Balázs Andi sikeres színésznő, aki sosem fél kimondani a véleményét, gondolatait. Akkor sem, ha önmagáról van szó, sőt kifejezetten őszintén és nyíltan beszél a saját démonjairól, amikkel küzd, küzdött.
A Balázs Andi nemcsak most, de már gyermekként is kitűnt a tömegből. A szuperereje viszont abban rejlik, hogy ezt mindig a helyén tudta kezelni.
Forrás: Erdős Juci
Én nagyon hamar másmilyen voltam, hogy szépen fejezzem ki magam, mint az átlag vagy a megszokott. Már a tinédzserkorom előtt kialakult a mostani formám, úgyhogy nekem elég hamar szembesülnöm kellett azzal, hogy ez nem mindenki számára szimpatikus, vagy nem mindenki fogadja ezt olyan jól. Ebből kifolyólag engem sem került el az iskolai csúfolódás, bántalmazás
– kezdte a Coloré-nak Andi, hozzátéve, hogy a szülei azonnal megmutatták neki, mivel tudja mindezt a helyén kezelni.
Balázs Andi számára sem ismeretlen fogalom a bántalmazás
A szüleim megtanítottak arra, hogy szeressem magam. Szeressem azt, amilyen vagyok. Felvérteztek azokkal a fegyverekkel, amik által fel tudtam venni a harcot. Édesapám például mindig erősítette bennem a humort, hogy humorral rengeteg mindent el lehet érni. Ki tudod magadat nevetni, és ha kell a világot is. Nagy szerencsém volt az önelfogadás terén, hogy mindig támogató család és baráti társaság vett körül. Szerencsés voltam, hogy sosem volt olyan férfiak az életemben, akik szóvá tették volna az alkatomat, hanem úgy szerettek, ahogy vagyok. Tudom, hogy ez mennyire ritka a mai világban.
A bántalmazás nem újkeletű dolog, bár tény, az internet által a mai világban egyre nagyobb teret kap. Ez nem vigasz senki számára, hiszen ha visszagondolunk a gyerekkorunkra, valószínűleg mindenkinek felvillan egy bizonyos klikk, akik azt csúfolták, akit csak értek. Persze, ha nem mi magunk voltunk az a klikk.
Az én időmben a cyberbullying, ami most már oly divatos sajnos, még nem volt jelen. Ha engem bántottak az iskolában, annak délután kettőkor vége volt, amikor kicsengettek. Hazatértem, és megbeszéltem a szüleimmel a sérelmeimet, és elég nyitottan neveltek ahhoz, hogy tudjak erről beszélni. Ilyenkor erőt nyertem ahhoz, hogy másnap újra szembe tudjak szállni az engem bántalmazókkal, vagy az esetleges bántásokkal.
A színésznő kiemelte, szülei sosem biztatták erőszakra, nem mondták, hogy üsse meg azt, aki bántja őt. Igyekeztek vele megértetni, hogy miért ilyenek a többiek, és a hiba nem benne van, egyszerűen ezek a gyerekek másként gondolkodnak a világról. A saját tapasztalatai példaként lebeghetnek azok előtt, akik hasonló dolgokon mennek keresztül.
Forrás: Erdős Juci
Szerintem a legfontosabb, hogy az emberek ismerjék magukat, az értékeiket, és abba kapaszkodjanak ilyenkor. Igen, mind különbözünk egymástól. Aki olyan helyzetben van, hogy bántják, először is ne féljen segítséget kérni, szerintem az a legfontosabb, hogy találja meg azokat a közegeket, ahol nyíltan lehet beszélni, mert a kommunikáció is nagyon sokat segít. Ha a saját értékeinkkel tisztában vagyunk, és tudjuk, hogy mi mennyit érünk saját magunknak, akkor az nagyon sokat segíthet abban, hogy utána szembe tudjunk szállni, vagy legalábbis el tudjuk fogadni, hogy vannak olyan emberek is, akik nem annyira kedvesek velünk. Véleményem szerint nem a body pozitivitásra kell törekedni, hanem arra, hogy ha valaki változtatni akar, akkor merjen változtatni. Másik dolog az, hogy elfogadod magad és megint egy másik, amikor tisztában vagy azzal, hogy egészségkárisító az életviteled.
Talán éppen emiatt a gondolkodás miatt Andi sosem került hátrányba a karrierre során sem.
Hála Istennek, a drámaírók fantasztikus szerepeket írtak ilyen alkatú nőknek. Annyi, hogy az embernek tudnia kell, ezen a pályán is, de mindenhol, hogy mi az, amit reálisan várhat az életében. Én soha nem akartam Júlia lenni, de boldogan eljátszom a dadát, aki pont ilyen alkatú. A színházi világ annyira sokszínű, hogy igenis, a drámaírók írtak ilyen szerepeket, mert nem mindenki 60-90-60.
Kiemelte, bár neki megvoltak a fegyverei ahhoz, hogyan kezelje az esetleges bántalmazásokat, sosem akart tanácsot adni másoknak, viszont örömmel hallgatja meg azokat, akik hozzá fordulnak és szívesen beszélget velük. Ilyen volt az alábbi sikertörténete is, ahogyan ő nevezi.
Volt egy lány, aki sok évvel ezelőtt keresett fel azzal, hogy őt nem szeretik az iskolában, mert nagyon jó tanuló, nagyon pufi és roma származású. Emiatt sokat bántják és piszkálják a többiek. Azt válaszoltam neki, kezdjük az elején, miért nem barátkoznak veled? Te vagy furcsa velük? Mint mondta, nem furcsa, de sok beszólást kap azért, mert csak fekete ruhákat hord. Adódott a kérdés, hogy miért? Erre a válasz az volt, hogy mert pufi. Majd csináltam egy tervet: bemész az iskolába, felveszed a legpirosabb ruhát, amit otthon találsz, kifested a szádat szájfénnyel, és végigvonulsz a folyóson mosolyogva. Akárki akármit mond, te csak mosolyogsz, még akkor is, hogyha a legrosszabb történik. Végigment, megcsinálta, két napra rá kaptam egy levelet, hogy képzeljem el, elhívta az iskola leghelyesebb fiúja, hogy menjenek el együtt fagyizni. Csak meg kellett erősíteni, hogy szeresse önmagát.
Fotó: RTL
Nem minden álom válik valóra
Nem könnyű elsajátítani ezt a felfogást, de annál talán még mindig egyszerűbb, mint amilyen vágyai vannak a színésznőnek. Őszintén, nem szállnék vitába ezzel, hiszen valamennyien ezt szeretnénk.
Olyan világban szeretnék élni, ahol senkit nem az határoz meg, hogy milyen bőrszínű, milyen alkatú, milyen vallású, milyen magas, milyen széles, hanem hogy milyen ember. Ne érdekelje az embereket, hogyan néz ki a másik. Az érdekelje, milyen a másik. Amíg a gondolataid tiszták, és tiszta a szeretet, addig engem nem fog érdekelni, hogy kinek mije hiányzik, vagy mije van, ami nem oda illik.
