November végén Balin szenvedett motorbalesetet Horváth Éva, aki egy ideje kétlaki életet él, s az év nagyobb részét Balin tölti. Éva jógaóráról indult az otthonába, de a hazaút ezúttal máshogy alakult… De hogy pontosan hogy, arra még hetekkel később sem emlékszik pontosan, ugyanis a balesetkor elveszítette az eszméletét és az emlékei a mai napig nem tértek vissza.
„Arra emlékszem, hogy a mentőautóban ébredtem fel. Lenéztem a lábamra, és láttam, hogy kiállnak a csontok belőle… Angolul kérdeztem a mentőket: az az én lábam? Mondták, hogy igen, de inkább ne is nézzek oda. Bukósisak volt rajtam, de az is eltűnt, az emlékeimmel együtt… A kórházban megröntgeneztek, öt helyen tört el a lábam, a sípcsontom és a bokám is kiállt oldalra, nem volt szép látvány, ellenben nagyon fájdalmas volt”
– mondta el a Blikknek Éva, akivel éppen a születésnapja előtt egy nappal történt a baleset. Éva azóta már Magyarországon lábadozik.
„Éveknek tűnt, mire meghoztuk a döntést, hazajöjjek, avagy sem. A legjobbat szerettem volna, hogy megmaradjon a lábam. Nem tudtam, hogy fogok ilyen lábbal repülni, illetve ugyanolyan hatásosak lesznek-e a szájon át szedett gyógyszerek, mint az infúzió. Végül a helyi orvos segített a döntésben. Mondta, hogy az egy kicsi sziget, kevés lehetőséggel, így ha van otthon családom, ajánlja, hogy repüljek haza. Mondta, hogy mindenféleképpen kell egy tisztítóműtét, ami után nem szállhatok repülőre, és ha az nem elég, akkor ezt ismételni kell, úgyhogy akkor még sokáig maradtam volna. Ezt már elvégezték itthon, majd utána egy bőrátültető műtétet is. Jó kezekben vagyok, jó, hogy hazajöttem. Ez egy nagyon erős mentális hadviselés, itt vagyok ágyhoz kötve. A bőrátültetésem után olyan fájdalmaim voltak, amiről azt hittem, nem bírom ki… Egyelőre csak feküdhetek, még csak nem is mankózhatok, hogy megtapadjon a bőr. A karácsonyt is a kórházban töltöm. Minden napról napra változik, nem tudják megmondani, meddig tart a felépülés, vagy hogy teljesen felépülök-e egyáltalán. Minden szervezet más, de még megjósolhatatlan, mikor kezdődhet a rehabilitáció. Csak sodródom az árral…”