A menopauza egyik jellemző kísérőjelensége a hőhullám, amely megnehezíti a mindennapokat, különösen a konyhában!
A hőhullám a menopauza szinte elkerülhetetlen velejárója. Igen kevés az a szerencsés nő, aki megússza. A szakemberek a változókorban felmerülő hormonális változásoknak tulajdonítják, merthogy az ösztrogén szintjének csökkenése hatással van az agyban lévő hőszabályozó központra, amely a test normál hőmérsékletéért felelős. Ez sok területen megnehezíti az életet, különösen a konyhában, ahol a főzés során keletkező plusz meleg szinte elkerülhetetlen.
Hőhullám a konyhában – így éljük túl!
Háziasszonyként tudjuk: ha égnek a gázrózsák, és még sütünk is, melegebb tud lenni a konyhában, mint a pokolban. Ha hőhullámmal küzdünk, még inkább számít minden további fok, így nem mindegy, hogy mennyire melegítünk be a konyhában. Szerencsére számos hő- vagy időkímélő főzési technika akad, lássuk ezeket!
Air fryer
Az utóbbi években nagy népszerűségre szert tett eszköz nemcsak a sütési időt rövidíti le, hiszen nincs felfűtési idő, és az étel is gyorsan elkészül, hanem jóval kevesebb olajjal lehet benne sütni a hagyományos sütőkhöz képest, így kalóriákban is barátibb. Mivel kicsi, nem melegíti fel a konyhát, ekképp a testünket sem, és isteni húsok, halfélék, zöldségek készíthetőek vele, amelyek az alakunkkal is kíméletesek!
Szuvidálás
Bár leginkább étlapokon találkozunk ezzel a szóval, korántsem olyan nagy ördöngösség, mint elsőre hinnénk! A szuvidálás vákuumcsomagolt étel vízfürdőben való előfőzését jelenti, amelyet szabályozott hőmérsékleten készítünk el. Kiváló módszer arra, hogy ne melegítsük túl a konyhát, ráadásul az élelmiszerrel magával is kíméletes: a textúrája és az íze is fenséges lesz, és az alapanyagok tápanyagtartalma is megmarad. A szuvidált étel már tényleg csak pár perc serpenyőben pirítást igényel tálalás előtt.
Konfitálás
Hőhullám idején ideális módszer. A konfitálás alacsony hőfokon, lassú, zsírban főzést jelent, amelynek segítségével nagyobb mennyiségű húst is elkészíthetünk, amelyek hosszabb ideig állnak el a hűtőben, mint más módon készült társaik. Így csak egyszer melegítünk be a konyhában, ráadásul az ezzel a módszerrel készített húsok szaftosak, finomak is. Ha van előre elkészítve konfitált kacsacombunk, nincs más dolgunk, mint serpenyőben kérget sütni rá, és ehhez még a sütőt sem kell bekapcsolnunk!

Másképp finomat!
Számos egyéb lehetőségünk is van arra, hogy kevesebb hőt termeljünk a konyhában. A reggelit tükörtojás vagy rántotta helyett indíthatjuk hűtőben érlelt chia magos és gyümölcsös zabkásával, a különböző főtt és sült köretek helyett pedig friss zöldségekből készíthetünk salátát, míg torták helyett az édesség utáni vágyunkat gyümölcssalátákkal elégíthetjük ki.
Szuvidált fokhagymás csirkemell rozmaringgal
Hozzávalók:
- 2 db csirkemellfilé
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 ág rozmaring
- só, bors
- 1 evőkanál olívaolaj
- vákuumtasak
Elkészítés:
A csirkemelleket kiklopfolom, sózom, borsozom, és finoman lekenem olívaolajjal. Zacskóba teszem a fokhagyma és a rozmaringágacskák társaságában, vákuumozom a zacskót, majd 63 fokon másfél órán keresztül főzöm. Erre egy sous vide gép a legalkalmasabb, de lábasban is elkészíthető, ám ügyelni kell arra, hogy a megfelelő hőfokon tartsuk az ételt, amihez már sous vide bot is kapható. Ha elkészült, a vákuumzacskóból kivéve serpenyőben kérget sütök neki. Friss salátával és pirított dióval tálalom.
Házi fagyi gyümölccsel
Hozzávalók:
- 2 pohár joghurt (sima vagy görög)
- 2 evőkanál méz
- 1 marék eper, áfonya vagy málna (akár vegyesen)
- néhány csepp vaníliaaroma
- 1 banán
Elkészítés:
A hozzávalókat simára turmixolom, majd egy műanyag dobozba öntöm. 3-4 órára a fagyasztóba teszem úgy, hogy félóránként villával átkeverem, így megakadályozva, hogy eljegesedjen. Fogyasztás előtt öt-tíz perccel érdemes kivenni, hogy krémes állagúra olvadjon.

Zöldségchips
Hozzávalók:
- 1 közepes cékla
- 1 répa
- 1 kisebb édesburgonya
- 1 evőkanál olívaolaj
- só, fűszerek ízlés szerint (rozmaring, curry)
Elkészítés:
A zöldségeket meghámozom és vékonyra vágom (ehhez a hámozót a legcélszerűbb használni). A zöldségeket összeforgatom az olajjal és a fűszerekkel, majd az air fryerbe teszem, és 160 fokon 10-12 percig sütöm úgy, hogy közben egyszer-kétszer átrázom, hogy egyenletesen piruljon.