Mi történik akkor, ha egy céltudatos, menő ügyvédnő szexuális erőszak áldozatává válik, az elkövető pedig történetesen az egyik kollégája, egy másik sztárügyvéd? Feldolgozni a feldolgozhatatlant, bűnösök védőjéből áldozattá válni – ezt a témát boncolgatja a Centrál Színház legfrissebb bemutatója, Az ártatlanság vélelme (Prima Facie). Az április 29-én debütált húsbavágó monodráma főszerepében Martinovics Dorinát láthatja a közönség, akivel a fotóspróba után ültünk le beszélgetni.
Coloré: Igazán kemény, nehéz témája van Az ártatlanság vélelmének, a szexuális erőszak. Megviselt téged ez a munka?
Martinovics Dorina: Azzal kezdeném, hogy sosem gondolkodtam azon, hogy monodrámát csináljak, célirányosan kerültem a helyzetet, mert szörnyű érzés teljesen egyedül lenni a színpadon. De aztán megláttam ezt a darabot, és nagyon megérintett. Annyi ismerősöm és barátnőm volt érintett nemi erőszakban, meglepően sokukról tudtam meg az elmúlt huszonöt évben, és azt éreztem, hogy miattuk, magunk miatt muszáj megcsinálnom. A téma pedig a mindennapos próbák során engem is megvisel.
Miért nem akartál monodrámát csinálni?
Nem szeretek egyedül szerepelgetni, flancos eseményekre járni, újságokban megjelenni. Furcsa lehet, de őszintén, soha nem érdekelt, hogy engem nézzenek. A színházban azt élvezem nagyon, ha együtt felmegyünk a színpadra és előadunk egy történetet, kollégákkal szeretek együtt dolgozni, azt, amikor bele tudok nézni a szemükbe. Ők most ebben a darabban nincsenek jelen, és meg kellett, meg kell szoknom az egyedüllétet. Ti voltatok az első emberek, akik beültetek az előadásra és kaptam is egy laza sokkot.
Hogyan, ki győzött meg, hogy mégis elvállald Tess szerepét?
Puskás Tamás mondta először, én pedig gondolkodás nélkül rávágtam, hogy ki van zárva. Aztán beszélgettem Samuval (Puskás Samu, a darab rendezője – a szerk.) és kiderült mennyi gondolata van ezzel kapcsolatban, hogy mennyire izgatott, és mennyire jól gondolkodik a színházról. A szöveget megkapva és azt végigolvasva pedig már nagyjából biztos volt, hogy nem mondok nemet.
Mennyire volt nehéz a próbafolyamat, a tudat, hogy majd neked kell végig fenntartani a néző figyelmét?
A legnehezebb az volt, hogy a próbarend ilyenkor nem változik. Napi négy-négy, tehát összesen nyolc órában úgy próbálni, hogy csak te vagy, hogy nem segít egy kolléga, nem oszlik el a rendező figyelme, bizony próbára teszi az embert. Rettentő nehéz így végigtolni minden napot, főleg ennyi idősen, két gyermekkel. A család nem örül, de mindjárt végzek és kárpótlom őket. Az iszonyatosan sok szöveg sem könnyítette meg a dolgot, amikor volt egy kis időm, szinte folyamatosan tanultam. Rettentő mennyiséget kell a fejemben tartani, ami össze-vissza kuszálódik, és pedig próbálom egyenesbe tenni.
A darabban elhangzik Tessa szájából, hogy „az ügyvéd történetmesélő” – pont, mint a színész. Hasonlítotok a karaktereddel?
A legnagyobb kihívás Tessben az önbizalom volt, az, hogy annyira biztos a szakmájában és a profizmusában. A többit pedig magamra formálom, hiszen a vége úgyis az, hogy én leszek Tess, bárhogy is akarta az eredeti darab írója. Samu nem is akarta leszedni rólam, hogy nem vagyok csajszis karakter, hanem inkább fiús, bohókás.
Az eredeti darabban Jodie Comer játszotta a főszerepet, te láttad az eredeti darabot?
Igen láttam, egyébként imádom a csajt, iszonyú nagy rajongója vagyok. Amikor megnéztem a neten a trailert, arra gondoltam, hogy „Úristen, de jó neki!”, úgyhogy Jodie Comer is jócskán benne van abban, hogy elvállaltam. A brit színjátszás teljesen más, mint a magyar, így máshonnan közelítettünk a szerephez, meg nem is akartunk vagy tudtunk volna hasonlítani az eredeti darabra.
A darab központi kérdése nagyon aktuális: a jogrendszer és annak nőket érintő problémái. Szerinted itthon is ilyen a helyzet?
Magyarországon a bírói rendszer kicsit máshogy működik, mert nincs esküdtszék, de a helyzet hasonlóan rossz. Itthon is rengeteg probléma van abból, hogy egy nő teljesen máshogy, kevesebb sikerrel küzd az igazáért, mint egy férfi. Ez pedig a magyar bíróságokon is hatalmas probléma, akár egy házasságon belüli bántalmazás vagy gyermekelhelyezési per kapcsán. Egy kétségbeesett nőre, aki megpróbálja megtartani a gyermekét, mert a férje el akarja perelni tőle, simán ráhúzzák, hogy hisztérikus, és elveszik tőle a kicsit. Borzasztó, hogy egy ilyen helyzetben lévő nőnek egyáltalán azon kell gondolkoznia, hogy hogy szabályozza magát. Az elmúlt pár évben több olyan esetről is hallottunk, hogy bizony olyan apákhoz kerültek gyerekek, akiknek jobb ügyvédjük volt, vagy akik határozottabban, nyugodtabban viselkedtek a bíróságon. A magyar rendszer pedig nem vette figyelembe a bántalmazást, a nárcisztikus hajlamokat.
Tessa szegényebb családból származik, mint az egyetemi csoporttársai vagy a kollégái. Szerinted ez befolyásolhatta a személyiségét, és azt, hogy hogy csapódtak le benne az erőszak következményei?
Tegnap került pont szóba, hogy én inkább érzékeny vagyok, mint dühös, és épp keresgéljük Samuval, hogy kerüljön bele Tessába egy nyersebb düh, ami abból adódik, hogy ő máshogy nőtt fel.
Mit szeretnél, mit vigyenek haza a nézők a darabból magukkal?
Hogy beszélgessenek egymással, adott esetben a párok is. Kis segítséget is nyújthat a darab azoknak, akik átéltek hasonló dolgot, vagy olyan kapcsolatban éltek, ahol elnyomták őket. Szóval remélem, hogy beszélgetéseket indítunk majd el, nyilván a vége nem ad majd megoldást, de muszáj átgondolnunk a szituációt, amiben élünk.
A színpad mellett sorozatban is szerepelsz és aktívan filmezel – tudsz választani a három közül? Melyik az, amelyik nélkül nem tudnál élni?
Ez egy nagyon-nagyon nehéz kérdés.
Akkor mesélj arról, hogy melyiket miért szereted.
A színház a mindennapjaim, a családom, így napi szinten ez adja a legtöbbet. Ehhez képes a forgatás olyan, mint amikor elmész egy másik típusú étterembe. Lehet, hogy később megint vágyni fogsz a magyaros ételre és tojásos nokedlit akarsz majd enni, de azért jól esik egy sushi. A forgatásban a változatosságot szeretem, hiszen minden nap mást rögzítünk, nem ugyanazt játszom holnap és holnapután is. A színháznál egy idő után meg kell találni minden egyes előadáson, hogy hol az örömöd benne, mi a célod aznap. Nyilván egymásnak segítünk, hogy friss, ropogós legyen minden este, miközben a forgatás változatossága nagyon jól tud esni egy évad után. Egész évben színházazom, és ha nyárra van valami ilyesféle munka, akkor azt bevállalom.
Most már két gyermek anyukája vagy, hogy sikerül összeegyeztetni velük a munkát?
Sokszor kérdezik ezt tőlem, és mostanában kezdtem azt mondani: sehogy. Még nem találtunk megoldást, libikókázunk a kettő között, valamelyik mindig sérül, de próbálok ügyesen lavírozgatni.
Pályakép
Martinovics Dorina 1981-ben született Budapesten, 2006-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályában. Pályája a Nemzeti Színházban kezdődött, itt játszott kilenc évig, onnan a Radnóti Miklós Színházhoz vezetett az útja, 2022-től pedig a Centrál Színház társulatát erősíti. Utóbbi teátrumban olyan darabokban mutatta meg tehetségét, mint a Network, a Mary Page Marlowe vagy a 2:22 – Egy kísértethistória, és egy nyilatkozata szerint otthonra talált a Centrál falai között. A színpad mellett a kamerák előtt is otthonosan mozog, játszott többek között a Társas játék, a Segítség! Itthon vagyok! és a Pepe című sorozatokban, a Hasutasokban, a Hurokban, a Kölcsönlakásban és a Zárójelentésben is. Két gyermek édesanyja.
