Amikor először hallottam arról, hogy van, aki egy nap alatt megjárja repülővel Londont vagy Bolognát, hogy ott megebédeljen és sétáljon egyet, égnek állt a hajam az esztelen pazarlás és a környezetszennyezés hallatán. Erről azóta sem változott a véleményem, azonban felfedeztem, hogy van az egynapos utazásoknak olyan formája, ami sokkal olcsóbb, kevésbé környezetszennyező sőt, a tömegközlekedést támogatja. Ez pedig a vasúti utazás, idehaza!
Noha a magyar vasútnak hamarosan, vagy inkább folyamatában egy alapos ráncfelvarráson kellene átesnie, vannak olyan vonalak, amik kevésbé érintettek, vagy pedig a problémás hálózati területeken kívül esnek. Jobbára azért, mert távolabbi vidékeken futnak, annak ellenére, hogy ezek a szakaszok a fővárosból könnyen megközelíthetőek. És van ezekben a vasútvonalakban még egy közös: festői tájakon át visznek, olyanokon, amikről elsőre talán nem is gondolnánk, hogy idehaza járunk, a fotókon is talán csak a szerelvények árulják el, hogy ez Magyarország.
Ez azonban ne riasszon el senkit, még a régi szerelvényeket is érdemes bevállalni, hiszen ezeknek az utaknak a célja, hogy végigjárjunk egy útvonalat, ahol a látvány már önmagában megéri. Ráadásul ezeknek a szakaszoknak a végállomásai kivételesen klassz úti célok. Cikkünk második részében újabb négy festői vasútvonalra kalauzolunk el!
5. Szakasz: Eger-Szilvásvárad vasútvonal
Budapestről: A Keleti pályaudvarról 1:50-es a menetidő Egerbe.
Az Északi-középhegység legszebb vonalvezetésű vasútjaként hivatkozik a magcsoport.hu az Eger-Szilvásvárad vasútvonalra. Az egri indulású motorvonat a vár falai között suhan át, Egerváron pedig csodás panoráma nyílik száztornyú városra. Ezután Szarvaskő felé veszi az irányt, ahol patakok, országutak, alagutak keresztezik egymást a vasútvonallal, olykor hidakon is átkelve. Ősszel különösen gyönyörű a Bükk, melyben a Szilvásvárad-Szalajkavölgy megállótól alig néhányszád méterre találjuk a Szalajka-völgyet.
Úti cél: Szilvásvárad – A Sáfrány pisztrángudvar, ami az első hazai halfüstöldeként hivatkozik magára, kiváló füstölt sebes pisztrángot kínál, mely a völgyben őshonos. A hideg, füstölt halból haza is lehet vinni, gondosan becsomagolják, ha jelzed, hogy a második adag az otthoniaknak lesz.
A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozz: