Vasember, Amerika kapitány, Batman, Farkas vagy Fekete Özvegy – ismerősen csengenek ezek a nevek, ugye? A szuperhősös képregényadaptációk közel húsz éve uralják a hollywoodi blockbusterek porondját, de vajon miért vannak oda ennyire értük az emberek? Erről beszélgettünk Goretity Dániellel, a Marvel Magyarország szerkesztőjével.
Főként a Marvel és a DC stúdiók filmesítik meg sorra azokat a szuperhősökről és természetfeletti szörnyekről szóló történeteiket, amik a huszadik század közepén jelentek meg a könyvesboltok polcain. Míg a képregény mindig egy konkrét réteg körében volt ismert, az ezeken alapuló filmek már emberek millióit vonzzák be a mozikba évről évre. Interjúalanyunkkal, Goretity Danival a zsáner sikerének titkát kutattuk.
Már az 1940-50-es évektől kezdve készültek képregényeken alapuló filmek, mégis a kétezres évek hozták meg a legnagyobb népszerűséget ennek a műfajnak. Mi lehetett az oka az ezredfordulós sikernek?
Igen, korábban is voltak próbálkozások, de főleg a 90-es évek közepén a két kevésbé jól sikerült Batman-film, vagy a régi Batman-sorozat miatt legtöbbször az emberek bohóckodásként gondoltak ezekre a filmekre. A triumvirátus, amit a képregényfilmek fellendüléséhez szoktak kötni, az az 1998-as Penge, a 2000-es X-Men – A kívülállók és a 2002-es Pókember. Az első kettő kicsit komolyabb és komorabb volt, szerintem a Pókember film volt az, ami beindította a műfajt, és elhitette, hogy ezt lehet jól is csinálni. A dátuma is elég beszédes, hiszen a 2001-es katasztrófa (2001. szeptember 11-ei terrortámadás – a szerk.) után jött be a képbe. Volt is egy olyan promóciós tévészpotja a filmnek, amiben Pókember a gonoszok helikopterét a World Trade Center két tornya között behálózza. Az emberek a tragédia után talán azért is vágytak ilyen jellegű filmekre, mert az internet és a közösségi média elterjedésének köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy a világ nagyon sok szempontból nem valami szép és boldog hely. Kellett nekik valami, amibe el tudnak menekülni, és ez az úgynevezett „escapism” óriási faktor volt abban, hogy a kétezres évek elején és közepén hirtelen elkezdett végtelen mennyiségű képregényfilm készülni. A másik ok pedig az, hogy az Y-generációba gyerekkoruktól az volt sulykolva, hogy „Te különleges vagy”, és nagyrészt ők kezdtek el járni ezekre a mozikra. Ez a fajta üzenet pedig a szuperhősfilmekben gyakran feltűnik, hiszen bennük bárki lehet hős – így összecsengett a neveltetésükkel.
Míg a papíralapú képregényeket egy viszonylag szűkebb réteg szerette, addig ők a filmváltozatok rajongóinak csak egy kisebb szeletét képezik. Miért lehet az, hogy kortól, nemtől, országtól és származástól függetlenül bárkit képesek bevonzani ezek a filmek? Mi a szuperhősök „titka”?
Ez főleg a formátumból adódik. Egy másfél-két órás filmet az ember hamarabb befogad, mint hogy nekiüljön a képregényeknek, és elolvassa őket. Az én benyomásom és tudásom szerint Amerikán kívül a képregény, mint formátum nem igazán ment nagyot. Ott rengeteg ilyen bolt van, ahová bemehetsz levenni a polcról a százezredik füzetet is, itthon ha tudok említeni kettőt, akkor már sokat mondtam. Ezenkívül szerintem az emberek olvasási hajlandósága is csökken, főleg a telefon, a streaming és társaik miatt, a filmeket viszont mindig könnyebben meg tudták szerezni – hiszen ott volt mondjuk a torrent. Hozzátenném még, hogy az is lényeges mozzanat, amikor a social mediában azt látod, hogy a barátaid már megint egy Marvel-filmről jöttek ki a moziból, akkor téged is elkezd érdekelni, hogy „Ti mit néztek ezeken folyton?! Nem szeretnék kimaradni, legközelebb mennék én is!”.
Vannak olyan széles körben ismert és kedvelt filmek, amelyekről nem is gondolnánk, hogy képregényadaptációk?
Ami rögtön eszembe jutott, az a Sin City mindkét része, ezekről szerintem nem sokan tudják, hogy képregényből készültek. A Watchmennél szerintem kitalálták a forrást, mert ott volt az elején a DC-logó, de azért az mégis egy „rétegebb” dolog, mint a Batman vagy a Wonder Woman. Vannak a kisebb filmek, mint a 2010-es Ha/Ver, vagy a Scott Pilgrim a világ ellen, utóbbi gyakorlatilag félig videójáték, félig képregény. Talán a 300 című film is, aminek ugyan valós történelmi esemény van a hátterében, de a sztori és a karakterizációk a képregényből vannak.
Mit gondolsz arról, hogy egyre több kisebbség kerül reprezentálásra ezekben a mozikban? Érezhető szerinted az eltúlzott politikai korrektség „nyomása”, vagy pedig alaptalan a feltételezés, mert ezek a karakerek mindig is ott voltak a képregényekben?
A szuperhősfilmeknél és az adaptációknál én nem érzem ezt a PC-nyomást, Hollywoodot általánosságban nézve érik ilyen megjegyzések, és az a helyzet, hogy sokszor jogosan. A képregénykaraktereknél viszont pont nem az, ők azért csinálják ezt „jól”, mert ezek eredeti karakterek, hosszú évekre visszanyúló történettel, múlttal. Vannak saját, rájuk jellemző problémáik, amikkel jól tudnak azonosulni az adott kisebbségek. Például Fekete Párduc ötvenvalahány éve létezik a képregényekben, nyilván mindig is fekete volt, a közösségének egy prominens, meghatározó karaktere, és az írók nem úgy hozták be, hogy lecseréltek egy fehér karaktert. Amikor a film premierjén voltam, nekem nagyon jó élmény volt ott látni egy tíz-tizenkét fős fekete társaságot népi viseletben. Itthon azelőtt még soha nem tapasztaltam ilyet. Akkora mérföldkő volt számukra ez a film, és jó volt belelátni egy másik kultúrába.
Szóval képregényfilmes fronton ezt nem érzem, de marketingben tényleg szeretik felnagyítani, hiszen a kampánnyal ellentétben nem a Párducé volt az első színesbőrű szuperhősös film, hanem a Penge, nem is a Marvel Kapitány és Wonder Woman voltak az első női főszereplős filmek, hanem Elektra és a Macskanő, de ezeket nem véletlen szeretik elfelejteni az emberek (nevet).
A Marvel mintha megérzett volna valamit, és jókor nyergelt át a streaming-felületre, hiszen a járvány miatt nem tudtak volna kihozni az előző évekhez hasonlóan évi egy-két monumentális mozifilmet. Szerinted mit hoz majd számukra ez az átalakulás, kipukkanhat-e a szuperhősös lufi?
Igen, a Marvel jól érezte, hogy az emberi szokások átalakulóban vannak, jön a streaming-háború a sok csatornával, amik miatt el kell kezdeni megújulni. Szerintem ez segít abban, hogy ez a lufi ne, vagy ne olyan gyorsan eresszen le, mintha továbbra is csak ez az évi három film lett volna náluk. A WandaVision című sorozat remek példa erre, kivitelezésben szerintem egy-két dolog félrement, voltak benne hibák, viszont az ötlet és a koncepció az teljesen egyedi volt a Marvel Filmuniverzumra nézve. Hiszen egy sorozatban például olyan részekre fektethetsz hangsúlyt, amire egy kétórás filmben nem lenne lehetőség, így szerintem ez a streaming-világ a megújulásban segíti majd őket.
A DC is bejelentett már pár sorozatot, szerintem nekik is működik majd. Az Igazság Ligájának a Snyder-féle, jövőhéten érkező verzióját sem lehetett volna levetíteni moziban, hiszen négy órás lett. Így, hogy HBO Max-ra fogják feltölteni, egy várva várt esemény vált belőle, és otthon olyan beosztásban tudod megnézni, ahogy te szeretnéd.
Látsz olyan jeleket vagy arra esélyt, hogy ez az imádat valamikor majd lecseng, mint ahogy mára háttérbe szorultak például a western-filmek?
Filmelméleti szempontból négy-öt módja van annak, hogy egy zsánert megújíts, ilyen például a paródia, a demitologizálás, a nosztalgiázás. Érdekes, hogy ezeknek a képviselői az utóbbi években mind megjelentek a szuperhősfilmekben is, például a Deadpool egy nagyon jó burleszk-paródia volt. A Logan megmutatta, hogy az ilyen típusú filmek végén bemutatott és várt szép, boldog jövő nem mindig olyan szép és boldog, az Amerika kapitány: Polgárháborúban vagy A sötét lovagban pedig láthattuk, hogy a hősségnek van egy nagyon másik, sokkal árnyaltabb oldala is. Ezek több évvel ezelőtti példák, és nézd meg, még mindig itt vannak. Én még nem látom magam előtt, hogy mikor lesz ebből teljes lecsengés, talán akkor, ha eltelik alsó hangon legalább két év, amikor azt érzik az emberek, hogy szinte futószalagon gyártott filmek jöttek ki, és minden gyártó közepes, átlagos dolgokat szül. Ekkor átveheti a helyét más műfaj, potenciálisan a videójáték-adaptációk.
Neked melyik a kedvenced képregényfilmed és miért pont az?
Hú, hát ez nehéz kérdés, öt-tíz film nyilván van az all-time toplistámon. Az említett okok miatt, és azért, mert úgy éreztem, hogy valami újabbat, mélyebbet akarnak elmesélni, mind a 2008-as A sötét lovag, mind pedig a ’16-os Polgárháború közel áll a szívemhez. Nyilván egészen más jellegű filmek, mégis egy kalap alá tudom venni őket. A Bosszúállók: Végtelen háború, mint moziélmény eléggé meghatározó volt, de nagyon szeretem a korábbi X-Men-filmeket is.
