A digitalizáció korát éljük. A képeink és más vizuális tartalmaink elengedhetetlen részei mindennapjainknak, és a generatív AI előretörésével egyre inkább azok lesznek. A képek és fotók valódiságának jelölése, a szerzői jogi információk megfelelő jelölése – azaz a képek védelme egyre fontosabbá válik.
Ez az a pont, ahol megjelenhetnek (és hódíthatnak) a képeken elhelyezett láthatatlan vízjelek. Ez egy olyan technológiai, amelyek segítségével lehetőség van a tartalmak eredetiségének és biztonságának megőrzésére külső hitelesítés (és a képi tartalom sérülése) nélkül.
De mire szolgálnak ezek a láthatatlan jelek, és hol alkalmazzák őket?
A láthatatlan vízjelek tulajdonképpen a digitális tartalmakba beágyazott információk vagy azonosítók. Láthatatlanok, tehát az eltárolt információk nem tűnnek fel az emberi szemnek, így nem ronthatják a kép esztétikai értékét, így könnyen felhasználhatók autentikációs és jogi célokkal kapcsolatban.
A láthatatlan vízjelek segíthetnek azonosítani egy adott kép eredetiségét, és nyomon követhetik a szerzői jogokat vagy a szellemi tulajdonjogokat. Ezen kívül egyedi azonosítókat is hordozhatnak, amelyek segítik a tartalom követését az interneten (és esetenként azon kívül is).
A láthatatlan vízjel és az AI
A generatív képgeneráló mesterséges intelligencia (AI) rendszerek elterjedése és egyre növekvő népszerűsége is növeli a láthatatlan vízjelek fontosságát, hiszen ezek a valódihoz megszólalásig hasonló, hihetetlenül valósághű képeket és tartalmakat képesek létrehozni, emiatt pedig a tartalom eredetiségének ellenőrzése és a jogi védelme még fontosabbá válik.
A technológia használata azonban nemcsak az alkotók jogi és autentikációs területre korlátozódik. Kiváló lehetőséget jelenthetnek az online marketinggel vagy a tartalom megosztással foglalkozó társaságoknak is, akik a jövőben előszeretettel fogják azt alkalmazni a saját tartalmaik tartalmaik védelmére és nyomon követésére. Ezenkívül, a közeljövőben talán még a képalkotó eszközeink is rá fogják tenni a saját “vízjelüket” a fotóinkra (videóinkra), azonosítva akár az alkotót, akár magát az eszközt, de a segítségével akár az analóg művészek is azonosíthatják műveik digitalizált változatát – így védekezve a visszaélések ellen.
Elterjednek-e ezek a megoldások?
Ebben biztosak vagyunk. Egyrészt azért, mert ezt a technológiát a szükség hívta életre. Másrészt, mert a nagy cégek, mint a Google vagy az Adobe – már beálltak a hasonló kezdeményezések mögé.
Az Adobe már működteti a contentauthenticity.org-ot, a saját tartalomvédelmi és azonosító rendszerét (az bárki számára kipróbálható) míg a Google nemrég jelentette be, hogy a generatív képek kiszűrésére vízjelezni fogja a képi tartalmakat a SynthID segítségével – ez utóbbi alapból a része lesz a Google Immagen nevű text-to-image genaratív mesterséges intelligenciájának.
De mit vár a piac? Erre a kérdésre nehéz megfelelően válaszolni, de a jelenlegi vadnyugati helyzet rendezését mindenképpen elvárja, így minden bizonnyal a végső megoldás egy mindenki által elfogadott szabvány lesz, ami egyértelműen azonosít és megfeleltet, így megkülönböztetve a valódi és a generált képeket és megvédve azok alkotóit.