Barion Pixel Avril Lavigne harmadszor is igent mondott: ismét menyasszony lett – Coloré

Avril Lavigne harmadszor is igent mondott: ismét menyasszony lett

2022. 04. 08.

A 2000-es évek talán legnagyobb sikerű énekesnője, Avril Lavigne ismét esélyt ad a házasság intézményének, ugyanis igent mondott jelenlegi párjának, Mod Sunnak.

Avril Lavigne eddig kétszer volt házas. 2013-tól 2015-ig a Nickleback frontembere, Chad Kroeger volt a férje, ezt megelőzően pedig a Sum 41 énekesével, Deryck Whibleyvel élt házasságban 2006 és 2010 között.

Iheartradio Alter Ego Presented By Capital One
Forrás: Northfoto

Eddig tehát nem igazán volt szerencsés az énekesnő a választásait illetően, ez viszont egy picit sem keseríti el. Sőt, mi több, úgy fest, hogy a kemény vadóc külső mögött egy igazán romantikus lélek rejtőzik, hiszen hivatalosan is jegyben jár Mod Sunnal, akivel már több, mint egy éve alkot egy párt.

Mod Sun, valódi nevén Derek Ryan Smith viszont egy rockkoncert helyett a világ egyik legromantikusabb városában, Párizsban kérte meg Avril kezét, aki boldogan mondott igent az Eiffel torony előtt térdelő szerelmének.

Avril Lavigne
Forrás: Northfoto

Avril Lavigne közeli barátai szerint a zenésszel tökéletesen passzolnak az élet minden területén, ezért nem is volt kérdés, hogy esélyt adjanak egy komolyabb szint meglépésére.

Az énekesnőnek egyébként ebben az évben jelent meg love sux című albuma, amely szintén nagy sikert ért el a rajongók között.

És most jöjjön egy kis nosztalgia:

Forrás: people.com