Interjú Ferenczi Bebivel

Abban kiegyezhetünk, hogy a dob egyik legszexibb hangszer. A legtöbb esetben azonnal egy izmos karú, szép szemű pasit társítunk a hangszerhez, és bele sem gondolunk, hogy egy nő kezében is tökéletesen mutatnak a dobverők. Ferenczi Bebivel, a Dirty Slippers együttes gyönyörű dobosával beszélgettünk, aki amellett, hogy törékeny nő, profi zenész is.

Coloré: Kevés női dobost ismerünk, itthon legalábbis én rajtad kívül egyet sem ismerek. Te mikor döntötted el, hogy dobos leszel, ki inspirált, ki volt a példaképed akkoriban?

Ferenczi Bebi: Már egészen kicsi koromban jelen volt a zene a családomban, hiszen a bátyám zeneiskolás volt, édesapám pedig dobolt több zenekarban is, és a dobszerkója az egyik szobában volt. Többször bementem kipróbálni, mégis hogyan működik ez a hangszer. Vonzott már kicsiként is, de túl fiúsnak gondoltam. Akkoriban a táncolás, az éneklés a festés sokkal jobban érdekelt, de 14 évesen a „fekete ruhás” korszakomban teljesen a dobolás rabjává váltam, példaképem még nem volt, álmom viszont annál több. 

A dob nagyon férfias, te pedig egy dögös fiatal csaj vagy, mégis iszonyúan jól áll neked ez a hangszer. Hogy tudtad így a magadévá tenni?

Rendkívül hosszú folyamat volt, hiszen egészen fiús tinédzserként kerültem a dobok mögé, és rock zenét játszottam a srácokkal. Közben a lelkemben az a nagyon nőies lány voltam, akit a latin zene érdekelt és annak minden finomsága, de ez kívülről egyáltalán nem látszódott. Még én magam sem tudtam jól kezelni a helyzetet, és ez a nézőknek is furcsa volt, hiszen a táncolástól nagyon érzékennyé válik az ember lelke, de az a rendkívüli erő, amit a dobolás adott, az igenis férfias.  Azt hiszem, hogy úgy 2018 körül elfogadtam önmagam, nőként és dobosként is. Örülök, hogy kialakult ez az egyensúly.

Hol tanultál? Milyen lépcsők vezettek oda, ahol most vagy?

Celldömölkön az Ádám Jenő Zeneiskolában kezdtem először énekelni, majd dobolni. Később több magántanár után eljutottam 2010-ben a Bordás József által megálmodott és vezetett Dobmánia Táborba, ahol megváltozott az életem egy szempillantás alatt. Sorsformáló volt az az egy hét, így később Bordás Józsi magán dobiskolájában folytattam a tanulmányomat. Ő volt az az ember, aki először mondta ki hangosan a gondolatot, hogy mindenképp vágjak bele és induljak el a saját utamon, ha tényleg ezt szeretném. Így az utolsó pillanatban jelentkeztem az ETŰD Jazz Konzervatóriumba, ahol a felvétel után Berdisz Tamás és Nesztor Iván tanítványa lehettem.

A suli elvégzése közben visszajártam éveken át a Dobmánia Táborba, ahol a legjobb dobtanároktól tanulhattam, és az esti koncerteken olyan művészekkel játszhattam közösen, aminek az emléke életem végéig elkísér. Közben már kaptam fellépési lehetőségeket is színházban, és zenekarokban, hogy session dobosként is kipróbáljam magam. A konzi idején több videót is felvettem, amelyek felkerültek a Youtube-ra és elkezdtek jönni a megkérések.

Majd 2018-ban jelentkeztem a II.Drum-Line Tehetségkutatóra, ahol óriási meglepetésemre elnyertem a 3. helyet több száz jelentkező közül, egyetlen nőként, a Borlai Gergő, Banai Szilárd és Gulli Briem hármasa által alkotott zsűri előtt. Ez számomra hatalmas dolog, hogy élőben és nem videóversenyen keresztül játszhattam előttük, mert mindhárman nagy példaképeim. 

Most tényleg olyan minden, mint amiről tinédzserként álmodtam.

A Dirty Slippers együttesben játszol. Hogy kerültél ide? Számodra mit jelent ez a csapat? Mi volt az eddigi legnagyobb élményed velük?

Lázár, a Dirty Slippers alapítója és frontembere keresett fel 2020 őszén, mert látta az egyik dobos videómat, ami nagyon tetszett neki. Már első hallgatásra megvolt a két kedvenc dalom, így aztán az első próba után úgy alakult, hogy bekerültem a zenekarba. A második családom már a zenekar, nagyon jó az összhang a színpadon, a próbákon és a buszban is egyaránt. Nem szeretnék sziruposan nyilatkozni, de most tényleg olyan minden, mint amiről tinédzserként álmodtam. A legnagyobb közös élményünk a tavaly nyári stúdiófelvétel a londoni Abbey Road Stúdióban, ahol George Shilling producerrel dolgozhattunk. Elképesztő élmény marad örökre!

Nem titok, hogy a kedvesed a zenésztársad is. Hogy kell elképzelni nálatok egy vacsorát, ilyenkor is csak a szakmáról és a közös projektekről van szó?

Nagyon szeretünk együtt főzni. Van, hogy a vacsinál beszélgetünk új inspirációkról, dalokról, koncertekről vagy valami logisztikai problémát oldunk meg. Abszolút megvan az egyensúly, mert van olyan is, amikor egyáltalán nem kerül szóba a munka, csak egymásra figyelünk és próbálunk kikapcsolódni. 

Nem nehéz különválasztani a munkát és a magánéletet?

Szerintem egészen jól tudjuk tartani a határt munka és magánélet között. Mivel mindketten maximalisták vagyunk, számunkra ez nem munka, és mindig van hova fejlődni. Soha nincs amiatt veszekedés vagy hangos szó, hogy a másik éppen stúdiózik, gyakorol vagy csak úgy zenél a hangszerén, mert szüksége van rá. Ez a természetes nekünk. Nagyon sokat beszélgetünk, azt hiszem, ez is a kulcs.

Elégedett vagy azzal ahol most tart a karriered?

Nem hiszem, hogy valaha is elégedett leszek, annál sokkal nyugtalanabb személyiség vagyok. Az elégedett szó helyett, inkább boldognak nevezném magam. Örülök minden lehetőségnek és boldog vagyok minden sikertől. Szeretném sokáig folytatni még ezt az utat és még sokoldalúbb zenésszé és emberré válni. 

Hol látod magad 5-10 év múlva?

Színpadon, stúdióban, repülőn, egy olyan sikeres zenészként, aki közben családi életet él és gyermeket nevel, majd a hobbijával is foglalkozik. Nagyon szeretek festeni, szép virágokat ültetni, kertet gondozni, gluténmentes finomságokkal kísérletezni. Bízom benne, akkor már erre is lesz időm.