Interjú Ásós Gézával

A tekintélyt parancsló megjelenést lágyítja az a baráti fogadtatás, amellyel Ásós Géza várt. Az étlapon található menü egy része a kötényén is megtalálható volt, ugyanis munkaruhában, a tűzhelyet kicsit elhagyva szánt rám időt. Gézával a saját üzemeltetésű éttermében, a Kira Vendéglőben ültünk le egy tartalmas beszélgetésre, és testközelből láthattam milyen az a bizonyos cigány vendégszeretet. Géza vállalása nem kicsi, sőt igazán bátor; nemcsak egy saját étterembe vágott bele, hanem a cigányság kérdésében is társadalmi kérdéseket, vitát nyitott, amit korábban csak kevesen mertek bevállalni.

,,Cigány iskolába jártam”

Coloré: Mesélj a gyermekkorodról! Milyen gyerek voltál?

Ásós Géza: A békési cigánytelepen nőttem fel, ott voltam gyerek és a helyi – szó szerint már akkor is úgy nevezték – cigány iskolába jártam. Úgy gondolom, hogy nem voltam rossz gyerek. Szerintem a tanáraim és a szüleim is ezt mondanák. Inkább a kamaszkorban voltak velem gondok. Nem is problémának mondanám, hanem már akkor is szerettem a nyüzsgést, a szórakozást, illetve sportolni, és ebből adódóan nagyon sok mindent csináltam. Szerintem elég korán lettem felnőtt, és akkor voltak a szüleimnek problémái velem.

Itt ül velem szemben egy megtermett férfi. Azt mondtad, hogy sportoltál. Mi volt az?

Versenyszerűen fociztam NB3-as szintig. Egy nagyon-nagyon jó közegben sikerült fejlődnőm: szuper edzők, jó tanárok vettek körül, akikkel a mai napig nagyon jó viszonyban vagyok. Komoróczki László, Fekete Mihály, Puskás Károly: név szerint szeretem őket megemlíteni, mert nagyon sok mindent kaptam tőlük.

Visszatérve a gyermekkorodra, milyen tanuló voltál?

Annyira jó tanulónak tartottak, hogy a helyi gimnáziumba (a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium – a szerk.) felvettek speciális angol szakra, de a szüleim tudták, hogy nem bírom a bezártságot és az egy helyben ülést, ezért átírattak tanévkezdés előtt az asztalos szakmát adó iskolába. Ez volt valószínűleg a legjobb döntés, mert egy olyan osztályközösségbe kerültem, ahol nagyon jól éreztem magamat annak ellenére, hogy egyedül voltam cigány származású az osztályban.

,,Cigányként többet kell teljesítenem”

Az új iskolában a kezdet sem volt nehéz?

Egyáltalán nem, bár úgy fogtam fel abban az időben, hogy cigányként többet kell teljesítenem. Nekem ez olyan természetes volt, mert én mindig úgy jöttem el otthonról, hogy a szüleim azt mondták: rendesen viselkedni, rosszat ne halljak rólad. Alap volt, hogy a házi feladatokat elkészítem. Apám ugyan nyolc általánossal rendelkezik, de minden egyes nap fel kellett mondanom a leckét.

Roma származásúként érezted gyerekként a kirekesztettséget?

A roma helyett maradjunk a cigány szónál – nyomatékosít Géza. Ez nem az én szintem. Úgy gondolom, ha ebben az országban mindenki a saját dolgával foglalkozna (a cigányságból és nem cigányságból is), akkor nem kellene ilyennel fárasztani az embert. Teljesen ugyanaz a kettő.

Nagyon sokat köszönhetek azoknak a tanároknak, akik abban az időben neveltek bennünket. Mert régen – valljuk be őszintén – az iskolában nemcsak tanítás zajlott, hanem nevelés is. Voltak olyan tanárok, akiktől féltünk, mint a tűztől, elég volt csak ránk nézniük. Abban az időben nagyobb tekintélyük volt a tanároknak, főleg a cigány gyerekek között. Mert cigány gyerekekkel nem egyszerű bánni! Azóta a volt iskolámban alapítottam egy díjat, amely „A jövődért” nevet viseli. Ez egy egyszeri pénzjutalom, amelyet minden évben a leghátrányosabb helyzetű, de legjobb tanuló kapja meg, mindegy, hogy cigány vagy nem cigány. Így tisztelgek azok előtt a tanárok előtt, akik a családom több generációjában is tanítottak és nyomot hagytak.

Visszatérve, mit jelent számodra a cigányság vs. roma kérdés?

A következőképpen fogalmaznám ezt meg: ha például egy érettségi dolgozatba a cigányságról kell írni valamit és elég sűrűn használom a cigány szót, akkor lehet, hogy a gyakori szóismétlés miatt nem lenne olyan értékű a dolgozat. Ám ha a roma és a cigány szót váltogatva jelenítem meg az írásomban, akkor színesítem a fogalmazást. Számomra a két kifejezés teljesen ugyanaz.

Mégis érzékenyek rá a legtöbben!

Már aki, én nem! (Kihúzta magát Géza és még határozottabbnak éreztem a kijelentését). Lehet, hogy azért is fogom ezt fel így, mert közel 200 kilós ember vagyok (közben igazi cigány vendégszeretettel fogadja az éttermébe érkező vendégeket) és ha a munkám vagy az ételem, amit a vendégek elé rakok nem jó, őszintén kérdezem: mi különbség, ha azt mondják, hogy nem jó, amit a cigány vagy roma ember főzött? Így is, úgy is ugyanaz a cigány maradok, aki eddig voltam. Engem egyáltalán nem bántanak meg azzal, ha lecigányoznak, sőt! Egy időben az volt a becenevem, hogy a Nagy Cigány. Akkora méretű ember vagyok, amilyen a környéken nem nagyon van, ráadásul cigány is. Gyerekkoromban mindig ámultam és bámultam a Dübögőt, és sóvárogva néztem, hogy mekkora épület ez. Igenis büszke vagyok arra, hogy cigány létemre ma már én vagyok a volt Dübögő Étterem (most Kira Vendéglő) vezetője. Én, a cigánytelepről! Ez is azt mutatja, ha egy ember becsülettel dolgozik, akkor elérheti az álmait.

Ha egy mondatban össze kellene foglalnod, hogyan jellemeznéd a gyerekkorodat?

Nagyon jól éreztem magam gyerekként, de nem szeretnék még egyszer az lenni.

Hányan vagytok testvérek?

Hárman vagyunk, két öcsém van. Én vagyok tehát a legidősebb. Az egyik öcsém nagyon jó szakember, megkockáztatom, hogy talán a megye legjobb térburkolója, aki az édesapámmal közös vállalkozásban dolgozik, a kisebb öcsém inkább elméleti úton jár.

Hogyan kell elképzelni a családodat?

Otthonról hoztuk ezt a kötelességtudást. Az édesapám munkához és családhoz való hozzáállása, az, hogy nekünk mindent meg akart adni a maga szerénységével, abban az időben – ne felejtsük el, hogy mi még belelógtunk a szocializmus időszakába – ’79-es születésűként még tízéves koromig nem volt autónk, egymás biciklijét örököltük, sőt olyan is volt, hogy egymás cipőjét is. Tehát nem volt annyira babarózsaszín az életünk. Utána meg, amikor már mi is elkezdtük a középiskolát, akkor már nálunk is kapitalizmus volt, vagyis hétvégén mehettem apukámmal dolgozni. Sőt, szerettem is – teszi hozzá büszkén Géza. – Elég korán elkezdtem a saját magam útját járni, ám nem minden esetben engedhették meg a szüleim azt, hogy minden hétvégén zsebpénzt adjanak, ezért megkerestem azt. Amit nagyon nagy dolognak tartok és hálával tartozom a szüleimnek, hogy soha egyetlen megdolgozott forintomat nem kérték el tőlem. Azt mondta apám:

Legalább veled ne legyen gondunk, vegyél magadnak ruhát, cipőt.

Nem esett még szó a feleségedről!

Nagyon sokat köszönhetek neki. Számomra a mindent jelenti az ő támogatása. 27 éve vagyunk együtt. Ennyi évet és ezt a fajta életet, amit én élek (hajnalban elmegy otthonról, későn ér haza és ezt hét napból hét napon át teszi), egy hétköznapi asszonnyal nem bírtam volna ki. A jóvérű cigányasszonyoknak olyan tűrőképességük van, hogy alárendelik a saját érzéseiket és elfogadják, hogy ami történik, az a család érdekében van.

Sokan szidják a közösségi médiát amiatt, hogy elveszi az emberektől a társas kapcsolatokat. Ez úgy tűnik, hogy nálatok nem így van.

Nem igaz. Aki megfelelő keretek között használja, nagyon értékes dolog.

Arról nem is beszélve, hogy a Facebook profilon szeretem megosztani a vendéglő történéseit, hiszen ez az egyetlen egy portál, ahol még nem kell fizetni. Személy szerint 29 ezer követőm van a Facebookon, a vendéglőnek több mint 12 ezer, vagyis közel 40 ezer emberről van szó (még akkor is, ha többen kedvelik mindkét profilt), de ilyen módon nagyon sok mindent tudok velük úgy megosztani, hogy az egy fillérembe sem kerül.

Magánszemélyként is szeretek néha megosztani egy-egy fotót. Nem feltétlenül csak dicsekedni akarok, hanem szeretném, hogy azt lássák, hogy normális ember vagyok, akinek van családja, felesége, gyermeke, unokája. Van egy Facebook családi csoportunk is, ahol megosztjuk az újdonságokat, a híreket.

Tehát már nagyapa is vagy?

Egy fiam és két lányom van, és a fiamnak már van egy 8 hónapos gyermeke. Van, hogy velem van főzés közben a vendéglőben. Néha ezt is kiposztolom, mert büszke vagyok rá. Olyankor magam mellé teszem a melegen tartóhoz. Azt mondják, hogy akit megcsap a mozdony szele… Én meg abban bízom, hogy őt a melegen tartó gőze csapja meg. (Nevet büszkén).

Most, ismert személyként találkozol-e negatív sztereotípiákkal?

Az, hogy engem nagyon sokan ismernek főleg annak köszönhető, hogy szó szerint, bejártam az egész országot. Amikor elkezdtem a fesztiválos életet, akkor májusban elindultam otthonról és csak a következő januárban mentem haza. Olyanok voltunk, mint a régi vurstlisok, akik vidámparkoztak és fesztiváloztak városról városra. Hála Istennek mindenhol nagy szeretet fogadott bennünket, meg voltak elégedve velünk. Természetesen egy-két tipikus problémás helyen, mint Gyöngyös vagy Miskolc nehéz volt eladni bármit, mert ott már alapból működik egy előítélet a cigányokkal szemben. Ám a legtöbb helyen szeretettel vártak.

Sokszor éri vádként a cigányságot, hogy nem szeretnek tanulni, dolgozni, de te tanultál és dolgoztál. Most pedig egy igazi „birodalom” vezetőjévé váltál. Honnan jött esetedben ez az akarás, a motiváció?

Távol van ez még a birodalomtól, de ahhoz képest valóban nagy dolog, hogy egy sárga kempingbiciklivel kezdtem meg az életemet. Van saját házunk, éttermünk, annyi konyhai eszközünk, hogy akár három konyhát is be tudnánk rendezni, de ezek mind a kitartó munkának köszönhetők.

Amire nagyon büszke vagyok és örülök neki, hogy mindent a saját kezemmel, munkámmal teremtettem meg.

Én azt képviselem, hogy

…ebben a világban az a miénk, amiért megdolgozunk.

Soha, még egy kaparós sorsjegyen sem nyertem 1000 forintnál többet és nem jellemző, hogy nyernék tombolán, de amiért megdolgozom, az az enyém.

Ásós Gézának nem lesz diplomája

Tanítóképzőre jártál, építkezési vállalkozásod volt, honnan jött a vendéglő nyitása?

Igaza lett az egyik főiskolai tanáromnak, aki azt mondta, hogy Ásós Gézának nem lesz diplomája. Nem lett, de éttermem igen.

Már gyerekkoromban kezdődött, ugyanis a szüleim gyakran elvittek étterembe. Nagyon tetszett az a mozdulat, amikor a pincér eltette a pénzt. Gyerekfejjel azt hittem, hogy az a pénz a pincéré. (Étteremvezetőként ma már tudja, hogy ez nem így van). Mindig is szerettem a pénzt és nagyon lehet is azzal ösztönözni. Már akkor azt mondogattam a szüleimnek, hogy a vágyam egy étterem. Bármikor megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, én mindig azt feleltem, hogy étteremtulajdonos. Igazából az egész életem úgy működött, hogy ez vezérelt. Hosszú és éveken át tartó munka (büfével és kisbolttal kezdett, majd lett pub) vezetett a Kira Vendéglőig. Az első években több újságíró jött hozzám, mint fizető vendég, mert mindenki kíváncsi volt az első magyar cigány étteremre. Kis híján beledöglöttünk.

Hogy érted ezt?

Olyan eladósodásban voltam, hogy a vendéglő árverésre volt ítélve, mert elúsztam a járulékokkal. Jóformán két családi ház árát buktam el, mire azt mondhatom, hogy sikerült felállnunk. Ezt főleg a fesztiválozásnak köszönhetem. Mostanra viszont mindent kitermeltem. Nem titok, hogy huszonkét alkalmazottam van és sokszor úgy fekszem le aludni, hogy alig bírom magamat, de mégis alig várom a másnap reggelt, hogy tudjak jönni dolgozni.

Azon kívül, hogy a vendégeket jól akartad laktatni, volt más célod is az étteremmel?

A legelső helyen mindenképp a családom áll. Ne legyünk álszentek. Az őszinteség fél egészség – mondja nagy komolysággal. Mindenféleképp a családom számára szeretném a jobb életet megteremteni. Minél több pénzt akarok keresni, hogy a lehető legtovább foghassam a gyerekeim kezét, és sokkal több mindent szeretnék nekik adni, mint amit én kaptam. Természetesen van egy nem pénzben mérhető oldala: meg szeretném mutatni ennek a sokat szidott és átkozott cigány társadalomnak az értékét. Azaz nemcsak azokat a sztereotípiákat, miszerint lopnak, csalnak, nem tanulnak és nem dolgoznak, hanem amit tényleg tudunk; zenélni, sportolni, táncolni, és bizony dolgozni is. Amit még nem tudnak elvenni tőlünk a zenén kívül, azt ahogyan mi a vendégeket fogadjuk. Ezt nekünk nem kell tanulni. A szívből jövő vendéglátást megérzik és az az igazi, amikor a vendég úgy érzi magát, ahogy azt ő megérdemli. Azaz nincs túllihegve a kiszolgálása, de mégis megkapja azt, amire vágyik.

Miben más a Kira, azon túl, hogy az ország első cigány étterme?

Mondták már nekem, hogy volt/van az országban több cigány étterem. Valóban, ebben az országban nagyon sok jómódú cigánynak van étterme, vagyis cigány a tulajdonosa, de azért merem mondani magunkat az elsőnek, mert mi vagyunk, akik ezt nyíltan felvállalják: nagy nyilvánosság előtt, fesztiválokon, cégtáblán. Maga a cigány jelző ugyanis a zenén és a táncon kívül az összes negatívumot jelenti. Éppen ezért, ha csak egy picit is a pozitív elmozdulást ér el a cigányok megítélése a mi éttermünk miatt, akkor már megérte. Az meg, hogy én ebből eltartom a családomat, befizetem a csekkeket, a járulékokat, akkor valamit jól csinálunk.

Jelenleg a város legnagyobb éttermét működtetem, de benne van az, hogy bármikor a legkisebbé esünk vissza. Az én életem álma már azzal beteljesedett, hogy saját éttermem van, de most már az az álmom, hogy ezt fenn is tudjam tartani.

Azt tudom, hogy a kis városodban, Békésen a helyi Dübögőként ismert éttermet nemrég átvetted, vagyis terjeszkedtél, nőttél, fejlődtél. Tovább tudod mindezt adni a gyermekeidnek?

A fiam nem szeretné ezt csinálni, a lányaim meg nem biztos, hogy egy konyhában szeretnék leélni az életüket. Egy fiú másabb ehhez a szakmához. Ha mondjuk egy könyvelőirodám lenne, akkor mindenféleképp a lányaimnak szeretném átadni, de napi 12-15 órát a tűzhely mellett lehúzni… Még egyik lányom sem szült, én pedig nagyon szeretnék még unokákat. Gyesen meg gyermekkel nehéz egy konyhát üzemeltetni.

Hogyan kell elképzelni a napjaidat? Főképp az étterem vezetésével foglalkozol, vagy beállsz segíteni az előkészületi munkába és a főzésbe, kiszolgálásba is?

Teljesen laza. Reggel wellnessel kezdek, leúszom néhány hosszt, utána hazamegyek és lepihe… – szakítja mondandóját félbe hahotázásával. – Természetesen nem így van. Minden reggel négy körül kelek – Ásós Gézának ez reggel, de maradjunk a hajnalnál –, ha kicsit lazább napom van, akkor ráérek ötkor ébredni. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy én nyitom az ajtót reggel és este én zárok. A lányom besegít, de a hét napból minimum ötször én nyitok és zárok is. Nem lehet másképp csinálni. Minden reggel megfőzöm a menüt, előkészítem a hagyományos ételeket.

Hány szakács dolgozik nálad, veled?

Egyedül vagyok szakács az étteremben, de a pizzéria részen még van három séf, én ott egyáltalán nem dolgozom. Most már a pizzériában is a mi pacalunk, a mi készételünk, a mi leveseink és pörköltjeink vannak. Ott egyedül a hamburger, a frissensültek és a tészták készülnek.

Van egy nagyon jól működő és megszokott csapatom, akik a kezem alá dolgoznak, és így épülünk fel.

Miért éppen Kira az éttermed neve?

Az egyik lányom neve Kira, de amiért erre esett a választásunk az, hogy annak idején ez a név nem volt olyan közismert és olyan jól csengett, hogy Kira Büfé. A vendéglő pedig azért kapta ugyanezt, hogy a békésiek (és mindenki más is) tudják kihez tartozik a vendéglő.

A pizzéria miért nem Kira?

Szándékosan nem nyúltam a nevéhez. Az maradt Dübögő Pizzéria, amelynek már van egy olyan imázsa, amelyhez nem szabad hozzányúlni. Tiszteletben és nagyon sokra is tartom. Büszke is vagyok arra, hogy én üzemeltethetem. Azonban az étterem része nem Dübögő, hanem Kira. Azt ne várja el tőlem senki, hogy egy tizenhárom éves múltat, amivel az én éttermem rendelkezik, eldobjam azért, mert enyém a Dübögő. Az egykori jól menő és nagy hírű étterem a pandémia idején teljesen leállt, a fénye megkopott, megpihent és egy teljesen más szemlélet, más üzemeltető, más ételekkel kezdte meg benne a munkáját. A Dübögő nem szűnt meg, csak Kiraként működik.

Ezt miért emeled ennyire ki?

Azért, mert ebben a kis városban vannak olyanok, akiknek nehéz elfogadni, hogy egy cigány veszi át az egykori nagynevű étterem üzemeltetését. Jön fel egy olyan cigány generáció, akinek természetes egy fodrászüzlet, egy bolt vagy egy étterem nyitása. Annak, aki eddig ahhoz volt szokva, hogy a cigányok csak az utcaseprésre, lapátolásra, zenélésre, táncolásra alkalmasok, nehéz elfogadni, hogy a kis városban a cigány vendéglős a legközismertebb.

Az, hogy cigány étterem nemcsak az első az országban, de azt sejteti, hogy különlegességeket tudsz kínálni a látogatóknak. Ez miben és hogyan mutatkozik meg?

Az a véleményem, hogy az a jó vendéglő, étterem, ahol a tulajdonos dolgozik és fogadja a vendégeket, vagyis jelen van. Akkor a vendég azt érzi, hogy törődnek vele. Ellenben egy olyan étterembe, ahová bemész, de sokadrangú embernek számítasz és még a felszolgáló is flegma, félvállról kezel, biztos, hogy nem mész vissza. Az a vendéglős, aki akár urambocsá’ koszos felhajtóval, köténnyel lép ki a vendég elé, fogadni tudja érkezéskor, vagy megkérdezi a vendéget, hogy ízlett-e az étel, az a leghálásabb. Ha valaki bejön hozzánk egy kis időre, hogy elfogyassza az ebédjét és arra az időszakra el tudjuk feledtetni vele a hétköznapi problémát, és csak nevetünk, eszik, iszik, akkor a napi jócselekedet megvan.

Milyen arányban dolgoznak nálad cigány alkalmazottak?

A régi Kira Vendéglő 99%-ban cigány származású alkalmazottakkal dolgozott és dolgozik most is, kiegészülve azzal, hogy már a pizzéria is hozzánk tartozik és az ottani alkalmazottakat is megtartottam.

Ha csak egy valamit mondanál a mai fiataloknak, mi lenne az?

Munka, munka, meg még egy kis munka.

Jelen vagy országon belül és kívül is számos rendezvényen, de vajon milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nagyon otthon érzem magam a street food és a gyorsételek világában, és nem mondtam le arról, hogy nekem legyen egy olyan éttermem, ahol azokat a cigányos ételeket street food formában árusítjuk, amihez nem kellek minden nap. Ha végignézel a nagy szupermarketekben, már minden népcsoportnak van saját konyhája, de cigány street food nincs.

Ez ételekben mit jelentene?

Például azt, hogy a töltött káposztát, a cigány káposztát egy lepényben árulnám, a pizza pacalos vagy csülkös lenne. Mondjuk ez már működik a Dübögő pizzériában. A csülökburger például az én szüleményem, de van még nagyon sok ötlet, amibe a Gézás ízeket bele tudnám rakni. Nem gyrost vagy hamburgert szeretnék cigányosan elkészíteni, mert a cigányos jelzőt sokféleképp lehet érteni. Én Géza-módra készült ételeket szeretnék kiadni a kezemből.

Szokták kérdezni tőlem, hogy milyen az „a cigányos”? Már annyira elcsépelt ez a kérdés, hogy sokszor nem tudok rá normális választ adni, így az mondom, hogy lopott alapanyagokból készült. Viccet félretéve, nálunk nincs egy étel sem úgy kiírva, hogy „cigányosan”, helyette Géza-módra készült, ami utal a bőségre és arra, hogy benne van szívem és lelkem.

Engedj meg, hogy erről egy rövid sztorit megosszak, ugyanis van egy pesti, visszatérő, jómódú vendégem, aki azt mondta:

Géza, ha flancolni akarok, akkor beülök a kabriómba, beülök Sárközi Ákos éttermébe, megiszok egy üveg bort az asszonnyal, megeszem az öt-vagy hatfogásos fine dining ételt, kicsit nagyképűsködök és fizetek 80-100 ezret. De ha jót akarok enni, akkor beülök a Jeepbe, lejövök Békésre, eszek-iszok, kettőnknek megvan 50 ezerből üzemanyagostól. A kettő között ez a különbség.

Mire vagy a legbüszkébb (a családodon kívül)?

Azt hiszem talán Náray Tamás mondta, nem tudom szó szerint idézni, de valahogy így hangzik:

Ne arra legyél büszke, hogy mid van, ami alanyi jogon járt, hanem arra legyél büszke, hogy ahová születtél abból mit csináltál.

Mert ha a Rózsadombra születtél, egy milliárdos családba, nem nehéz milliárdosnak maradni. De, amikor beleszületsz a békési cigánytelepre és ugyan 30-40 év múlva sem lettél milliárdos, ám onnan olyan szintre emelkedtél, hogy saját brandet építettél, az már valami. Állítólag van egy cigány népismereti tankönyv, amelyben megemlítik, hogy Ásós Géza alapította az első cigány éttermet. Ennél nagyobb elismerés kell valakinek?

Büszke vagyok arra is, hogy meghívtak Brüsszelbe a Roma Üzleti Fórumra, amelyet első ízben rendeztek meg. Elfogadtam a meghívást, mint vendég, majd az indulás előtt nem sokkal egy felkérést kaptam, hogy ne csak meghívottként, hanem előadóként is legyek jelen. Az eseményen tett beszédem nagy hatással volt a megjelentekre, mert hatalmas tapsot kaptam.

Szakmai szemszögből pedig arra vagyok a legbüszkébb, hogy olyan gasztro-szakemberek jó véleményét vívtam ki, mint Bíró Lajos, Harmat Csaba, Mautner Zsófi, Prohászka Béla vagy Csíki Sándor. Ők azok az emberek, akik letettek valamit az asztalra. Akik jártasok a konyha világában, azoknak ezeket a neveket nem kell bemutatni. Az ő véleményükre nagyon büszke vagyok.

Nyitókép forrása: Ásós Géza, Facebook