Barion Pixel Sose lesz vége? Jelentkezett Peller Károly zaklatója: Bárcsak megráncigálhattam volna a Peller Annát – Coloré

Sose lesz vége? Jelentkezett Peller Károly zaklatója: Bárcsak megráncigálhattam volna a Peller Annát

2024. 06. 22.

Szinte a cikk megjelenését követően, pár órán belül Facebook-kommentben tűnt föl a Coloré oldalán Peller Károly zaklatója. Hajnalka közel 10 éve követi mindenhova az énekes-színészt, sőt több ízben fenyegető magatartást tanúsított, sőt kolléganőjét, Peller Annát is megtámadta. Hajnalka úgy tűnik, másképp emlékszik a történtekre.

Peller Károly
Peller Károly a fogyás után

Mit csinált Peller Károly zaklatója?

A kezdetben ártatlan rajongónak tűnő hölgy először a Facebookon bombázta a színészt, akit aztán már személyesen kezdett el követni.

Hajnalka alapos nyomozást végzett, kikérdezte az embereket az utcán, a postást, a kocsmában iszogatókat, hogy pontosan hol élek. Mikor megtudta, többször becsöngetett hozzám, egyik éjjel pedig bemászott a kertembe, miközben előadásom volt. Amikor hazaértem, a bejáratnál a sötétből megszólalt, hogy „szia”. Beszélgetni akart, én pedig hívtam a rendőrséget, hogy legyen kivel beszélgetnie.

-mesélte Károly.

#batorvagyok

Mi a véleménye Peller Károly nyilatkozatáról?

A tegnapi cikkünkben a 20 kilós fogyáson átesett Peller felidézett egy esetet, amikor barátjával és kolléganőjével, Peller Annával léptek fel a Mágnás Miskában, majd az előadás után megjelent Hajnalka is.

Amikor Nyíregyházára mentem, felhívott a művészeti titkár, hogy ki az a Hajnalka. Mint kiderült, halálos fenyegetést küldött, hogy ha sokat járok Nyíregyházára és balesetem lesz, akkor megöli őket. A kollégák tudják, van is egy riadólánc, hogy ha feltűnik valahol, szólunk egymásnak. Peller Annát egyszer megrángatta, azon az alapon, hogy mit képzel magáról, amiért a színpadon a Mágnás Miskában csókolóztunk.

-idézte fel Károly a horrorisztikus esetet.

Hajnalka a cikk megjelenését követően azonnal megjelent a Coloré Facebook oldalán, ahol két kommentet is hagyott a cikk alatt. Peller Károly nyugalmára és Hajnalka személyiségi jogaira való tekintettel kitakartuk a nevét és azóta láthatatlanná tettük a kommenteket, de az üzenete alapján úgy tűnik, ő „másképp” emlékszik az estre.

Screenshot 20240618 155041 Business Suite 1
Screenshot

Bár megráncigálhattam volna, de messzire kerülöm az Annát, nem is láttam már évek óta

-üzenete Hajnalka.