Barion Pixel Ezeket a virághagymákat kell elültetni ősszel – Coloré

Ezeket a virághagymákat kell elültetni ősszel

2021. 09. 11.

A nyári nagy melegek idén már nem térnek vissza, ami a kertészkedés szempontjából biztosan nem baj.

Hiszen a szeptemberi átmeneti időszak ideális arra, hogy egyrészt előre átgondoljuk az őszi kerti teendőket, másrészt ilyenkor célszerű elültetni a tavasszal nyíló hagymásokat is.

Melyek azok a hagymás növények, amelyeket az őszi időszakban lehet ültetni?

Ide tartoznak a tulipánok, nárciszok, krókuszok, jácintok, liliomok, díszhagymák, hóvirágok, valamint a szellőrózsák: télálló növényekről beszélünk, amelyek átvészelik a hideget, és a megfagyott talaj sem tudja tönkretenni őket. Bár sok kertészmérnök az októbert javasolja telepítési hónapnak, mások szerint nem probléma, ha ezt kicsit előrébb hozzuk.

Viraghagyma 4
Shutterstock/Puzzlepix

Hiszen a jácint-, krókusz- és nárciszhagymákat akár már szeptemberben, a nyáron virágzó liliomokat, díszhagymákat októberben, míg a tulipánok ültetése novemberig is várhat. Noha az ültetéssel nem érdemes addig várni, mire át lesz fagyva a föld, a hagymásokra mégis igaz, hogy viszonylag későn is elültethetők.

Valamit érdemes előbb elültetni

Ez pedig nem más, mint a liliom, annak hagymája ugyanis nem tömött, emiatt hamarabb kiszáradhat, mint mondjuk a tulipán. A nagyobb díszhagymákat, mint például az Allium Globemaster, ugyancsak célszerű előbb elültetni, mert nem megfelelő körülmények között elrohadhatnak.

Milyen talajba, és hogyan ültessük el a különböző méretű virághagymákat?

Mivel a hagymásoknak jó a vízáteresztő képessége, ezért középkötött agyagos vagy ennél lazább homokosabb talajba egyaránt ültethetők. Szintén figyelembe kell venni a fényviszonyokat, mivel a legtöbb hagymás a napos részeket kedveli, míg mondjuk a nárciszok és krókuszok félárnyékban is jól érzik magukat.

Viraghagyma 2
Shutterstock/Puzzlepix

A hagymák ültetésére pedig többféle helyes módszer létezik. A kisebb hagymákhoz használhatunk ültetőfát, a nagyobbakhoz vagy palántázót, de akár egy sima ásóval vagy kapával is előkészíthetjük a helyüket. A különböző méretű hagymák különböző ültetési mélységet igényelnek, mégis általánosságban elmondható, hogy a hagyma átmérőjének háromszorosával kell számolni. Ez annyit tesz, hogy a tulipánok, nárciszok és jácintok 10–15 centi mélységbe, míg a kisebb hagymások, mint amilyen a krókusz, 5–8 centi mélyre kerüljenek. Az ültetőgödör aljába szórhatunk egy kis érett komposztot is, arra jöhet egy vékony réteg föld, majd mehet bele a hagyma, végül pedig egy újabb réteg föld. Ha féltjük a hagymákat a kiszáradástól, a talajt lazán letakarhatjuk mulccsal.

A virághagymák más növényekkel is társíthatók?

Igen, de mindenekelőtt alaposan át kell gondolni az összeállítást, hogy korai, nyári és kései virágzású növény is kerüljön közéjük. Legyen szó hagymás, évelő vagy egynyári növényről, ezt mindenképp érdemes szem előtt tartani. Akárcsak azt, hogy a hagymások a virágzást követően fokozatosan visszahúzódnak, elszáradnak. Ilyenkor nem nyújtanak túl szép látványt, ezért ajánlott olyan növényekkel társítani őket, amelyek részben vagy egészben eltakarják őket.

Allium,giganteum,blooming.,few,balls,of,blossoming,allium,flowers.,beautiful
Shutterstock/Puzzlepix

Ha nincs kert, ültethetjük őket akár cserépbe is?

Ha nincs kerted, a hagymás növényekről akkor sem kell lemondanod, hiszen cserépbe is ültethetők, ám itt is észben kell tartani, hogy leveleik nyár elejére szinte teljesen eltűnnek, így tavaszig az üresnek tűnő cserépben maradnak, és könnyű elfeledkezni róluk. Célszerű ezért mindig nagyobb cserepet, kaspót választani, melyben egynyári dísznövényeket, évelőket telepíthetsz melléjük.

Erre találták ki az úgynevezett „lasagne” ültetési módot, ami annyit tesz, hogy különböző hagymákat ültetünk egymás alá. Például legalulra tulipán kerül, fölé nárcisz és jácint, végül pedig krókusz és még valami, amit szeretnénk. Bármilyen formában is valósítjuk meg a cserepes ültetést, arra ügyeljünk, hogy a hagymák a cserép falától távolabb legyenek, így épségben maradnak a tél folyamán.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix