Barion Pixel A miniszter megint félrelép: Dobó Kata, Kern András és Koltai Róbert újra az Astoriában – Fotóval! – Coloré

A miniszter megint félrelép: Dobó Kata, Kern András és Koltai Róbert újra az Astoriában – Fotóval!

2024. 01. 19.

Ha a ’90-es évek magyar filmjei közül kellene egyet mondanunk, akkor sokan azonnal A miniszter félrelép című filmmel hozakodnánk elő. Dobó Kata, Kern András és Koltai Róbert most újra együtt mutatkozott.

A miniszter félrelép című film forgatása óta már eltelt 27 év, de a Nők Lapja összehozta a híres vígjáték bomba trióját. Dobó Kata, Kern András és Koltai Róbert, a három főszereplő újra együtt szerepelt egy interjú és néhány fotó erejéig.

A filmet az Astoriában forgatták 1997-ben. Ennek apropóján most újból ellátogattak az egykori helyszínre. Ha pedig ott jártak, nem maradhatott el a közös erkélyjelenet sem.

Dobó Kata pályája ezzel a filmmel indult

A csinos színésznő büszkén osztotta meg rajongóival a közös képeket:

Velük kezdődött a szakmai életem, méghozzá nem kis robbanással.
Szerencsére azóta mindkettejükkel dolgoztam más filmeken is, Robival az Ámbár tanár úrban, Andrissal a Halálkeringőben. De a Miniszter félrelép mindannyiunk életében az egyik legmeghatározóbb alkotás volt.

A forgatási emlékek és élmények mellett Andy Vajna neve és emléke is feltűnt:

Andyről is megemlékeztünk, aki hihetetlen, de lassan öt éve, hogy nincs velünk… Vagyis velünk van, csak máshogy.

Nyitókép forrása: port.hu