650 éve született Mária, az első nő, aki magyar trónon ülhetett, lássuk, milyen is volt az élete.
I. (Nagy) Lajos király uralkodása (1342-1382) volt a középkori Magyarország egyik fénykora, hiszen a belső béke és gazdasági fellendülés mellett a külpolitikában is igen nagy befolyásra tett szert a királyság. Élete vége felé azonban aggódni kezdett, hiszen nem volt fia, akire a trónt hagyhatta volna, négy lányából pedig csak kettő, Mária és Hedvig élték meg a felnőttkort. Mivel azonban egy király mindent megtehet, így Lajos „fiúsította” a királylányokat, így lett Máriából 11 évesen Magyarország és Horvátország királynője, Hedvigből pedig lengyel királynő – bár a hivatalos iratokban mindketten királyként szerepeltek.
Az anyai kéz
Apja temetése után egy nappal az esztergomi érsek Mária fejére helyezte a Szent Koronát – a történelemben addig elsőként. Persze nyilvánvalóvá vált, hogy Mária fiatal korából adódóan sem képes egy birodalmat irányítani, ezért helyette édesanyja, Erzsébet hozta a törvényeket. Ez pedig nagyon nem tetszett az ország lakóinak, királyuk halála után ismét férfit akartak a trónon látni.
Lajos halála előtt elrendelte, hogy lánya a megfelelő kort elérve menjen hozzá a magyar udvarban nevelkedett Zsigmondhoz, a német-római császár fiához. Úgy vélte, ez a frigy majd megvédi Magyarországot a külső támadásoktól. Zsigmond és Mária tehát gyermekkoruk óta ismerték egymás, előbbi beszélte is a magyar nyelvet, ami, valljuk be, nem minden uralkodónkról volt elmondható.
Erzsébet azonban nem kedvelte az ifjú Zsigmondot, sőt, ő más férjet, a francia király fiát szánta a lányának. Mikor Lajos király meghalt, özvegye titokban követeket küldött Franciaországba, felajánlva lánya kezét, ez persze kitudódott, és kitört a botrány.
Trónviszályok
Zűrzavaros évek következtek, mert az ország lakói szerint nem egy nőnek vagy holmi külföldi jött-mentnek kellett volna a trónra ülnie. A nápolyi királyt, Durazzói (Kis) Károlyt nézték ki maguknak, aki a néhai Nagy Lajos távoli rokona volt. Onnantól kezdve tehát hárman versengtek a trónért és Mária kezéért, hiszen utóbbi jelentette a biztosítékot az első megszerzésére.
Először a francia királyfi gyorsan, de közvetítő segítségével eljegyezte Máriát, erre Zsigmond egy hatalmas hadsereggel bevonult Magyarországra, mondván, Mária apja neki ígérte a lány kezét. Így is lett, összeházasodtak, ekkor viszont megérkezett a nápolyi király, aki elfogta Máriát, és arra kényszerítette, hogy mondjon le trónjáról. Az akkor még mindig csak tizenéves lány így is tett, édesanyja viszont nem nyugodott bele a trónbitorlásba és bérgyilkosokkal megölette Durazzói Károlyt. A mindössze 39 napig uralkodó Károly halálának hírére felkelések törtek ki a magyarok között, anya és lánya úgy gondolták, hogy jobb, ha személyesen csillapítják le az indulatokat. Bár ne tették volna, ugyanis odautazásuk tragikus véget ért, az anyakirálynőt megfojtották, Máriát pedig börtönbe zárták Novigrad várában.
A közös uralkodás és Mária emlékezete
Máriát végül közel egy év után szabadította ki férje, és együtt elfoglalták a magyar trónt. Tizenkét éven át papíron társuralkodóként vezették az országot, ám ahogyan azt sejteni lehet, fokozatosan Zsigmondé lett az irányítás.
Mária mindössze huszonnégy évesen hunyt el, miután lovasbalesetet szenvedett a budai hegyekben – várandósan. Húgával ellentétben nem alakult ki széles kultusza sem itthon, sem Horvátországban.
Madách Imre ötfelvonásos drámát írt róla, amit Gyárfás Miklós író és dramaturg később átdolgozott és 1970-ben színpadra állított Szegeden. Máriát Molnár Piroska, édesanyját Stefanik Irén, Zsigmondot Király Levente, Durazzo Károlyt pedig Végvári Tamás alakították.
