyiban tér el a valóságos történettől, hogy Tokió helyett az Egyesült Államokban játszódik és Hacsikót az állomoson találja meg Richard Gere, pedig az igazi gazdi vásárolta kutyáját. Az is különbség, hogy a filmben a professzor szívrohamban veszti életét.

Az 50 első randi

A romantikus, könnyed filmekért rajongók számára bizonyára nem ismeretlen Az 50 első randi. A Drew Barrymore és Adam Sandler főszereplésével készült történetről kevesen tudják, hogy az autóbalesetben súlyosan megsérült, emlékezetét elvesztő Lucyt egy hasonló eseményt megélt nőről mintázták. A valóságban Michelle Philpost a balesete után egy napig tartott ki a memóriája, aztán másnap újra kellett tanulnia mindent. Ez így ment 23 éven át és közben jegyzeteket készített, hogy könnyebb legyen az élete.

Az 50 első randi
Kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

A cápa

Az Oscar-díjjal jutalmazott 1975-ös film története és zenéje is mindenki számára ismerős lehet. A cápa című filmben megmutatkozó hatalmas tengeri ragadozó az Atlanti óceán egyik szigetének, Amity partjainál tűnik fel egy éjszaka, amikor épp egy fiatal lány úszni akar, amíg a barátai buliznak a közelben. A cápa becserkészi áldozatát és elkezdődik az ember-cápa harc. Egyre több az áldozat.

A film alapját Peter Benchley valóságos történetet feldolgozó regénye adja. Az 1910-es években ugyanis egy nagy fehér cápa úszott fel Matawan város folyójába, ahol sorra szedte áldozatait, míg végül a ragadozót sikerült elkapni.

A cápa
Kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Életrevalók

Az Életrevalók című francia dráma, vígjáték egyik főszereplője egy gazdag férfi, aki balesete után tolószékbe kerül. A mozgáskorlátozottsága miatt állandó segítségre szoruló Philippe felfogadja a gettóból érkező Drisst. Nemcsak anyagi helyzetük, de életvitelük is teljesen különbözik egymástól. Driss ugyanis frissen szabadult a börtönből. Már csak emiatt is fordulatos és vicces jelentekkel teleszőtt a tartalom, de a meglepetést az okozza, hogy a két férfi barátságot köt.

Az egyik legnagyobb sikerű francia film története a valóságban kicsit másabb volt. Éppen nősülni kívánt egy gazdag nővel Philippe Pozzo di Borgo, amikor baleset érte és nem tudott lábra állni. Felesége három évvel később halt meg. Ezzel szemben a filmben már a sérülés előtt elhunyt a nő. Az eredeti történet szerint két gyermeket fogadott örökbe a pár, de a filmben nem egy kétgyermekes anyával esik újból szerelembe a kerekesszékben ülő férfi.

Egy csodálatos elme

A Russell Crow által főszerepet játszó zseni az egyetemen matematikát tanulni. Különcsége miatt nem társasági ember és az órákat sem látogatja rendszeresen, ennek ellenére egy 150 éves elméletet dönt meg. Egyedi látásmódjának és kivételes elméjének köszönhetően a hidegháború idején egy ellenséges kód megfejtésére törekszik, amikor megismerkedik Aliciával (Jennifer Connelly). Szerelem szövődik köztük, amelyből házasság lesz, de a kódfejtők világa nem egyszerű. Sőt titkos. A magánélet és a munka összeegyeztetése okozza a bonyodalmat.

Russell Crowe és Jennifer Connelly
NKép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Az Egy csodálatos elme című film valójában John Forbes Nash Nobel-díjas matematikus életét jeleníti meg a filmvásznon. A 4 Oscart és 4 Golden Globe-díjat bezsebelő filmben díjának átvétele után beszédet mond a főszereplő, de a valóságban ez nem történt meg. Sőt az sem igaz, hogy Nash jó apuka lett volna. Egyetlen egy fia született házasságon kívül, akivel azonban nem foglalkozott és igazság szerint a védelmi minisztériumban sem dolgozott.

Életben maradtak

Aki látta az Életben maradtak 1993-as filmet, azok számára bizonyára az a képkocka maradt meg legélénkebben, amikor a repülőszerencsétlenséget túlélő rögbijátékosok élelem híján elhunyt társaik húsából ettek a túlélés érdekében.

A valóság azonban az, hogy bár a baleset megtörtént, a gép lezuhant, de ha azt valósághűen dolgozták volna fel, akkor sokkal unalmasabb lett volna, mert a napok ugyanúgy teltek egészen addig, amíg rájuk nem találtak. A megmentésük sem volt olyan váratlan, hiszen korábban értesültek arról rádión.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix