Staub Viktóriát megannyi helyről ismerhetjük, hiszen számos film, sorozat és szinkronmunka van mögötte. A színésznő tapasztalatai és tervei mellett, új, Konekt című filmjéről is mesélt.
Coloré/Karsa Tímea: Szabadúszó vagy, és a színházat pár éve parkolópályára tetted. Az alkotói igényeidet kielégítik a forgatások és a szinkron?
Staub Viktória: Teljes mértékben, és így a saját dolgaimba fektethetem a fennmaradó energiáimat, amik a színházban tudnának kiteljesedni. Rengeteg ötletem van, és egy olyan témát jár körbe, amiről szerintem fontos beszélni. Az, hogy ez hogyan fog megvalósulni, sorozat vagy film formájában még nem tudom.
Sokat lehet olvasni a magyar szinkron helyzetéről, az alacsony fizetésekről, mégis sokat szinkronizálsz. Mi az, ami miatt ti színészek mégis fáradhatatlanul mentek a szinkronba?
Engem rettentően boldoggá tesz, ha szinkronizálhatok, kifejezetten szeretem ezeket a munkákat. Ha az ember olyan szerepet kap, akkor vannak olyan hónapok, hogy bőven van munka. A nehézség talán az, hogy a szinkron a szabadúszó színészeknek van kitalálva, ráadásul nem tudhatja az ember, hogy mikor lesz megkeresés. Előfordul, hogy tíz-húsz percekre megyünk be, nyáron pedig annyi munka volt, hogy alig győztem. Teljesen kiszámíthatatlan, és ez eléggé kiszolgáltatottá teszi az embert. Talán ez is a válasz erre, mert jobb, mintha nem lenne munka, és engem nagyon boldoggá tesz, ha ezt csinálhatom. Én is benne vagyok a Szinkron Szakszervezet elnökségében, és próbálok tenni azért, hogy a szinkront anyagilag is jobban megbecsüljék. Évente tárgyalunk stúdióvezetőkkel, sikerült lefektetni velük a minimumokat, ami óriási szó.
Tényleg az, mert évekig nem volt előrelépés. Mi az oka annak, hogy pont most sikerült változtatni?
Sikerült jól tárgyalni, és talán az is benne van, hogy az én generációm már ki meri mondani azt, hogy mindent nem nyelünk le. Ha bekerülök egy olyan helyzetbe, ami nem komfortos számomra, először magamat vizsgálom, hogy hogyan tudnék igazodni a helyzethez, vagy párbeszédbe elegyedek a másik féllel. Ha ezek után sem változik semmi, nyugodt szívvel fel tudok állni, és azt mondani, hogy többet már nem dolgozom ott. És még jobb verzió az alattam lévő generáció, akik megmondják, hogy nincs erre szükségem, nem muszáj ott lennem, neked lesz rossz, ha nem jövök holnap.
De ez azért már elég durva, nem?
Az, de olyan szempontból igazuk van, hogy sokszor én is szolgalelkűnek érzem magam, ha bemegyek annak ellenére, hogy tíz napja késik a fizetésem. Bemegyek és utánajárok, mert én még ez a generáció vagyok, de tény, hogy még most kell változtatni a vezetői hozzáálláson, mert a fiatalabbak nem fognak mindent elviselni.
Színházban vagy forgatáson is volt már szükség arra, hogy így kiállj magadért?
Sokszor előfordult. Színházban frissen végzett egyetemistaként Nyíregyházán voltam gyakorlaton, le is szerződtettek, és nagyjából tizenhárom napig voltam tag. Akkor jött be a Covid, és nem bíztam magamban eléggé ahhoz, hogy rögtön szabadúszó legyek, ezért rámondtam, hogy tag leszek, és a csapatot is szerettem. Nem hagyott viszont nyugodni, hogy a családom Veszprémben volt, Budapest és a szinkron is hiányzott, és rájöttem, hogy nekem ez így nem fog annyi boldogságot adni, amennyit gondoltam. Forgatáson is előfordult, hogy megbeszéltünk valamit, de mégsem az lett, úgyhogy szeretem elolvasni, hogy mi van a szerződésben, mert tudni akarom, hogy mit vállalok pontosan, és mi az, amit a másik fél vállal. Így ha bármi olyan történik, mondhatom, hogy nem pont erről volt szó, vagy nem közölték a változtatást időben. Az ember nagyon kiszolgáltatott helyzetbe tud kerülni, ha nem fekteti le az alapvető feltételeket, mert ez egyfajta kölcsönös tiszteletet ad meg.
Ezt a magadért való kiállást ellested a fiatalabb generációtól vagy benned is megvan?
Van bennem egy alapvető igazságérzet, és a tapasztalatok is hozzájárulnak ehhez. Szerencsére eddig nagyon-nagyon jó emberekkel voltam körbevéve, akik megtanították nekem, hogy milyen a filmezés, és ahhoz tartom magam. Úgy érzem, ezeket az értékrendeket kell továbbvinnem, és mivel voltak rossz tapasztalataim is, kiálltam amellett, hogy mi az alapvető körülmény, ahogy egy színésznek dolgoznia kell.
Egy HVG-s interjúban azt mondtad, hogy ha életrajzi filmben játszanál, Esztergályos Cecíliát játszanád el. Miért pont őt?
Akkortájt találkoztam vele, amikor ezt a kérdést feltették, és friss volt az élmény, de most is így gondolom, hogy eljátszanám. Iszonyat nagy forma! Bármit kérdeztek tőle, mindig nagyon viccesen és jól tudott rá reagálni. Lehidaltam tőle, amikor találkoztunk, és nagyon megtetszett az az energia, ami áradt belőle. Remélem, én is ilyen vagány leszek majd ennyi idősen, mint ő! Egyébként nagyon szeretem az életrajzi filmeket és a könyveket is. Nagyon szeretem úgy igazán megismerni az embereket.
Van ilyen tekintetben álomszereped?
Sosem volt. Mindig olyan szerepeket kaptam, amikre pont szükségem volt. Mindig dolgom volt azzal a karakterrel és az érzéseivel, akiket eljátszottam. Sokszor pont azután jött a szerep, hogy velem megtörtént valami. A szerepbe már gyógyultan kerültem, és a tapasztalattal a hátam mögött sokkal jobban bele tudtam élni magam a karakter helyzetébe.
Mi a helyzet ezzel a Noémivel, akit a Konekt című filmben fogsz játszani? A főszereplő, Eszter segítőjeként leszel jelen ebben a sci-fi drámában.
Noémit egy nagyon izgalmas karakternek látom abból a szempontból, hogy ő átesett már azon, amin a főszereplő át fog, és kérdés, hogy a főszereplőt segíti vagy az egész rendszert, amelynek segítségével vissza lehet tekinteni a múltba, és változtatni rajta.
Maga a sci-fi és a dráma műfaja közel áll hozzád?
A dráma valamelyest igen, és szeretem az ilyen elgondolkodtató dolgokat is, mint amiket a Konekt fel fog vetni, viszont a forgatókönyv alapján ez követhető lesz. Nem szeretem az olyan filmeket, amiknek a végén butának érzem magamat, vagy ha maga a film állítja azt, hogy a néző hülye. Kell, hogy egy alkotás elgondolkodtató vagy rejtélyes legyen és mondanivalóval bírjon, de ez csak úgy működik, ha a néző érti, és tud a film után menni, és ez ilyen lesz.
Te felvennél egy ilyen sisakot, ami megmutatja, hogy min kellene változtatnod?
Valójában egész életünkben ezt keressük, hogy miben vagyunk a legjobbak, és ha már az elején tudnánk, hogy merre menjünk, talán semmin nem kellene változtatnunk. Én gyerekkoromban tudtam, hogy színész szeretnék lenni, de a színészeten belül is rengeteg minden van, ami érdekel, ráadásul én is változom, így az igényem is arra, hogy mi mindent szeretnék még megtanulni vagy elsajátítani. Érdekes lenne a valóságban egy ilyen sisak, ami bár megmondja, hogy mi az, amiben a legjobb lehetsz, az életet viszont nehéz ilyen keretek között élni. Ráadásul, ha visszamehetnék, és változtathatnék, nem biztos, hogy tudok. Mint egy Mario-játékban: mindig kicsit tovább jutok, de valamelyik gonosztevő mindig legyőz, mert folyton ugyanazok a dolgok jönnek szembe, amikkel dolgom van, és meg kell oldanom őket. Szóval szeretem az élet nevű játékot, csak kár, hogy ez egy társasjáték, és nem lehet egyedül játszani. Most már szeretem az embereket.
Nem szeretted őket?
Sokáig nem, de most már meg tudom látni a jót. A múltkor álltam a dugóban, megállt mellettem egy csávó, kérdezte, milyen napom volt, mit csinálok még. Teljesen normális és cuki volt, további szép napot kívánt, és elhajtott. Soha többet nem fogunk találkozni, de mégis emlékszem rá, mert feldobta a napomat, és elindított vele egy dominó-effektust, mert én is türelmesebb és kedvesebb voltam aznap mindenkivel. Így lehet egy kis dologból valami nagyobb.
Visszatérve egy ilyen visszautazásra a múltba, a HVG-s interjúban azt mondtad, hogy ha visszamehetnél az időben, A játszma című film forgatására mennél vissza. Miért volt ez olyan különleges?
Az emberek, az egész csapat, a rendezőtől kezdve, az operatőrön át a stábig mindenki különleges volt. Együtt gondolkodtunk, és nagyon élveztem, hogy gondolkodó is lehettem, nem csak végrehajtottam, amit mondtak. Szerettem a helyszíneket is. Ez egy nagyon meghatározó időszak volt nekem. Ekkor született az unokahúgom, és akkor halt meg a dédimamám. Utána a forgatáson mondtam néhány embernek, hogy ha eltörne a mécses, akkor ezért. Az egyik jelenetben a filmbéli egyetem lépcsőjén ültem, és Nagy Zsolt megjelent egy csokor virággal, közben pedig a Carson Coma zenélt jobb oldalt. Arra emlékszem, hogy ülök, nézek ki a fejemből, és arra gondoltam, akkor ez a pillanat a dédimamáé lesz, és ez a pillanat meg van örökítve. 92 éves volt, úgyhogy várható volt, hogy elmegy, de megviselt. Imádtam őt. Nagyon nagy arc volt, még az utolsó évében is az asztalra felállva pucolta az ablakot.
Hogy látod, majd a Konekt forgatása során is ötletelhettek együtt?
Nagyon jó benyomásaim vannak Vigh Bálint rendezőről. Ő keresett meg engem, és azóta néhányszor beszéltünk hosszabban is. Már az első találkozás alatt éreztem, hogy érdekli, amit mondok, és nagyon kevés olyan ember van, aki úgy tud beszélgetni, hogy folyamatosan a szemedbe néz, és ezzel érdeklődést mutat. Ő ilyen. Látszik, hogy nagyon jó filmet akarnak összehozni, jó mondanivalóval, a megfelelő értékrendet képviselve, tele izgalommal.
A Konektet jövőre kezditek el forgatni. Addig még láthatunk?
Tavaly novemberben forgattam egy filmet, és most nyáron is, ami szintén nagyon izgalmas lesz. A jövő évem is kezd alakulni, úgyhogy most minden jó.
