Barion Pixel Újabb hír érkezett A Bridgerton család folytatásáról – Coloré

Újabb hír érkezett A Bridgerton család folytatásáról

2021. 04. 14.

A Bridgerton család kétségkívül az év egyik legsikeresebb sorozata, amelyet egy hónap alatt több, mint 80 millió ember nézett meg.

Talán ezért is fogadta kitörő ovációval a nagyközönség, hogy érkezik a második évad, amelynek a története már egy másik szereplő és annak szerelmi élete köré épül.

bridgerton csalad
Forrás: youtube.com

A jó hír után pedig kedden egy dupla örömhírrel szolgáltak a készítők, méghozzá azzal, hogy jön a 3. és a 4. évad is. Bár a következő két évad történetéről még semmit nem árultak el, elég valószínű, hogy azok is egy különálló szerelmi sztorit fognak végig vinni. Sajnos azonban a rajongóknak türelemmel kell lenniük, hiszen a második évad is csak jövőre érkezik, így a többire akár 2 évig is várni kell.

A széria igen megosztó lett a forró szexjelenetei miatt, ugyanakkor semmi kétség, hogy elképesztő rekordokat döntött meg mindössze néhány hónap alatt. Ezt mutatja az is, hogy több országban is bekerült a TOP 10-es legnézettebb sorozatok közé.

A Bridgerton család egyébként Julia Quinn nyolcrészes regényének adaptációja, amelynek évadai a történet különböző szereplőinek szerelmi életét mutatja be némi erotikával fűszerezve.

Forrás: deadline.com