Barion Pixel Rákos betegek útját segítik a Veled az úton kártyák – A készítővel, Mosza Dianával beszélgettünk – Coloré

Rákos betegek útját segítik a Veled az úton kártyák – A készítővel, Mosza Dianával beszélgettünk

2024. 10. 26.

A rák nem válogat, így sajnos kortól és nemtől függetlenül megtörténhet velünk, hogy megkapjuk a rettegett diagnózist. Az orvosi segítségen túl nem szabad elfeledkeznünk mentális egészségünk megőrzéséről sem, melyben a pozitív gondolkodás kulcsfontosságú lehet. Ebben segíthetnek a Veled az úton kártyák. Ezek készítőjével, Mosza Dianával beszélgettünk.

Coloré: Egy hasonló, szuggesztiós kártyacsomag segített téged a szülés-születés témakörében. Hogyan segített pontosan?

Mosza Diána, a Veled az úton alkotója: Zágoni Bettina perinatális tanácsadó Várandósság és szülés kártyacsomagja volt az első szuggesztiós kártyacsomag, amit megismertem és használtam. Már a várandósság során ismerkedtem az üzenetekkel, melyek segítettek a lelassulásban, az anyaság felé fordulásban, majd a szülési csomagomban benne volt az a 10-12 kártya, amiket előzetesen kiválasztottam, és hol egyedül lapoztam át őket, hol a férjem mutatta őket a vajúdás során. Óriási erőt adtak, és a Tina körül épülő közösség visszajelzéseiből tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. A vajúdás állapota egy módosult tudatállapot, így különösen jól hatnak a szuggesztív üzenetek.

Amikor ezeket használtad csupán felhasználóként tekintettél a kártyákra, vagy a benned rejlő kutató szemével is tanulmányoztad?

Már doktorandusz voltam, amikor várandós lettem a fiammal, a kártyák megismerésekor is aktívan kutattam, olvastam testpoétikai témákban, de azt hiszem, amikor a szülésre készültem, ki tudtam kapcsolni a kritikai perspektívát, és beleereszkedtem a kártyákból erőt merítő kismama szerepébe. Később sokat használtam a kártyákat baba-mama körökön az anyukáimmal, olyankor jobban bekapcsolt a szakmai nézőpont is, melyik kártya milyen történeteket indíthat el, lesz-e olyan a teremben, akinek nagyobb támaszra lehet szüksége egyes témákban.

A Veled az úton kártyák célja, hogy a daganatos megbetegedéssel küzdők mentálisan is képesek legyenek átvészelni a kezeléseket és magát a betegséget / Kép forrása: Mosza Diána
A Veled az úton kártyák célja, hogy a daganatos megbetegedéssel küzdők mentálisan is képesek legyenek átvészelni a kezeléseket és a betegséget / Kép forrása: Matus István

Hogyan jött a Veled az úton kártyacsomag ötlete?

Idén februárban rákot diagnosztizáltak egy hozzátartozómnál, és mivel friss volt a pozitív élményem a Várandósság és szülés kártyacsomaggal, tudtam, hogy egy hasonló, de kifejezetten daganatos betegségben érintettekre szabott kártyapaklival szeretném támogatni szerettem felépülését, ezért rágoogliztam, hogy megrendeljem. Ekkor derült ki, hogy a termék nem létezik, egy héttel később pedig már nyakig benne voltam a projektben: telefonálások, kérdőívezés, szakirodalmak beszerzése. Nem volt kérdés, hogy itt van egy feladat, amit most valami miatt pont nekem kell megcsinálni.

Miért jobb forma ezekhez a mondatokhoz a kártya, mint például egy könyv?

Azért jobb, mert hozzáférhetőbb, instant segítséget tud nyújtani. Már az elolvasása sem kíván akkora időt és energiát, mint egy könyv esetében, de a fontos üzenetekhez való visszanyúlás is könnyebb. Nem titkolt célja a Veled az úton missziónak, hogy a gyógyulás tereit is megerősítővé alakítsuk, ehhez ideális a kártyaformátum, hiszen éjjeliszekrényre, könyvespolcra odatámasztva napi többször passzívan is befogadhatja az adott térben gyógyuló.

A kártyákon található mondatok kitalálásánál a betegségben érintettek is segítettek?

Igen, február-márciusban volt egy kérdőíves folyamat, ahol összesen tizennyolc érintett válaszai vezették a gondolatmenetemet. Végül az 52 mondatból összesen kettő lett olyan, ami korábban már segített valakinek meggyógyulni, de a kérdőívekben kapott válaszok összességében hatékonyan jelölték ki azt a csapásirányt, azokat a témaköröket, amelyek mentén végül megfogalmaztam az üzeneteket.

Diánát egy szülés témakörében használt kártyacsomag és személyes érintettség ösztökélte a kártyák elkészítésére / Kép forrása: Mosza Diána
Diánát egy szülés témakörében használt kártyacsomag és személyes érintettség ösztökélte a kártyák elkészítésére / Kép forrása: Matus István

Mi a titka? Hogyan segíthet ez pontosan a betegeknek?

Test és lélek szoros egységben működik, ahogy a lefojtások, mérgező gondolatok, tartós stressz betegíteni tudnak, úgy a pozitív megerősítések és minden más megerősítő verbális vagy nonverbális üzenet gyógyítanak. A daganatos megbetegedés a diagnózis pillanatától a teljes felépülésig egy krízishelyzet, mely módosult tudatállapotot indukál, így kiemelten magas a különféle jelekre való nyitottság, érzékenyebbek lesznek ilyenkor az emberek, ezért különösen fontos, hogy a betegút egésze során megfelelően kommunikáljanak velük, és a gyógyulás terei is olyan kódokat tartalmazzanak, melyek a gyógyulás irányába mutatnak.

Ez lehet egy színes kép a kemóváróban, lehet egy orvosi érintés a háton, egy közvetlen és őszinte mosoly az ápolótól, és lehet egy megerősítő üzenetet tartalmazó kártyalap vagy poszter is.

Önmagában a kártyák nem fognak senkit kigyógyítani a rákból, de nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a betegek a kezelések hosszú hónapjai során, és a műtét fájdalmai, aggodalmai mellett is megőrizzék mentális egészségüket.

Ezek az üzenetek növelik a rezilienciát, erőt adnak és ezáltal hozzájárulnak, hogy az érintettek kitartsanak a kezelés ideje alatt, majd lélekben is megerősödve folytassák életüket a felépülés után.

Akár a betegek rokonai is erőt meríthetnek ezekből?

A Veled az úton kártyacsomag üzenetei célzottan az érintettekhez szólnak, ugyanakkor a közös kártyalapozgatás, akár a hétköznapi gyakorlatba beépítve a közös kártyahúzás oldhatja a betegség körüli tabukat, segíthet őszinte beszélgetéseket indítani a gyógyulók és hozzátartozóik között. A kapcsolatok ereje, az egymás felé fordulás minősége pedig a hozzátartozóknak is fontos erőforrás lehet.

Milyen visszajelzéseket kaptál?

Az első és legfontosabb visszajelzés Ficzere Andreától és Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítványtól érkezett. Andrea májusban látta először a demópaklit, és azonnal meglátta a projekt erejét. Nekik hála született meg a honlapunk is. Az Alapítvány kiemelt fókusza az egészségügyi dolgozók és pácienseik mentális egészsége, így fontos visszajelzés volt számomra, hogy felkaroltak. Az onkopszichológusok hiánypótlóként és hasznosként üdvözölték a kártyákat, már Budapest négy nagy kórházának onkopszichológiai osztályán vannak kártyacsomagok. A kártyákkal gyógyulni vágyóktól is pozitív visszajelzések érkeztek, volt, aki a megjelenését, a hátlap szépségét dicsérte, volt, akinek a megfogalmazások megengedő volta volt szimpatikus.

A Veled az úton kártyák ahogy ígérik, elkísérik a beteget a gyógyuláshoz vezető hosszú, rögös úton / Kép forrása: Mosza Diána
A Veled az úton kártyák ahogy ígérik, elkísérik a beteget a gyógyuláshoz vezető hosszú, rögös úton / Kép forrása: Matus István

Nemcsak kártyák vannak, hanem poszterek is találhatóak egy-egy kórházban. Hol találkozhatnak a betegek a pozitív gondolatokkal?

Ezt minden esetben az adott kórházra bízom, javaslom, hogy a várókban is helyezzenek ki posztereket, de ugyanígy kerülnek rendelőkbe is, olykor kórtermekbe is. Eddig három budapesti és egy vidéki kórházzal kezdődött együttműködés ezzel kapcsolatban, de bízom benne, hogy néhány éven belül már országszerte jelen lesznek ezek az üzenetek.

Workshopokat is tervezel, méghozzá a kártyákkal együtt. Hogyan kell elképzelni ezeket a workshopokat?

A workshopokat segítő szakembereknek tartom, ahol egy rövid szakmai bevezető után együtt végiggondoljuk a daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos megéléseket és szükségleteket, majd a körvezetési gyakorlatot is érintve saját élményes megosztókörrel zárjuk. A résztvevő szakemberek utána önállóan is indíthatnak majd segítő köröket. A Veled az úton misszióval is indítunk ilyen foglalkozásokat érintetteknek: egy irodalomterapeutával, egy meseszakpedagógussal, egy művészetterapeutával és egy színházinevelés-szakértővel dolgozok együtt, akikkel hamarosan meg is hirdetjük a csoportokat.

A kártyacsomagból melyik a számodra legkedvesebb üzenet?

Ahogy mindenkit, engem is mindig másik üzenet szólít meg. Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy milyen fontosak a betegút terei és azok nonverbális szuggesztiói, ezért a ,,találj új otthonosságokat a megváltozott körülményekben, lakd be a gyógyulásod tereit” az e heti kedvencem. Nagyon szeretem a nem csak a betegség idejében fontos üzeneteket is, az ,,elég jó vagy”, ,,különleges és pótolhatatlan vagy”, az ,,őrizd meg erőidet a fontos helyzeteknek és embereknek” és a ,,légy magadhoz gyengéd és szeretetteljes”. Ezeket a lapokat napjában többször feltartanám minden egészséges embernek is.

Nyitókép forrása: Matus István