FrankenVi – ahogy önmagát nevezi – olyan karizmatikus, kiforrott személyiséggel és stílussal bír, hogy az embert szinte megbabonázza és önkéntelenül is valami vonzani kezd minket hozzá. És mi másra lehet egy tetoválóművésznek szüksége, ha nem éppen erre?
A tetoválás nem kimondottan lányos szakma. Hogyan jött a felismerés, hogy mégis ez lesz a te utad?
A tetoválás számomra 12-13 éve egy rettentően izgalmas művészeti ágnak tűnt, amiben a társadalmi normák elleni lázadás megtestesülhet. Akkoriban nem volt Szombathely környékén női tetováló, és emiatt talán még inkább vonzott a szakma. Gyerekkorom óta az életem része az alkotás, egyetemre is azért jelentkeztem, hogy közelebb kerülhessek a művészetek világához. Ezzel egyidejűleg a tetováló szakma is ott motoszkált a fejemben, majd 21 éves koromban elkészült az első tetoválásom – ez az élmény pedig villámcsapásszerű felismerésként hasított belém, és visszafordíthatatlanul azt éreztem: megvan, merre vezet az utam…
Ezer közül is fel lehetne ismerni a te kezed által készített tetoválásokat. Hogyan alakult ki ez a sajátos stílusod, mi ennek az alapja?
Létezik a mondás, hogy a ”stílus maga az ember”. Ez jutott eszembe a kérdésről, mert én nem tudnám meghatározni, hogy mitől lesz az általam rajzolt tetkó felismerhető azon kívül, hogy én rajzolom. (nevet) Ők az én saját fejlődésem lenyomatai, melyekben talán csak a pöttyök állandóak. Nem szeretek úgy gondolni sem az alkotásra, sem erre a tevékenységre, miszerint ez egy zárt, állandó rendszer. Igazából semmi sem az. Én is változok, mindig más és más helyről érkezik inspiráció, melyek vizuálisan is mind lenyomatot hagynak egy-egy időszakon. Gyönyörű ellentmondás ez a viselt tetoválások vonatkozásában is: hiszen a tetoválás maradandó jele egy-egy korszaknak, emléknek, állomásnak, s mégis, elkerülhetetlenül átalakul velünk együtt az évek alatt.
Bizonyos kultúrákban nagy múltja és jelentősége van a tetoválásoknak. Nálunk miért akarnak az emberek tetováltatni, mi a leggyakoribb motivációjuk?
A tetoválás egyidős az emberiséggel. Sok népcsoportnál a beavatási szertartások részét képezi, míg másoknál a hovatartozás megjelölésére használják, addig a mi kultúránkban leginkább a személyiségünk kifejezésének egyik eszköze. Ezért én nem hiszek abban, hogy létezik „divattetováltatás”. Az az illető, aki úgy dönt, hogy a testén viselni fog egy mintát, akár tisztában van az adott szimbólum jelentésével, akár nem, mindenképpen állást foglal. Hozzám olyan emberek fordulnak, akik számára hozzám hasonló módon, a tetoválás a lélek fejlődésének állomásait jeleníti meg. Így mindig elsősorban belső indíttatású, sosem az esztétika a legfontosabb.
Mesélsz kicsit arról, hogyan születik meg egy minta?
A minta valahol a vendégem lelke mélyén születik meg, csak sokszor ő maga nem tudja szavakba önteni. Ez az én dolgom. A személyes, vagy ritkábban online megbeszélés során igyekszem kijelölni a határaimat, melyek mentén elindulhat a tervezés. Esztétikáról, látványról keveset, motivációról annál többet beszélgetünk. Majd visszavonulok és otthon, magányomban, intuitív módon szokott bennem kibontakozni a konkrét elképzelés. Amikor pedig visszatér a vendégem és először találkozik a saját mintájával, az egy csodás, misztikus pillanat.
Mielőtt embereket kezdtél volna tetoválni, hogyan gyakoroltál?
Egy szalonban kezdtem el tanonckodni, az akkor már legalább 20 éve tetováló Dobó Miklós mellett, miután a bevitt rajzaim elnyerték a tetszését. Az egy őrületesen izgalmas időszak volt az életemben. Pár hónap megfigyelés után először magamon, majd barátokon, családtagokon készítettem el az első néhány tetoválást, felügyelet mellett. Mindig fokozatosan haladtunk, ami már megfelelt az akkori tudásomnak, azt készítettem el tetoválásként. Úgyhogy a válasz: emberi bőrön kezdtem egyből.
Ennek ellenére előfordult, hogy elrontottál tetoválást?
Abban az értelemben nem lehet elrontani egy tetoválást, ahogy egy akvarellt például igen. A technikai kivitelezés egy lassú, koncentrált tevékenység, ott nem szalad meg az ember keze, nem borul a festék a papírra, nem csúszik el az ecset. Ha valaki saját maga tervezi a tetoválandó mintát, akkor pedig addig rajzolja, amíg nem elégedett a végeredménnyel. A feltetoválása már csak hab a tortán, nem maga a főétel.
Sokat lehet olvasni arról, hogy a tetováláshoz használt festékanyag mennyire káros. Te milyen festékekkel dolgozol?
Az EU, és minden hivatalos forgalmazó szigorúan bevizsgált festékeket enged csak a piacra, melyek nagyon nagy százaléka mára teljesen vegán. Az allergizálás az a tényező, amit ilyen szempontból még így is figyelembe szoktunk venni. Bizonyos színekre egyes bőrbetegséggel vagy aktív allergiával élők érzékenyebbek lehetnek. Bár én még csak 10 évet töltöttem a szakmában, sosem találkoztam senkivel, akinek ezek közül bármelyik gondot okozott volna. A fekete festék ráadásul csak szén alapú (mint mi), így az még azoknál sem vált ki semmilyen allergiás reakciót, akik esetleg bizonyos színekre érzékenyek lehetnek.
Egy emberbe beleszúrni a tűt és tudni azt, hogy – szó szerint – egy életre nyomot hagysz rajta, egyrészt megtiszteltetés, másrészt hatalmas felelősség. Te hogy birkózol meg ezzel lelkileg?
A tetoválás számomra egy szóval: Varázslat. Hárommal: csodás közös munka. Nem hagyunk-e nyomot egymás életében társas kapcsolódásaink által ugyanúgy, vagy még jobban? Nagy megtiszteltetés, és közben óriási felelősség. A tetoválás elkészítése könnyebb. Próbálom a tőlem telhető legtöbbet nyújtani, és igyekszem valaki olyanná válni, aki csak eszköze az adott mintának és jelentésnek, ami a vendégemet lehetőleg segíti majd további, vagy épp az akkori szakaszában létének.
Mit tanácsolnál azoknak, akik tetováláson gondolkoznak, milyen szempontokat vegyenek figyelembe egy ilyen életre szóló döntés meghozatalában?
Hallgassanak a szívükre. Mindig. Az elhatározásban kell biztosnak lenni, az ember egyszerűen érzi, ha eljött az ideje és megérett benne a tetoválás viselésének vágya. Lehet, hogy ezen a ponton még nem kiforrott a konkrét minta, de annak a kitalálása úgyis inkább közös munka – és ezért nagyon fontos olyan tetoválót keresni, akivel ezt el tudjuk képzelni.
És a már biztos végtelenségig ismételt kérdés, de nem búcsúzhatunk el enélkül: neked hány tetoválásod van és ezek mit ábrázolnak?
Nagyon sok apró, és több nagyobb tetoválásom van, egy idő után csak felületeket és üres helyeket látsz. (nevet) De nincs olyan tetoválásom, aminek ne lenne jelentése számomra. Mindegyik üzenetet hordoz, értékeket képvisel, emléket állít, melyek mind személyesek. De azt sem szabad elfelejteni, hogy egy szimbólum mindig üzen kifelé is. Aki tetoválást visel tudja, hogy ezekről sokszor kommunikálunk – ha akarjuk, ha nem, mert az emberek kérdezősködnek. Ez is felelősség. Tetoválást készíteni és viselni éppúgy felelősség. Ám mindenekfelett mégiscsak Varázslat.
