Barion Pixel Érkezik az új Ördögűző trilógia – A pontos premierdátum is megvan – Coloré

Érkezik az új Ördögűző trilógia – A pontos premierdátum is megvan

2021. 07. 27.

Az olcsó és unalmas adaptációk után most valami egészen elképesztő dologra készül az Universal filmstúdió…

Az 1973-ben készült – azóta klasszikussá vált – horrorfilm a maga műfajában óriási nagyot ment a mozikban. Ennek már majdnem 50 éve, de még mindig borzongva tudnak leülni a tévé elé a legnagyobb horrorrajongók.

Ordoguzo
Forrás: youtube.com

A filmre egy egész franchise épült fel, amelyek csak gyenge utánzatai lettek az eredeti alkotásnak. Most viszont úgy fest, a 2004-es és a 2010-es utolsó próbálkozások után valami sokkal színvonalasabb és a közönség számára fogyaszthatóbb produkcióval készül az Universal filmstúdió.

A legfrissebb értesülések szerint óriási összegért, mintegy 120 milliárd dollárért vásárolták meg a gyártás jogait, és egyszerre három filmmel is készülnek majd. Azt még nem tudni, mennyire kapcsolódik majd a cselekmény története a filmklasszikushoz, de annyi biztos, hogy nagy hangsúlyt fognak fektetni az élethű látványra, illetve egy igazi ördögűzőt is felfogadnak bizonyos jelenetek megfelelő és szakszerű lebonyolításához.

A rendezői székben most William Friedkin helyett David Gordon Greent köszönthetjük, akinek a nevéhez olyan filmeket köthetünk, mint a Halloween franchise vagy az Ananászexpressz. A tervek szerint 2023. október 13-án fog debütálni a horroralkotás.

Forrás: variety.com