Barion Pixel Őszi otthonok 2021-ben: színek és trendek – Coloré

Őszi otthonok 2021-ben: színek és trendek

2021. 09. 20.

Melankóliával tölt el az ősz hangulata? Pedig színeiben sok a lehetőség és bennük élet lakozik, amelyet akár otthonodba is bevihetsz.

Dönthetsz úgy, hogy belebúsulsz az évszakok változásába. Abba, hogy az ősz meghozta a hideget, az esőt, és már nem elég egy lenge öltözék; és dönthetsz úgy is, hogy észreveszed az őszben rejlő gyönyörűségeket. Ahogy a növény- és állatvilág is készülődik a téli bekuckózásra, így ez az időszak alkalmas arra, hogy felkészülj a hidegre. Akár az otthonod átalakításával is megvalósítható mindez. Már csak azért is érdemes időt és energiát fordítani erre, mert következik az az időszak, amikor többet fogsz otthon lenni, mint nyáron. Ha eddig csak gondolkodtál bármilyen változtatáson, most lendületbe hozunk.

Gondolkozz színekben!

Az ősz hangulatát az ilyenkor természetben is megjelenő színekkel viheted be az otthonodba. A narancs és barna között valahol elhelyezkedő árnyalat természetet szimbolizálja, de ha élénkebb színek is megmutatkoznak, az a hangulatot is feldobja a helyiségben.

Ősszel érő idénygyümölcsünk a szilva, amelyekből remek ételek is készülhetnek, de a gyümölcs színe is megérinthet. Azt gondolnád, hogy a lilás, kékes árnyalattal lehangolóvá teszed az otthonodat? Ez csak abban az esetben valósulna meg, ha túlzóan kezeled a színt. Amennyiben mértékletesen használod, úgy jó hatással rád, ugyanis felkelti az benned lakozó intuíciót. 

Őszi lakberendezési divat
Kép forrása: Pexels

Ugyan nem egy őszi szín, de ha trendi akarsz maradni, akkor gondolkodhatsz akár a rózsaszín árnyalataiban is. Bármennyire is meglepő, ez is a 2021-es ősz divatszínei közé tartozik, és az öltözködésben is visszaköszön. Magenta árnyalata annyira energikus, hogy rád is hatással lehet: mértékletes alkalmazásával lendületbe hozhat téged és az otthonod dinamikáját is.

A természet színe egyértelműen a zöld, amely közismerten gyógyító szín. Megnyugtat, felfrissít. Ahogy a napos napok száma egyre csökken és a természet fokozatosan szürkül, úgy van szükséged minél több színre az otthonodban. A smaragdzöld megadja neked a frissességet és egyben a nyugalmat is.

A sárga a nyár színe, de ez nem jelenti azt, hogy ősszel nem gondolkodhatnál benne. Örömet és boldogságot áraszt, energiával tölt el. Óvatosan, egy-egy felületen alkalmazva igazi vidám sarkokat alakíthatsz ki.

Őszi lakberendezési divat
Kép forrása: Pexels

Gondolkozz anyagokban, tárgyakban!

Ahogyan a színekkel be lehet csempészni a jobb időt, úgy az anyagokkal és lakberendezési tárgyakkal is. A fonott bútorok és tárgyak és más természetes anyagok jó hatással vannak az otthon megjelenésére, ugyanakkor a nyár hangulatát is felidézhetik. Ez persze nem zárja ki azt, hogy beüzemeld a fényfüzéreket és hangulatos lámpákat, hogy megszüntesd a lakásban uralkodó sötétséget.

Őszi lakberendezési divat
Kép forrása: Shutterstock

Nem kell túlgondolni a lakás átalakítását. A hagyományos, mindennapi hangulatot tükröző és letisztult formát képviselő bútor a 2021-es módi. Természetesen a fent említett színekkel érdemes variálni a berendezési tárgyainkat. A formák és a színek kompozíciója adja meg azt, ami kellemes hangulatúvá fogja varázsolni a kuckódat. Akkor sem leszel maradi, ha az egykor nagyinál látott, esetleg hagyatékból megmaradt tárgyakkal és bútorokkal is feldobod az otthonodat. Az ugyanis nagyon divatos. A régiségboltok is nyitva állnak, hogy felfedezd a lehetőségeket a múlt tárgyaiban és beépítsd a saját jelenedbe. 
Az őszt már az ajtódban is fogadhatod. Ehhez gyűjts ötleteket INNEN!

Borítókép forrása: Shutterstock