Barion Pixel Ezeket a zenéket hallottuk a Tom és Jerry-ben – Coloré

Ezeket a zenéket hallottuk a Tom és Jerry-ben

2022. 05. 18.

A Tom és Jerry minden generációnak mond valamit: unokáknak és nagypapáknak, gyermekeknek és szüleiknek. A macska és egér harcára mindenki derűsen emlékszik, és ez nemcsak a figurák és a cselekmény, hanem a zene érdeme is!

Tom és Jerry 1940-ben hódította meg a világot. Egészen 1967-ig gyártották az újabb és újabb részeket, amiket eredetileg a mozikban vetítettek le. A produkciót ugyanaz a William Hanna és Joseph Barbera jegyzi, aki többek közt Maci Laci, Foxi Maxi, illetve Frédi és Béni figuráját is papírra vetette.

A Tom és Jerry zenéje

Aki látott részeket a sorozatból jól tudja, hogy a cselekmény leginkább a tettekre épül. Minimális a verbális kommunikáció, így leginkább a zenei aláfestés gondoskodik arról, hogy ne némafilmet nézzünk. Az alábbi videóban egy szimfonikus zenekar előadásában hallhatjuk a legismertebb dallamokat. Érdemes végignézni a felvételt, ugyanis a kalapács mellett egy kuka fedele is szerepelnek a hangszerek között, és a zenészek mosolygós arca is megér egy misét:

A két muskétás (1952)

Olykor előfordult, hogy nemcsak a házon kívül voltak a karakterek, hanem ismert világunkon kívül is. Ebben az epizódban a muskétások világába látogathattunk el Tom és Jerry által. Itt leginkább a korban megtalálható eszközökkel ment a harc: karddal, ágyúval és még Guillotine is! Ennek ellenére a vége happy end, és a két kisegér boldogan ballag el a színről:

https://www.youtube.com/watch?v=LnEIKMwFqws

A dal címe Fortune of Soldiers. Nelson Eddy énekelte el, és ugyan pozitívan hangzik, rendkívül szomorú dal: katonákat próbál bátorítani, hogy a szomorúságban és a kilátástalanságban se veszítsék el a reményt.

Egy kis golf (1945)

Tom és Jerry előszeretettel tartózkodott a házon kívül, mert itt aztán volt lehetőség egymás bosszantására! A golfpálya is kiváló lehetőség erre, melynek zenéje nem ismeretlen a rajongóknak:

https://www.youtube.com/watch?v=7WNP1YP8gm4

Az 1941-es Broadway-en is bemutatott Hoe Down fő dala is bekerült a válogatásba. Érdekesség, hogy ezt 1947-ben Lantos Olivér is előadta. Ugyan a videó alatti megjegyzés szerint Halász Rudolf is közreműködött a dal létrejöttében, ezt több adat nem erősíti meg. Mindennek ellenére a dal egyértelműen viszonthallható a rajzfilmben!

A magányos egér (1943)

Az egyik epizódban, ahol a macska gazdája is feltűnik, úgy alakul, hogy Tom kikerül a kertbe, így Jerry vidáman éli az életét: tejben fürdik, rosszalkodik, nincs semmi gondja. Emígy örül a helyzetnek:

https://www.youtube.com/watch?v=CIrIXkBtozY

Az örömködés alatt szóló nóta Annette Hanshaw-tól az 1930-ban készült Happy days are here again. A dzsesszénekesnő sokáig azt hitette el közönségével, hogy csupán tizenhat éves volt első lemeze készültekor, holott betöltötte a 25-öt. Ennek ellenére rendkívüli népszerűségnek örvendett, és ez többek közt annak a derűnek volt köszönhető, amit hangjával adott át közönségének.

Jerry a nagyvárosban (1945)

Az egyik részben a kisegér a nagyvárosra csodálkozik rá: magas épületek, szobrok, oszlopok, ruhák. E rácsodálkozás közepette hangzik el ez a zene:

A dalt Louis Alterhez kötik, aki már 13 évesen mozikban zongorázott, amíg a némafilmeket nézte a közönség. A rajzfilmben is elhangzó Manhattan Serenade 1942-ben, a második világháború alatt született.

Babacica (1943)

Az egyik legemlékezetesebb része a sorozatnak, amikor szegény Tomot egy kislány gyötri, és ha ez nem lenne elég, még három kóbormacska is ,,gondjaiba veszi”.

Az eredeti dal Carmen Mirandához kötődik, ezen belül is az I want my Mama című dalhoz. A portugál énekesnő Amerikában is nagy sikert aratott, így játszhatta önmagát a Down Argentine Way című filmben. Itt énekelte emlékezetes jelmezben ezt a dalt, a Tom és Jerry-ben látható kóbormacska pedig erről emlékezik meg.

A műkedvelő mezei egér (1955)

A legismertebb Tom és Jerry-dalt hagytuk a legvégére: ki ne emlékezne Jerry vidéki bácsikájára, aki Tom bajszából akart gitárhúrt készíteni magának? Azt hinnénk, hogy a dal kifejezetten a rajzfilmsorozathoz íródott, de nincs így. Ugyan a nagybácsi sajátos stílusban adja elő, ennek is van eredeti verziója.

A dalt sokan előadták, ám elsőként Woody Guthrie tette. A szélsőséges nézeteket valló tehetséget a mai napig az egyik legjelentősebb amerikai-folk zenészként tartják számon.

Nyitókép forrása: Youtube