Angliára hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a vörös téglás házak Mekkájára, azonban ha hosszabb időt töltünk egy ilyen épületben, bizony vegyesek lehetnek az érzéseink.
A repülőgép ablakából bámulom, ahogyan egyre közeledem a vörös téglás házak utánozhatatlan világa felé. Meg sem tudom számolni, hányadik alkalommal érkezem vissza Angliába, de még mindig elcsodálkozom az angol utcák keszekusza elrendezésén. Hol soha véget nem érő utcát látok, hol lehetetlen szögben kanyarodót, de még a kör alakú sem ritka! Ez már nem ér akkora meglepetésként, mint régebben, különösen azért, mert hat éve pontosan egy ilyen ,,házkörben”, úgynevezett Grove-ban élek. Huszonhét ház egy körben, amibe csupán egy út vezet be, és ez csak egy az előttünk futó út számos hasonló grove-jából.
Most azonban nem az angol utcák, utak és közök típusáról mesélek, ezeket majd a következő órán vesszük.
Vörös téglás ház – Amit csak nézni jó
Angliában jellemzőek a viktoriánus házak, s bár ezeket Viktória királynő uralkodása alatt, 1837 és 1901 között építették, a stílus még évtizedekkel a királynő halála után is megmaradt, és a mai napig hasonló házakat építenek, mint az ő idejében. Alapfeltétel a vörös tégla, és jószerivel ez az, ami elvarázsolja az embert. Tény, hogy különleges hangulattal bírnak az ilyen házak, és bár a ma is állók közül több a 19. században épült, vannak régebbi modellek is, amik inkább franciás hatással bírnak. Ezekből már meglehetősen kevés van, és inkább a vörös téglás a módi, legyen az régi vagy új építésű.
Több angol házfajta létezik. A leggyakoribb az úgynevezett semi-detached, ami az ikerháznak felel meg, és a terraced house, ami nevével ellentétben nem teraszos, hanem sorház. Az önmagában álló – detached house – sem ritka, ám leginkább a jómódúak élnek az ilyen típusú ingatlanokban.
Az első két évemet kollégiumban töltöttem, ami irreleváns a történet szempontjából, különösen azért, mert nem a klasszikus angol ház jegyeit hordozta. Nem úgy az ezt követő hat évem, amikor is két házban laktam. Mindkettő semi-detached, azaz ikerház volt, és az 1920-as években épültek.
Ugyanabban az utcában volt mindkettő, és míg az egyik ház három lakásra volt felosztva, a másik, pontosan ugyanakkora ötre. A házak külön főbérlőhöz (landlordhoz) tartoztak, de közös volt bennük, hogy csak akkor foglalkoztak a problémákkal, ha már félig le volt szakadva a plafon, és ez nem költői túlzás.
A bérleményeken külsőleg is látszott, hogy valaha ízléses épületek voltak. A házakat kisebb domborművek díszítették, belül pedig mintás stukkók fogadták a látogatókat. A folyosókon semmivel össze nem téveszthető járólapon juthattunk a lakásokba.
Sajnos azonban a tulajdonosok hajlamosak elhanyagolni a lakást, különösen akkor, ha bérbe adják. Ez valahol érthető, mert nem egy olyan szomszédunk volt, amelyik nemhogy nem takarított a lakásban, hanem szabályosan lakhatatlanná tette – például amikor az alsó szomszédunk felgyújtotta, vagy egy másik, amelyik drogbarlangnak használta.
Ekképp nem nagyon volt értelme különösebben odafigyelni a tulajoknak az épületre, így az akkor kilencvenéves házak pontosan úgy viselkedtek, ahogyan koruk diktálta.
A legnagyobb probléma a penész volt, ami mindkét házban megnehezítette az életet. Tudvalévő volt, hogy a falakhoz nem tolhatunk semmit, mert az odatolt tárggyal együtt bepenészedik, és mivel az angol házépítők előszeretettel teszik a radiátort a falak mellé, nem voltunk könnyű helyzetben a szobák berendezésénél. Nem is tudtuk megúszni a penészt, am minden helyiségben megjelent, különösen a külső falakon, de még a könyveken is nyomott hagyott.
Ennek oka az, hogy a régi házaknak nem megfelelő a hőszigetelése. Az angol házak esetében ugyanis nem egy vastag tégla van, hanem tőzeggyapotszendvics. Egy vékonyabb tégla mellé tőzeggyapot kerül, és ez elé tesznek még egy téglát, majd a leginkább díszítési funkcióval bíró vékony, vörös téglát.
Bár ma már számos régi épületen korszerű, nyílásokkal ellátott ablakok vannak, ez önmagában nem elég, mert maga a tégla, amiből a ház épült, nem korszerű, hiszen az anyaga nem vesz részt a hőszigetelésben olyan mértékben, mint az utóbbi években, korszerű téglából épült házak esetében.
Ezeknek az épületeknek a másik hátránya, hogy a födémek fából vannak, így ha járkál felettünk valaki, pontosan tudjuk, hogy merre van épp a szobában. A fa nemcsak a recsegésnek, hanem a különböző élőlényeknek is kedvez, így tartsunk bármekkora tisztaságot, a pincebogár, az ezüstös pikkelyke és az egér mindennapos jelenség lehet.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden angol ház lakhatatlan, de tudnunk kell együttélni az olyan tényezőkkel, amelyek egy régi házzal járnak. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ha korszerűsítünk egy régi angol épületet, a csodák birodalma válhat belőle.
Nyitókép forrása: Getty Images