Barion Pixel Így készítsd fel a háztartásod az allergiaszezonra! – Coloré

Így készítsd fel a háztartásod az allergiaszezonra!

2021. 05. 11.

Orrspray, zsebkendőhegyek és gyógyszerek – az allergiában szenvedők kezdőszettje. Sokszor elfelejtjük azonban, hogy nem csak belülről, kívülről is sikerrel tudunk védekezni a pollenek ellen, ezt pedig otthonunk falai között kell elkezdenünk.

Nagyjából hatéves korom óta vagyok asztmás és allergiás, általában késő nyáron erősödtek meg a tünetek. Szerencsére mostanra már megtaláltam azt a gyógyszert, ami segít a tünetek kontroll alatt tartásában, de vannak évek, amikor mintha az sem használna. Nem is biztos, hogy mindig a tabletták bekapkodása segít a legjobban, hanem az is, ha odafigyelünk otthonunk megfelelő „felkészítésére”. Ehhez pedig még most sincs késő, hiszen az allergiaszezon még eltart jó pár hónapig.

allergia
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Gyakori porszívózás

A padló- és egyéb szőnyegek rostjai közé nagyon jól befészkelődhetnek a poratkák és a fák pollenjei, ezért jó, ha heti többször kiporszívózzuk azokat. Fordítsunk különös figyelmet azokra a helységekre, ahol az allergiás családtagunk alszik, és ha van rá lehetőség, szerezzünk be egy hatékony, HEPA-szűrővel ellátott masinát. Szőnyegek esetén még az a praktika is beválhat – ha nem ragaszkodunk hozzájuk – hogy egyszerűen eltesszük őket addig, amíg el nem vonul a pollenszezon, hiszen nyáron kevésbé fog fázni a talpunk a sima parkettán vagy járólapon.

Reggel tilos szellőztetni!

Mivel a pollenkoncentráció a hajnali órákban a legmagasabb, ezért – hiába szoktuk meg ezt a hidegebb évszakokban – ne szellőztessünk kora reggel, hiszen ekkor kapjuk majd az arcunkba a legnagyobb allergén-adagot. Ez aztán erős tüsszögésre késztet majd minket, emellett pedig kitudja, meddig kering majd a lakásban. Ha egy mód van rá, az éjszakai órákban tárjuk ki a lakás ablakait szellőztetési céllal.

Sűrűbb hajmosás

Legyen szó rövid vagy hosszú hajról, megtapadnak benne a pollenek, ezért ajánlott akár a napi hajmosás is, mivel éjszaka alvás közben simán belélegezzük őket. Mellette pedig a párnákra, takarókra is átkerülhet, ahonnan még napok múlva is bekerülhet a szervezetünkbe. Ezért jöjjön a következő pont, vagyis az ….

Ágynemű- és függönytisztítás

A hajunk mellett tisztítsunk gyakrabban az ágyneműhuzatainkat és a függönyeinket is, hogy azokon se telepedhessenek meg a fák kintről bejutó virágai. Ha pedig pléddel szoktuk letakarni a kanapékat és ágyakat, azokat is mossuk rendszeresen, mert a lakás legnagyobb porgyűjtői a plüssök mellett.