Barion Pixel Halle Berry ennivaló képet osztott meg szülinapos kisfiáról – Coloré

Halle Berry ennivaló képet osztott meg szülinapos kisfiáról

2021. 10. 07.

A színésznő mindig kényesen ügyelt rá, hogy a gyermekei nevelését és a magánéletét teljesen megtartsa magának, a nyilvánosság kizárásával.

Ez kisebb-nagyobb sikerrel meg is történt, hiszen annak ellenére, hogy válásai viharosak és meglepően botrányosak voltak, két gyermekét, Nahlát és Maceót csendben sikerült nevelnie.

The 93rd Academy Awards Los Angeles
Forrás: Northfoto

Halle egy interjúban elárulta, hogy mindig is ellene volt, hogy a gyermekei beleegyezése nélkül osszon meg bármi velük kapcsolatos dolgot, ezért amíg ők nem kérik meg vagy döntenek úgy, hogy maguk is közszereplők lesznek, addig ez így is marad. Most azonban kivételt tett a rajongók legnagyobb örömére, hiszen egyetlen kisfia, Maceo most töltötte be a nyolcat, ami sokak számára hihetetlen, főleg, hogy a róla megosztott képen kiköpött édesanyja.

Egy közeli barát elárulta, hogy a kisfiú – aki egyébként a szintén színész Oliver Martineztől született – már most azzal nyaggatja híres édesanyját, hogy elmehessen vele a forgatásokra, és maga is színjátszás órákat vegyen. A génjeit elnézve pedig Halle szépsége és Martinez kisugárzása is nagyszerűen keveredik benne, ami azt sejteti, hogy 10 év múlva nagy sármőr lesz a fiúból.

Berry egyébként aktívan forgat és a szerelem is újra rátalált: Van Hunt zenésszel már jó ideje boldogságban és nyugalomban élik az életüket, akit két gyermeke is elfogadott.

Forrás: people.com