Miranda Kerr elárulta, hogyan is működik mozaikcsaládja Orlando Bloommal

Miranda Kerr és Orlando Bloom miután szakítottak, komolyan el kellett gondolkodniuk fiuk miatt, hogy miként is működhet a kapcsolatuk.

Miranda Kerr és Orlando Bloom álompárnak indultak, de végül mégsem maradtak egymás mellett.

Miranda Kerr
Forrás: Northfoto

A gyönyörű modell és egykori párja, Orlando Bloom, 2013-ban váltak el, három évnyi házasság után. Akkor azt mondták, ez a jó döntés, mert nem a legjobbat hozzák ki egymásból, és szeretnék megőrizni a lelki békéjüket, hiszen jobban tisztelik egymást, mintsem egy nem működő kapcsolatba zárják a másikat. Fiuk, Flynn Christopher Bloom 2011-ben született, és az ő boldogsága volt az, amit mindenképp szem előtt akartak tartani.

Miranda Kerr és Orlando Bloom
Forrás: Northfoto

„Az első naptól kezdve, amikor Orlando és én úgy döntöttünk, hogy elválunk, azt mondtam, bármit is csinálunk, Flynn szükségleteit kell az első helyre helyeznünk, nem a sajátunkat. Így hozzuk meg döntéseinket. A család a legfontosabb, aztán a munka, aztán a cégem, ami olyan, mint egy második gyermek, ez után jönnek csak sajnos a barátaim, de ez nem lesz így örökké. Mindketten újra megtaláltuk a boldogságot, és Katyvel is remekül működik a dolog köztünk. Teljesen jól menedzseljük a családunk, nem kérdés, hogy Orlandóval megosztott szülőséget vállaltunk anno. És az idő minket igazolt” – mesélte Miranda Kerr a Vogue Australianak.

Miranda Kerr később ismét férjhez ment, Evan Spiegel vállalkozóhoz és született két fiuk, Hart és Myles. Miranda szerint tökéletesebb nem is lehetne az élete, és mindig arról álmodott, hogy három fia legyen. A jóisten ezt ugyan két apa által adta meg, de szerinte ez a nagy kaporszakállú akarata.

Ez is érdekelhet

Miranda Kerr

Miranda Kerr a tulajdonosa a Kora Organics nevű szépségápolási márkának, amelynek csodás termékeivel tartja ilyen fiatalon és simán a bőrét. A szupermodell munkája miatt sok időt tölt sminkben, amely naponta több órát veszi igénybe a bőrét, ezért is tartja elengedhetetlennek a megfelelő ápolást és a bőr felkészítését a sminkre. Ha szeretnéd tudni, milyen tippjei vannak, olvasd el a cikkünket!

Forrás: dailymail.com

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Ezeket kóstold meg, ha Szicíliában jársz!