Az Oversteegen testvérpár fiatalabb tagja, Freddie, mindössze 14 éves volt, amikor csatlakozott a holland ellenálláshoz a II. világháború idején, és csupán néhány évvel idősebb, amikor fegyveres bérgyilkos lett. Nővérével, Truusszal együtt elcsábították, megfigyelték, majd megölték a német nácikat és azok holland szövetségeseit. Idővel aztán a duó trióvá vált, miután csatlakozott hozzájuk egy Hannie Schaft nevű fiatal nő.
Az Oversteegen testvérpár, vagyis Freddie és a nála két évvel idősebb Truus Haarlem városában nőttek fel egyedülálló, munkásosztálybeli anya gyermekeiként. Édesanyjuk kommunistának vallotta magát, és az igazságtalanság elleni küzdelem fontosságára tanította lányait. Amikor például 1939-ben Európa a háború küszöbén állt, zsidó menekülteket fogadott be otthonukba.
Édesanyjuk példáján keresztül Freddie és Truus „megtanulták, hogy ha valaki segítségre szorul, így például a menekültek, akkor bizony áldozatot kell hozniuk önmagunkért” – mondja Jeroen Pliester, a National Hannie Schaft Alapítvány elnöke. Hozzáteszi: szerinte a testvérpár egyik fő mozgatórugója az anyjuk erkölcsi alapelvei és rendkívüli felkészültsége volt, azaz, hogy akkor cselekedett, amikor az igazán számított.
Az Oversteegen testvérpár története
1940 májusában aztán a nácik megszállták Hollandiát, és egészen a háború végéig maradtak. Válaszul a lányok anyjukkal együtt náciellenes újságokat és röpiratokat osztottak az ellenállóknak. „Figyelmeztetéseket ragasztottunk azokra az utcán elhelyezett német plakátokra is, amelyek németországi munkára szólították fel a férfiakat” – emlékezett vissza később Freddie az Ellis Jonker antropológusnak adott interjúban, amiket az Under Fire: Women and World War II című könyvben gyűjtöttek össze. – Hozzátette: testvérével ezt követően gyorsan odébbálltak a biciklijükkel.
Tetteik nemcsak bomlasztóak voltak, hanem veszélyesek is. Ha a nácik vagy a holland rendőrök elkapják a nővéreket, lehet, hogy megölik őket. Azonban az a tény, hogy mindketten fiatal lányok voltak – és Freddie még fiatalabbnak tűnt, amikor haját befonva viselte –, azt jelentette, hogy a tisztviselők kevésbé gyanakodtak arra, hogy az ellenállóknak dolgoznak. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy 1941-ben a Haarlem Ellenállási Csoport egyik parancsnoka felkereste a házukat, hogy megkérdezze anyjukat, beszervezhetné-e Freddie-t és Truust. Az anyjuk beleegyezett, a nővérek pedig csatlakoztak. „Csak később mondta el nekünk, hogy valójában mit kell tennünk: szabotálni a hidakat és a vasútvonalakat” – mesélte Truus a Jonkernek. „És tanuljuk meg nácikat lőni” – tette hozzá. Ahogy emlékszik, a húga erre azt felelte: „nos, ez az, amit még soha nem csináltam!” Mi több, legalább egyszer előfordult, hogy Truus egy SS-tisztet csábított az erdőbe, hogy az egyik ellenálló lelőhesse. Ahogy az őket toborzó parancsnok fogalmazott, Freddie és Truus megtanultak nácikat lőni, és később a nővérek maguktól indultak el merényletekre. Idővel pedig a holland kollaboránsok megölésére összpontosítottak, akik zsidó menekülteket és ellenállókat tartóztattak le, vagy más módon veszélyeztettek.
„Szokatlanok voltak ezek a lányok” – mondta Bas von Benda-Beckmann, a Holland Háborús, Holokauszt- és Népirtáskutató Intézet egykori kutatója. „Sok nő része volt az ellenállásnak Hollandiában, de senki sem annyira, mint ők. Kevés példát találni olyan nőkre, akik valójában maguk lőtték le a kollaboránsokat.” Ezeken a küldetéseken Freddie különösen ügyesnek bizonyult a célpont követésében vagy a küldetések során történő kémkedésben, mivel túl fiatalnak és gyanútlannak tűnt. A nővérek azért lőttek, hogy öljenek, de soha nem árulták el, hogy összesen mennyi náci és holland kollaboránst gyilkoltak meg. Pliester szerint Freddie azt mondaná az érdeklődőknek, hogy ő és a nővére katonák voltak, és a katonák nem fecsegnek. Következésképpen nincs túl sok részletünk arról, hogyan zajlott a „felszámolásuk”, ahogy ők nevezték azokat. Benda-Beckmann úgy véli, hogy néha hazáig követték célpontjukat azért, hogy megöljék, vagy lesből támadtak rájuk a kerékpárjaikon.
További feladataik a Haarlem Ellenállási Csoportnál a következők voltak: „új helyre vitték a zsidó menekülteket, munkát vállaltak az enschedei sürgősségi kórházban… [és] felrobbantották az Ijmuiden és Haarlem közötti vasútvonalat” – írja Jonker. 1943-ban pedig összefogtak egy másik fiatal nővel, Hannie Schafttal. Hannie korábban egyetemista volt, és azért hagyta abba a tanulmányait, mert nem volt hajlandó hűségesküt tenni Németországnak. A három fiatal nő együttesen létrehozott egy szabotázs- és gyilkos osztagot. Hannie lett a legjobb barátjuk, így a nővérek teljesen összetörtek, amikor a nácik 1945-ben letartóztatták és megölték, mindössze három héttel az európai háború vége előtt. A legenda szerint Hannie utolsó szavai a következők voltak: „én jobb lövő vagyok”, miután a hóhér először célt tévesztett, és mindössze megsebesítette őt.
A háború után az Oversteegen testvérpár egyszerre küzdött az emberek meggyilkolásával és legjobb barátjuk elvesztésével járó traumával. Truus szobrászkodott, majd később beszélni és írni kezdett az ellenállásban eltöltött idejükről. Freddie úgy birkózott meg a helyzettel, hogy „házasságba menekült és gyereket szült”, amint arról 2016-ban beszámolt a VICE Netherlands-nek. A háborús élmények azonban továbbra is álmatlanságot okoztak neki. Egy másik interjúban Freddie felidézte, hogy látott a földre zuhanni egy személyt, akit lelőtt, és késztetést érzett arra, hogy segítsen neki. „Úgy éreztük, hogy ez az egész nem illik hozzánk” – mondta Truss Jonkernek a merényleteikről. „Bár ez soha senkihez nem passzol, hacsak nem igazi bűnözőkről van szó.” Hosszú életük nagy részében Hollandia nem ismerte el az Oversteegen testvérpár eredményeit, sőt kirekesztette őket, mint kommunistákat. 2014-ben végül országos elismerésben részesültek a hazájukért végzett szolgálatukért, és megkapták a Mobilisatie-Oorlogskruis érdemrendjét.
Borítókép forrása: The Free Press Journal
