Barion Pixel ,,Rendkívül izgalmas, ahogy kikerül a darab a színpadi térből” – Coloré

,,Rendkívül izgalmas, ahogy kikerül a darab a színpadi térből”

2021. 10. 11.

Szeptemberben mutatta be a Szegedi TV a Szegedi Pinceszínházzal közös produkcióját, a Tessék engem elrabolni! című filmet. Az nyolcvanperces alkotás több, mint tíz dallal színesíti a történet, és mutatja be Szeged látványosságait. A Pinceszínház színészével és a film zeneszerzőjével, Varga Bálinttal beszélgettünk.

A Tessék engem elrabolni!-t már darab formájában is játszotta a Pinceszínház. Miért pont erre az előadásra esett a választásotok, amikor valaminek a megfilmesítésében gondolkodtatok?

A Pinceszínház nyaranta tart egy családi rendezvényt, ahol különböző felnőtt- és gyerekelőadások láthatóak. Az utóbbi pár évben mindig valamilyen régi ifjúsági filmet vittünk színpadra. Mivel a legkisebbeknek és a 16-17 éveseknek készülnek darabok, kifejezetten a kiskamaszokra szerettünk volna koncentrálni, és számukra színházi előadást készíteni. Bemutattuk már a Keménykalap és krumpliorrot, a gyerekrablás a Palánk utcában-t és tavaly a Tessék engem elrabolni! is sorra került. A forgatás lehetőségét egy pályázaton nyertük, és azért választottuk a legutóbbi ifjúsági darabunkat, mert szerettük volna profi módon megörökíteni az utókornak, nem csak három kameraállásból, ahogy a színpadi felvételeket vesszük fel.

Amikor a Színházban kaptad a feladatot, hogy írj zenét ehhez a darabhoz, hogyan nyúltál hozzá?

Ugyan elsősorban színész és rendező vagyok, régóta zenélek, és képességeimhez mértem próbáltam hozzányúlni. Nagyon nagy öröm ilyen feladatot kapni. Ilyenkor mindig tudom, hogy van 3-4 hónapom az előadásig, úgyhogy tudok fantáziálni, gondolkodni, majd ahogy jön a határidő, úgy rázódom bele, és alakul ki a végleges verzió. Általában a nyitánnyal kezdek, mert e tekintetben tét nélküli, hogy nincs benne dalszöveg és kórus, ugyanakkor az egész darab zenei aláfestését meghatározza.

Pinceszinhaz Balint
Fotó: Varga Bálint/Pinceszínház

Több, mint tíz dal van a filmben, amelyek az előadáson is elhangoztak. Hogyan kellett átalakítanod a dalokat, hogy film-kompatibilisek legyenek?

Próbáltuk arányosan elosztani őket a filmben. Magukon a dalokon annyira nem kellett alakítani, leginkább ki kellett venni belőlük. Ami a színpadon működik, a filmen nem feltétlenül. Sok esetben nyirbáltunk belőle, hogy ne legyen sok a filmen a zenéből vagy a dalból, de nagyon hozzányúlni nem kellett. A dalokat újra felvettük stúdióban, és a hangmérnök úgy keverte, hogy nem albumra lesz, hanem filmbe, és ehhez másmilyen eljárást kellett alkalmaznia, olyan, amivel tévében is jól szól.

A filmet nyolc nap alatt forgattátok le. A gyerekek hogy bírták ezt a tempót?

A koronavírus nagyon behatárolta a forgatási napok számát. Nem volt üresjárat, így a gyerekeknek sem kellett várakozniuk, csúszás sem volt. Ők egyébként eléggé harcedzett gyerekek, hozzá vannak szokva az esti próbákhoz, ahhoz, hogy egymás után többször elő kell adni ugyanazt a jelenetet, de figyelt erre a gyártásvezető, hogy ne vegye őket annyira igénybe. A dalokat, a szövegüket és a mozdulatukat tudták, mert még bennük volt a színpadi változat. Főleg a stábnak volt fárasztó, mert ők minden egyes jelenetnél ott voltak, ennek ellenére nagyon élvezték a munkát. A Szeged TV munkatársai alkották a stábot, és ők is szárnyakat kaptak attól, hogy nem a megszokott riportokat és híreket rögzítik és vágják, hanem egy igazi filmet.

Pinceszínház, Tessék engem elrabolni, csapó, forgatás
Fotó: Szügyi Tamás

Milyen volt a film fogadtatása?

Nyár közepén volt egy elővetítés, amikor az alkotók nézték meg. Ott egy kicsit megijedtem, de sokat alakult a vágás a nyár folyamán, és az augusztusi vetítésen nagyon nagy sikere volt, tapsolt a közönség a végén. Ahhoz képest, hogy mennyi időnk és pénzünk volt rá, kimagasló munkát végzett a stáb és a színészek is. Sok munka volt vele, de nagyon örülök, hogy részese lehetettem, mindannyiunknak nagy élmény volt. Rendkívül izgalmas, ahogy kikerül a darab a színpadi térből, és más helyszínekre kerül Lepukkant óvodában forgattuk az árvaházi jeleneteket, ehhez díszletet kellett találnunk, amihez sokan ajánlottak fel tárgyakat, úgyhogy rendkívül segítőkészek voltak az emberek. Biztos vagyok benne, hogy a szegediek különös élvezettel nézik, hiszen Szeged kultikus helyei és terei köszönnek vissza a vásznon.

Vannak további tervek egyéb filmek készülésére?

Mivel alapjáraton nem filmes cég vagyunk, pályázatok nélkül sajnos nem tudunk nekifogni egy újabb műnek, de ha lesz rá lehetőség, szívesen megcsináljuk a Squad – A banda című fiataloknak szóló most futó musicalünkből a filmes változatot.

A Szeged TV tűzte műsorra az elkészült filmet. Hol látható még?

Mivel most mutatják be a tévében, az interneten még nem érhető el, de novemberben felkerül a Szeged Tv Youtube csatornájára, így bárki megnézheti.

Nyitókép forrása: Szügyi Tamás