Ábel Anita rendkívül sokoldalú, így mindenről, többek közt új, Egy ritmusban című podcastjáról is beszélgettünk vele.
Coloré: Nemrégiben Rangos Katalin műsorában voltál, aki kollégaként köszöntött, és kicsit mintha zavarba jöttél volna ettől. Mikortól tekint magára az ember riporterként?
Nem vagyok az a típus, aki zavarba jön, és nem tartom magam riporternek és újságírónak sem, de azt gondolom, hogy ha Rangos Katalin, a szakma egyik legendája azt mondja, hogy kollégák vagyunk, nagyon megtisztelő, úgyhogy inkább meghatottság lehetett az arcomon. Szeretek műsorokat készíteni, de a hivatásom a színészet. Ez a kettő viszont nem zárja ki egymást, úgyhogy megtisztelve éreztem magam a szavai hallatán.
Ábel Anita: Ahogy olvastam, mi mindent csinálsz, eszembe jutott egy angol komikus, Stephen Fry egy gondolata, miszerint ,,nem főnevek vagyunk, hanem igék. Nem vagyok egy dolog… színész, író… Olyan ember vagyok, aki csinál dolgokat… Írok, játszom… és soha nem tudom, mit fogok legközelebb csinálni.” Mit gondolsz erről?
Abszolút így gondolom. Szerintem az emberi élet sokkal színesebb annál, hogy egy dobozba tegyük magunkat. Hol van az megírva, hogy egy embernek egyféle dolgot kell csinálnia egész életében? Úgy gondolom, hogy attól lesz színesebb az élet, és mi magunk is attól fejlődünk, ha minél több olyan dolgot tanulunk, vagy valósítunk meg az életünkben, amire vágytunk, amihez affinitást érzünk. Nyilván fontos, hogy az ember ismerje a saját határait, de ha valami vonz, mint egy mágnes, akkor abban ki kell próbálni magunkat. Nem hiszem, hogy az emberi élet úgy tartalmas, hogy egész életedben ugyanazt csinálod, és nem mész az álmaiddal, a lehetőségeiddel. Ez nem egzisztenciális kérdés, hanem egy döntés.
Nemrégiben jógaoktatóként szereztél bizonyítványt. Mit ad neked a jóga, amit másban nem találtál meg?
A jóga számomra hobbi, ami úgy kikapcsol, ahogy semmi más. Szerettem volna elmélyíteni a tudásomat, ezért elmentem erre a képzésre, és workshopokora is járok. A jóga kiválóan kiemel a hétköznapokból, itt tudok másfél vagy három órán keresztül kizárólag önmagammal lenni. Megfigyelhetem saját magamat és azt, hogy a testem az elmém segítségével mi mindenre képes.
Tehát nem a papír számít, hanem az új tapasztalások?
Sosem érdekelt a papír. Ahhoz, hogy jógát oktathassak szükségem volt rá, de workshopokra is azért járok, mert a jóga érdekel. Szerettem volna lemenni a gyökerekig, és azoktól az emberektől tanulni, akik professzionális szinten űzik ezt.
Mindenki képes arra a belső lecsendesedésre, amit a jóga igényel?
Szerintem igen. A jóga nincs korhoz kötve, és súlytól függetlenül is művelhető. Persze nem kell rögtön a fejenállással kezdeni, és nem is ez a jóga lényege. Ezek látványos dolgok, de az egésznek az a célja, hogy önmagunk legyünk, és lássuk, hogy a testünk mire képes, ha egészségesebben élünk. A jóga vitalizál, tartást ad az életben, és az ember talán nyugodtabban fordul a környezete felé. Hasonlít a futáshoz, mert futás alatt is magunkra figyelünk. Akkor a legjobb, ha nem hallgatunk zenét közben, de nem vagyunk könnyű helyzetben, mert a XXI. századi ember nem szeret önmagával csendben lenni: mindig megy a tévé vagy a rádió. Én az autóban és otthon sem kapcsolok a zenét, pont azért, hogy befelé figyelhessek, mert nagyon fontos, hogy figyeljünk magunkra.
Kitartás, eltökéltség és bátorság a színészi szakma is, mert egy interjúban azt mondtad, hogy ,,ebben a szakmában mindannyian túlélők és újrakezdők vagyunk. Sosem szabad hátradőlni, mert nagyon hamar lekerülhetsz a polcról és ki tudsz kerülni a körforgásból”. Hogy csinálod, hogy nem fáradsz bele ebbe?
Nem gondolkozom ezen. Mindig meg kell újulni a saját határaidon belül. El kell fogadni, hogy az idő megy, és el kell gondolkodni, hogy mi az, amiben meg tudok újulni, mi az az irány, amit meg tudok mutatni az embereknek, amiben jól mutatok, amiben képes vagyok önazonos lenni. Meg kell találni ezeket a dolgokat, de ez csak úgy működik, ha valamilyen szinten ismered saját magadat, és tisztában vagy a korlátaiddal és azzal, hogy mi az, amit már nem akarsz. Az emberek arra fókuszálnak, hogy mit akarnak, nem arra, hogy mi az, amit nem szeretnék az életükben. Ez is folyamatos megújulás, hogy haladok a korral, hogy érdekel a fiatalok véleménye és hogy követem a trendeket, mert erre megy a világ.
Azt mondod, hogy mindig tudni kell mit szeretnél vagy nem szeretnél csinálni. Megteheti azt az ember, hogy nemet mond valamire?
Bármit megtehet az ember, ez nem egzisztenciális kérdés. Régen rossz, ha az irányít, hogy elvállalom, mert kapok érte pénzt, és a következő órában már gyűlölöd magad, hogy elvállaltad, mert saját magadat csapod be – és esetemben a közönséget is. Akkor inkább azt kell mondani, hogy ezt most nem fogom megcsinálni még akkor sem, ha tudom, hogy ez egy jó pénz, és segítene a családi büdzsén. Tudom, hogy jön helyette más, ami jobban nekem való. Ez egy nehéz folyamat, amit húsz-harmincévesen az ember nem tud meglépni, mert ehhez kell egy kor vagy egy tapasztalás, amikor az ember tud nemet mondani.
Most a Palikék világa oldalán fejeződött be a podcast-videóműsorod, az Egy ritmusban első évada, ahol téma a pénz, a család, a plasztika és a gyermekvállalás is. Nagyon látszik, hogy benne van a szíved ebben a műsorban. Mit kapsz tőle?
Ez egy nagyon régi vágyam, és nagyon örülök, hogy egyszer csak megcsörrent a telefon, és Palik Laci hívott, hogy csatlakoznék-e a csapathoz. Mindig megtalálják az embert azok a dolgok, amikben helyt tud állni vagy jó tudni lenni. Úgy érzem, most értem meg arra, hogy egy ilyen típusú podcastet levezényeljek, szerkesszek, megalkossak. Ebben társam Wágner Tamás szerkesztő, akivel régi baráti és munkakapcsolatban vagyunk. Minden nagyon gördülékeny, és mindenki nagy szeretettel jött hozzám, ami egy nagyon jó visszajelzés. Nem titok, hogy novembertől újabb részek következnek, és olyan vendégek is ott fognak ülni, akik nemigen vállalnak ilyet, mégis első szóra jöttek.
Azt hiszem, fontos, hogy a nők egy ritmusba kerüljenek, mert nagyon sok az ítélkezés, főleg a social felületen. Rengeteg nő támadja a másikat, és ez különösen az idősebb generációra igaz. Ők kevésbé, vagy egyáltalán nem értik a fiatalok nyelvét, más korban születtek, mást tanultak a saját szüleiktől, ezért is nagyon fontos, hogy minden műsoromban legyen egy hatvan vagy hetven feletti vendég. Azt szeretném üzenni, hogy tanulhatunk egymástól, ahogy én is folyamatosan tanulok a lányomtól, vagy egy influenszer barátnőmtől, mert fontos, hogy lássuk, milyen a világ, és megértsük a különböző korosztályok dilemmáit. Emlékeztetni kell magunkat arra, hogy hatvan vagy hetven felett ne temessük és ne áldozzuk fel magukat a család miatt, mert idősebb korban is vannak újabb kihívások és lehetőségek. Lehet, hogy nem akkorák, mint harmincévesen, de vannak, amik inspirálóak, és ezt nagyon szerettem volna megmutatni, hogy mi nők együtt beszélünk fontos dolgokról. Rengeteg üzenetet és levelet kapok ezzel kapcsolatban, és olyan hozzászólásokat olvasok a videók alatt, amik inspirálják és elgondolkodtatják a hallgatókat.
A podcasten túl hol láthatunk mostanában?
A podcast novemberben folytatódik, és ahogy eddig, szombatonként lesz hallható és látható. Ezen kívül három darabban jászom, a Válótársas és Munkatársas improvizációs előadásban, illetve a Dámák a pakliban című négyszemélyes krimivígjátékban. Rengeteg rendezvényen vagyok műsorvezető-háziasszony, és jógaórákat is tartok. Készülök a következő évadra, hiszen már a jövő év is kirajzolódik, és nagyon sok minden van a fejemben, amit szeretnék megcsinálni. Lehet, hogy a televízióban is fogunk találkozni, de a két fő csapásiányom az Egy ritmusban a Palikék világa-csatornán, és Gönczi Dorkáék színházi társulása, akikkel járjuk az országot, és külföldön is fellépünk. Ez így jó. Sokat dolgozom, utazom, új élményeket gyűjtök, jól vagyok.
