Kevin Costner új filmje nem hozza a várt számokat, és ezzel a színész az otthonát teszi kockára.
Kevin Costner új filmje, a Horizont nem hozza a várt nézőszámot, sőt, hatalmas csalódást okozott az első hétvége bevétele. A mindössze 11 millió dollárt hozó film meglehetősen siralmas összegnek számít az első hétvégén, annál is inkább, mert a színész 38 millió dollárt költött a filmre, míg a Warner Bros. csupán a forgalmazásért fizet, így a film marketingköltségeit is a színész fizeti.
Kevin Costner új filmje egyben a bukása is lehet
A Horizont igazi álomprojekt volt a színésznek:
Együtt éltem a filmekkel, és azzal, hogy mi történik velük a nyitóhétvégén. Nagyon boldog vagyok, hogy a Horizont úgy néz ki, ahogyan kinéznie kell, és hogy a hátralévő életében is ilyen lesz. És ez nagyon fontos számomra ebben a folyamatban.
A Horizontot több részesre tervezik, így kérdés, hogy a rossz kezdés milyen folytatással kecsegtet. A tervek szerint augusztus 16-án mutatják be a négyrészes saga második részét, Costner pedig a harmadik forgatására készül épp.
A kritikusok meglehetősen negatívan nyilatkoztak a filmről, ami szerintük olyan, mint egy költségcsökkentett televíziós sorozat első része. A filmben Costner egy magányos cowboy-t alakít, aki a rászorulóknak segít.
A film június 27. óta a magyar mozikban is látható.
Forrás: Variety.
Nyitókép forrása: Warner Bros.