Lesodródott az autópályáról, majd kocsijával megpördült és a szalagkorlátnak csapódott Xantus Barbara, amikor éppen az újévi koncertjére tartott. Isteni gondviselés, hogy a színésznő sérülés nélkül szállt ki a kocsiból, annak ellenére, hogy az ripityára tört, írta meg a Blikk.
Barbara egy furcsa hangot hallva, reflexből elrántotta a kormányt és a fékre taposott, ami miatt többször is megpördült a kocsival, majd a szalagkorlátnak csapódott. A színésznő ezután sértetlenül szállt ki az autóból, de elmondása szerint az ütközés után remegett keze-lába, ráadásul kétszer-háromszor is megpördült a kocsija, ami a forgalommal szemben állt meg az autópályán.
„Óriási szerencse, hogy akkor épp’ nem jött senki, viszont utána sem állt meg egy lélek sem, hogy megnézze, minden rendben van-e, ami nagyon elszomorító” – mondta el a Blikknek a színésznő, akinek az indulás előtt volt egy megérzése, hogy nem kellene egyedül nekivágnia az útnak Szentgotthárdra, a koncert helyszínére. A színésznő hálás érte, hogy nem történt nagyobb baj és a baleset után a törött kocsival is folytatta az útját és odaért a koncertre.