Barion Pixel 10 ismert ember, akiket Cambridge adott a világnak – Coloré

10 ismert ember, akiket Cambridge adott a világnak

2023. 02. 20.

Cambridge elsősorban az oktatásáról ismert város, ennek megfelelően több olyan ismert ember van, aki itt töltötte az egyetemi éveket.

Cambridge Anglia keleti részén, Londontól északra helyezkedik el a róla elnevezett megyében. A Cam folyó mentén elterülő város lakossága nagyjából 145 ezer fő. Már a 12. században is lakták, és nem sokkal később, 1209-ben meg is alapították a Cambridge-i Egyetemet, ami a mai napig a világ egyik legismertebb egyeteme. Mára az oktatási intézmény kinőtte magát, így több kampusza is van városszerte.

Hírességek Cambridge-ből

Számos tudós végzett a világ egyik leghíresebb egyetemén, ám listánkon több olyan színész szerepel, akik hosszú éveket töltöttek a városban tanulmányaik alatt.

Isaac Newton

Sir Isaac Newton 1661-ben kezdett el Cambridge-ben tanulni, ahol több szakot is elvégzett, 1668-ban pedig megépítette az első fényvisszaverő távcsövet, egy évre rá pedig a matematika professzora lett. A legenda szerint 1666-ban Sir Newton beült egy almafa alá elmélkedni, amikor egy érett alma esett a fejére, melynek hatására a tudós megfejtette a gravitáció törvényét. Az almafa a mai napig áll, de nem pont ugyanaz, ugyanis azt a fát egy vihar elpusztította, ám megmentettek egy ágat, ami kigyökerezett, és a mai napig látványosság a városban.

Cambridge-ben található annak a fának az utódja, melyről a legenda szerint Isaac Newton fejére esett az alma
Cambridge-ben található annak a fának az utódja, melyről a legenda szerint Isaac Newton fejére esett az alma / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Charles Darwin

A tudósok névsorát gyarapítja Charles Darwin is, aki 1828-ban kezdte meg tanulmányait a jónevű egyetemen. Nem meglepő módon nem volt rossz tanuló: 1831-ben 178 vizsgázó közül a tizedik legjobb vizsgázó dicséretét kapta. A fajok eredete című kötetének alapjai Darwin egyetemi éveire tehetőek, hiszen már ekkortájt elkezdte vizsgálni a különböző fajokat.

Alan Turing

Alan Turing 1931-ben kezdte meg tanulmányait, és három évvel később a legjobbként végzett matematika-szakon. Később az életben is felhasználta az egyetemen tanultakat, ugyanis már a második világháború előtt a számítógép létrehozásán gondolkodott. Bár a harcok elvették idejét attól, hogy folytassa kutatását, tudása nem veszett kárba, hiszen a németek kódjait fejtette meg, ezzel elősegítve a brit csapatok munkáját. A háború után folytatta a digitális számítógépen való munkálkodását.

Stephen Hawking

Stephen Hawking az egyik legismertebb tudós azok körében, akik nem a tudománnyal foglalkoznak. Érthetően írta le a világ működésének mikéntjét, ezzel hozva közelebb a tudományt azokhoz, akik számára bonyolultnak tűnik a matematika vagy a fizika. Az Agymenők című sorozatban is feltűnt, amivel a fiatalok körében is hatalmas népszerűségre tett szert! 1962-ben vette át diplomáját, és haláláig az egyetem munkáját segítette.

David Attenborough

Korunk egyik legelismertebb természettudósa David Attenborough, aki 1947-ben szerezte meg diplomáját. Geológiát, állattant és természettudományt tanult. A haditengerészetnél szolgált, majd a BBC-nél helyezkedett el, és azóta számtalan módon hozott minket közelebb a természethez.

Károly király

II. Erzsébet idősebb fia, Károly herceg, akit ez év májusában koronáznak királlyá szintén Cambridge falai közt tanult. 1967-ben kezdte meg tanulmányait régészet és antropológia szakon, ám másodévben végül a történelem-szak mellett döntött. Ő volt az első a királyi családban, ami a középiskolát lezáró vizsgák után egyetemre ment.

Hugh Laurie

A Doktor House-ként elhíresült Hugh Laurie Károlyhoz hasonlóan régészetet és antropológiát tanult. Mivel apja sikeres evezős volt a városban, próbálta követni őt ebben, ezért gyakran volt látható a vízen.

Hugh Laurie ha éppen nem színésztársaival játszott, szívesen evezett a Cam folyó vizén
Hugh Laurie ha éppen nem színésztársaival játszott, szívesen evezett a Cam folyó vizén / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Emma Thompson

A világhírű brit színésznő színészi családból származott, így rendkívül fontos volt számára, hogy tisztában legyen azzal, hogy pontosan mit is játszik majd a későbbiekben a színpadon. Angol irodalmat tanult, emellett pedig színtársulatban is játszott. A Cambridge Footlights nevű társulat olyan alkotókat hozott össze, mint Emma Thompson, Hugh Laurie, Stephen Fry és Rowan Atkinson.

Stephen Fry

Stephen Fry neve sokáig elválaszthatatlan volt Hugh Laurie nevétől, ugyanis a ’80-as években közös műsoruk volt a televízióban A Bit of Fry and Laurie címmel. Akárcsak Emma Thompson, Fry is angol irodalmat tanult.

Olivia Newton-John

Bár némiképp kilóg a sorból, nem elhanyagolható tény, hogy Olivia Newton-John is Cambridge-ben született. Ugyan ausztrálként vált ismertté, gyerekkorában költöztek a tengerentúlra, így a Grease sztárja valójában nagyon is brit! Az, hogy van-e köze a szintén cambridge-i Isaac Newtonhoz nem ismert.

Forrás: ITT és ITT.

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix