Barion Pixel 8-féle egérfogó házilag – Így fogd el humánusan a hívatlan vendégeket! – Coloré

8-féle egérfogó házilag – Így fogd el humánusan a hívatlan vendégeket!

2022. 10. 12.

Az egereknek senki nem örül, még akkor sem, ha a pincében garázdálkodnak, de ha a lakásban, akkor pláne! Mindennek ellenére nem feltétlenül szeretnénk halálra ítélni őket, csupán megszabadulni tőlük. Kutakodtunk hát az interneten, hogy hogyan készülhet humánus egérfogó házilag.

Az egérfogó házilag is elkészíthető, még akkor is, ha nem a gyilkolás a cél. Én már csak tudom, mert évekig küzdöttünk a kis rágcsálókkal. A régi lakásunk egy angol viktoriánus ház második emeletén volt. A viktoriánus szóból már sejthető, hogy semmi ellen nem nyújt védelmet: beázott, bepenészedett és az egerek is átjáróháznak használták. Kínosan sokáig tartott azonban, mire felfedeztük az albérlőket.

Emlékszem rá, hogy egyik nap tettem be a pizzát a sütőbe, és a szemem sarkából mintha láttam volna valamit ,,begurulni” a konyhaszekrény alatti résbe. Nyilván hallucináltam, mi rohant volna? Amikor pár napra rá a konyhaszekrényen találkoztam a hallucinációnak vélt egér ,,kedves” ajándékával, tudtam, hogy komoly gonddal állunk szemben.

Elsőként biztos szerettem volna lenni benne, hogy a konyhaszekrény alatti járat gyakran használatban van. Kiszórtam egy kis lisztet a bejárat elé, ellapogattam, és ahogy számítottam rá, másnap teljesen szét volt járkálva.

Rendkívül szimpatikus volt a Tom és Jerry-ben látott rész, amikor Tom egy anyacsavart fest be sárgára, begurítja Jerry-nek, aki sajtnak gondolván lenyeli azt, és így Tom egy mágnes segítségével ki tudja őt ,,vonzani” a lyukból. Már gyerekkoromban kipróbáltam, de az egér nem ette meg az anyát, úgyhogy elvetettem, hogy újra próbálkozzak vele.

Az első humánus dolog, amivel kísérleteztünk a ,,Tegyél kaját az üveg alá” névre hallgató klasszikus volt. Ahogy a neve elárulja, egy darab szalámit tettünk az üveg alá, amit kitámasztottunk söröskupakkal.

Egérfogó házilag saját készítésben: nem vonzotta igazán az egereket
Egércsapda házilag saját készítésben: nem vonzotta igazán az egereket / Fotó: Karsa Tímea

Bármennyire is zseniális az elgondolás, napokig semmi nem történt, és amikor már penészedett a szalámi úgy döntöttünk, hogy más megoldáshoz fordulunk. Ez már nem volt házi: a ragacsos csapdát választottuk. Ezzel a módszerrel hat év alatt 32 egeret fogtunk. A humánusság úgy került a képbe, hogy olajjal lesegítettük a beragadt egereket a ragacsról, és elengedtük őket a közeli erdőben.

Az olaj áldásos hatására jött rá az is, aki mogyoróolajjal fogja meg az egereket. Ennek az olajnak az illata annyira vonzza őket, hogy gondolkodás nélkül bemásznak a tálba, amiből nem tudnak kimászni. Az ötletgazda csupán annyi olajat öntött a tálba, amennyibe nem fulladnak be az egerek. Ha megvannak, egy habos fürdőben megmosdatja őket, és szabadjára engedi.

Az alábbi vödrös megoldás miatt azért fog el egyfajta deja vu, mert ha éjszaka ébredtünk arra, hogy egy egér kétségbeesetten cincog a csapdában, akkor mindig kimenekítettük, és egy nagyon hasonló vödörbe tettük bele, míg reggel kiengedhetjük. Annyira nem voltunk elhivatottak, hogy ezt a kartonpapíros-lecsukódós megoldást elkészítsük hozzá.

Az alábbi módszerhez is kell vödör, továbbá egy drót ruhafogas, egy kiürült üdítősdoboz és mogyoróvaj. Hatékony megoldásnak tűnik! (A videó végét érzékenyebb lelkűeknek nem ajánlom).

A következő versenyző is az üdítősdobozban látta a megoldást, ám az előzőnek egy sokkal komplexebb, továbbfejlesztett verzióját láthatjuk.

Az alábbi videóban is az üdítőé a főszerep, ám ezúttal palackot használ a készítő. Szükség van még hozzá egy tollra, kupakokra, konzervtetőkre, deszkára, ragasztószalagra és ragasztópisztolyra. A módszer akárcsak a vödrös-kartonpapíros verzióban ezúttal is az egér testsúlyára alapoz, mely által nem tud kijutni onnan, ahová egyszer bejutott.

Az alábbi videó is műanyag palackokat használ, egy félliterest, és egy nagyobb, nem üdítőnek valót. Az alapos munka meghozza gyümölcsét, mert az egér teljesen fájdalommentesen jut be a csapdába, ám kijutni nem tudna hasonlóképpen, így inkább bent várja meg, hogy kiszabadítsák.

Az alábbi csapda elkészítésénél előnyben vannak azok, akik szupermarketből vásárolnak péksüteményt, ugyanis egy hasonló dobozra lesz szükségük. Ezen kívül egy darab mogyoró, vastagabb pálcika (vagy egyenesített végű ceruza) és két befőttes gumi szükséges hozzá. Az indokolatlanul hosszú videót elég 7: 30 után nézni, mert nem kell különösebb magyarázat az összerakásához, és ekkor látszik a lényeg: működik.

A fenti ötletekhez nincs szükség sok alapanyagra, úgyhogy ha egérrel bajlódunk, érdemes kipróbálni valamelyiket!

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix