Barion Pixel Egyetlen hulladékkal tüzelő háztartás is óriási veszélyt jelenthet a környezetre – Coloré

Egyetlen hulladékkal tüzelő háztartás is óriási veszélyt jelenthet a környezetre

2022. 10. 24.

A nyakunkon a fűtési szezon, ebben az időszakban megugrik a levegőben a szállópor értékének a koncentrációja, ami nagyban összefügg a hulladékkal való tüzeléssel.

Bár az utóbbi hetekben egészen szép időre ébredhettünk, és napközben elég meleg volt, azért éjszakánként és hajnalra lehűlt olykor annyira a levegő, hogy fűteni kelljen. A lakás felmelegítését többféle módszerrel megoldhatjuk: gázzal, villannyal, akadnak olyanok, aki fával vagy szénnel tüzelnek, néhányan viszont a szemetet dobják a tűzre, ami akár húsz kilométeres körzetben is szennyezheti a levegőt.

Súlyosan környezetkárosító hulladékkal tüzelni

Sajnos, vannak olyanok, akik meggondolatlanul akár háztartási hulladékot vagy lomot, például festett bútorlapokat, farostlemezeket, pvc-t, autógumiabroncsot is a tűzre dobnak. Ezzel pedig tönkreteszik a fűtőberendezést, de ami még súlyosabb, hogy mindennek nagyon komolyan környezetszennyező, valamint egészségkárosító hatása is van. Nemcsak a lakókra nézve, hanem a szomszédokra is, sőt akár a még meg nem született gyerekekre is hatással lehet. A hulladék kazánokba kerülésével ugyanis olyan káros vegyületek kerülnek a levegőbe, amik komoly degeneratív betegségeket idézhetnek elő.

A fűtési időszakban megugrik a szállópor értékének a koncentrációja. A mérőállomásokon megfigyelték, hogy amint hazaérnek és befűtenek az emberek, megnövekedik az érték, a hajnali órákra pedig lecsökken.

Ez ellen jó védekezés a fatelepítés, ami a levegőben szállópor jelentős részét megköti. Egy lomb egy év alatt akár négy és fél kilogramm port ki tud szűrni a levegőből. Viszont hiába lenne rengeteg erdőnk, a csapadékvízzel a káros anyagok a talajban kerülhetnek.

A szeméttel tüzelésről még azt is érdemes tudni, hogy Magyarországon hosszú évek óta tiltott dolog, ezért aki így tesz, az komoly bírságot kockáztat.

Itthon tilos tüzelni:

  • „kezelt”, tehát festett, lakkozott fával
  • rétegelt lemezzel, bútorlappal,
  • építési fahulladékkal,
  • színes, „fényes” papírhulladékkal,
  • petpalackkal, műanyag hulladékkal,
  • autógumival, használt ruhával, ronggyal,
  • fáradt olajjal, üzemanyaggal.

Aki mégis ezt teszi, arra súlyos, akár 300 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak.

Hulladék tüzelés
Forrás: Shutterstock

De mivel lehet akkor fűteni?

Az egyik legkedveltebb fűtőeszköz a fa. A szakértők szerint ezzel akkor a legjobb tüzelni, ha hasábokra van vágva, és fedett, jól szellőző helyiségben legalább két évig száradt. A hűtőértéke a fának minél vizesebb, annál alacsonyabb, és a levegőt is jobban szennyezi.

Jó tüzelő még a fabrikett, aminek mindösszesen 8 százalék körüli a nedvességtartalma, ráadásul jóval magasabb a fűtőértéke is a „sima” fánál. Valamint lehet még választani a szenet, de ennek a tárolása és használata elég nagy kosszal jár.

Borítókép forrása: Shutterstock

Forrás: Dehir, HelloVidek