Barion Pixel Ekkor érkezik a Pindúr Pandúrok élőszereplős változata – Coloré

Ekkor érkezik a Pindúr Pandúrok élőszereplős változata

2021. 02. 10.

Végre kiderült mikor debütál az élőszereplős Pindúr Pandúrok!

Képernyőfotó 2021 02 10 10.00.17
Borítókép forrása: YouTube

Még tavaly augusztusban derült ki, hogy megfilmesítésre kerül a 90-es évek egyik legnépszerűbb rajzfilmje, a Pindúr Pandúrok, amely a Cartoon Network csatornáján futott 1998-tól egészen 2005-ig.

A három szupererővel rendelkező kislány története 6 évadot élt meg, amely pillanatok alatt beírta magát a történelembe, mint az első női egyenjogúságot hirdető rajzfilm, amelyben a lányokat nemcsak egyenlőnek, hanem erősebbnek is ábrázolják a fiúknál.

Az elmúlt években sorra kerültek megfilmesítésre gyerekkorunk meséi és rajzfilmsorozatai, ezért egyértelmű volt, hogy a Pindúr Pandúrok is erre a „sorsra fog jutni”. Ám, a készítők picit újraértelmezték a történetet, így kislányok helyett kiábrándult huszonévesekként láthatjuk majd Csuporkát, Sziporkát és Puszedlit, akikben mély sebet ejtett, hogy nem volt gyerekkoruk a folyamatos harcok miatt. Azonban, ahogy az lenni szokott, újraegyesülnek miután a világ minden eddiginél nagyobb veszélybe kerül.

A lehetséges főszereplőkről és mellékszereplőkről (Utónium Professzor, Kisagyszony, Moho Jojó) még semmit sem tudni. Az viszont már biztos, hogy a film forgatókönyvét Greg Berlanti, Heather Regnier és Diablo Cody fogja jegyezni.

De, ami ennél is fontosabb, hogy a sorozatból készült produkciót még idén elkezdik forgatni. A film bemutatóját pedig 2022-re tervezik.

Forrás: Variety