Miskolc az egyik legnagyobb magyar városunk. Az utóbbi időben tett róla, hogy a turisták számára vonzó célpont legyen, úgyhogy megmutatjuk, mit járhatunk be Miskolcon és környékén!
Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén megye központjaként funkcionál, és az ország negyedik legnépesebb városa. A 14. században, Nagy Lajos király ruházta fel városi ranggal, amit azóta is büszkén tart. Igazi iparváros, hiszen több nehéz-, élelmiszeripari- és elektronikai eszközt gyártanak a vidéken.
Ezen kívül számtalan, a turisták számára is vonzó tulajdonsággal bír, ebből válogattunk.
Diósgyőri vár
A középkorban épült vár Diósgyőrben tör az ég felé, mely területet mára Miskolchoz csatolták. Nagyjából a 12. században tehették le alapjait, ám számtalan változáson átment a vár az elmúlt időben. Európa legnagyobb lovagtermével büszkélkedhetett, de az 1600-as évekre lakhatatlan lett. Feltárását az 1960-as években kezdték meg, majd nem is olyan régen, 2010-ben állították vissza eredeti állapotába és rendezték be termeit korhű bútorokkal.
![5 látnivaló, amiért érdemes elmenni Miskolcra! 1 A Diósgyőri vár alapjait a 12. században tették le](https://colore.hu/wp-content/uploads/2022/08/Borsmenta_Diosgyorivar_shutterstock_1502669531-1024x683.jpg)
Lillafüredi Palotaszálló
A lillafüredi Palotaszálló szemet gyönyörködtető látvány: olyan, mintha egy osztrák kis faluban járnánk. Építését 1925-ben kezdték meg, és öt évre rá nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. A Hámori-tó kiváló idillt kölcsönöz az igényesen megtervezett kastélynak, mely Lux Kálmán munkáját dicséri. A térség a nevét Báró vajai Vay Béla lánya, Erzsébet után kapta, akit Lillának becéztek. A Palotaszálló már építése után ismert lett, ugyanis 1934-ben forgatási helyszínül szolgált a Meseautó című filmnek. Ma már a Magyar Értéktár büszke tagja a szálló.
![5 látnivaló, amiért érdemes elmenni Miskolcra! 2 Lillafüred nevét Báró vajai Vay Béla lányáról, Erzsébetről kapta](https://colore.hu/wp-content/uploads/2022/08/Borsmenta_Lillafured_shutterstock_1538500775-1024x512.jpg)
Barlangfürdő
A miskolctapolcai barlangfürdő az egyik legismertebb szerte az országban: egy egész barlangrendszerben próbálhatjuk ki a fürdést, és mivel a víz sótartalma alacsony, korlátlan ideig élvezhetjük a benne töltött időt. Kiváló ízületi- vagy szív- és érrendszeri problémák esetén, de ha nincs semmi gondunk, akkor is érdemes meglátogatni, hiszen örök élményeket szerezhetünk általa!
![5 látnivaló, amiért érdemes elmenni Miskolcra! 3 A miskolctapolcai barlangfürdő ideális ízületi problémák esetén](https://colore.hu/wp-content/uploads/2022/08/Borsmenta_barlang_shutterstock_396871261-1024x678.jpg)
Miskolci Nemzeti Színház
A helyi színház a belvárosban várja a színművészet rajongóit. A klasszicista és romantikus stílusjegyeket hordó épületet 1847-ben kezdték el építeni. Itt szokták megrendezni a Bartók Plusz Operafesztivált, és természetesen előadások is rendszeresen láthatóak. Színházrajongóként érdemes hát ellátogatni valamelyik estre, annál is inkább, mert több, a televízióból ismerős arcot láthatunk, így Gáspár Tibort vagy Görög Lászlót.
![5 látnivaló, amiért érdemes elmenni Miskolcra! 4 Ha egy estét is eltöltünk a városban, érdemes meglátogatni a helyi előadásokat is](https://colore.hu/wp-content/uploads/2022/08/BOrsmenta_Miskolc_Szinhaz_shutterstock_76158775-1024x680.jpg)
Miskolci Állatkert és Kultúrpark
Ha gyerekekkel megyünk, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark kiváló programot ígér! Régebben Vadasparknak hívták, és ez talán jobban is fedi azt, amit nyújtani tud, hiszen oroszlánokra nem számíthatunk, de ez semmit nem von le a park értékéből! Közel 700 állatnak ad otthon a kert, melyek közt megannyi egzotikus faj szerepel, legyen szó madarakról vagy hüllőkről. Annak, aki inkább a növények miatt látogatna el a parkba, kiváló program a területen felépített magasles, ami a fák lombkoronáinak életébe mutat betekintést.
![5 látnivaló, amiért érdemes elmenni Miskolcra! 5 A papagájkedvelők sok ismerős arcot fognak látni a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban](https://colore.hu/wp-content/uploads/2022/08/Bosmenta_Allatkert_shutterstock_737352277-1024x683.jpg)
Miskolci finomságok
Természetesen nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a fáradt vándornak ennie és innia is kell valamit. A Borsmenta oldalára kattintva jobbnál jobb miskolci helyekről olvashattok, ahol érdemes megkóstolni a legjobb ételeket és a térség borait is.